Semmi akadálya, hogy Vizoviczki kijöjjön a börtönből

bűnügy
2016 július 28., 05:36
comments 74

A Fővárosi Ítélőtábla jóváhagyta, hogy 250 millió forint óvadékért házi őrizetbe kerülhessen a rendőrök megvesztegetésével és adócsalással vádolt vállalkozó

- tudta meg a Magyar Idők.

Az ítélőtábla csak annyit változtatott az eredeti végzés szövegén, hogy a pénzt nem a perbíróság, hanem a saját technikai számlájára rendelte befizetni. Azaz ha Vizoviczki letétbe helyezi a 250 millió forintot, elektronikus nyomkövetővel felszerelve házi őrizetbe kerülhet.Vizoviczki László az ellene költségvetési csalás vádja miatt indult büntetőper tárgyalásán, a Fővárosi Törvényszéken 2014. november 19-én. Fotó: MTI/Szigetváry ZsoltA Fővárosi Törvényszék szóvivője a lapnak azt mondta, az óvadék megállapítására azért nyílt lehetőség, mert kizárólag a szökés és elrejtőzés veszélyére hivatkozva tartották fenn eddig a vádlott előzetes letartóztatását. Póta Péter kiemelte, hogy a bíróság a biztosíték összegét a bűncselekmény jellegére, valamint a vádlott személyi és családi körülményeire alapozva határozták meg. Hozzátette, hogy Vizoviczki büntetlen előéletű, rendezett a családi háttere, és összességében három éve van előzetes letartóztatásban, ráadásul már a bizonyítási eljárás is jelentősen előrehaladt.

Vizoviczki házi őrizetéről alig néhány nappal azután született döntés, hogy a Vizoviczkivel több szinten is kapcsolatba hozható Portik Tamás bíróság előtt azzal vádolta Rogán Antalt, hogy 10 millió forintnyi eurót vitt az V. kerületi polgármesternek a belvárosi Fidesz-irodába.

Vizoviczki néhány nappal a házi őrizetbe helyezéséről szóló döntés után közleményben sietett Rogán segítségére. Ügyvédje most a sokáig fideszes pénzből működő Pesti Srácoknak juttatott el egy közleményt, amiben bevédte Rogán Antalt:

„Kétség nélkül bizonyítható, hogy Rogán Antallal soha semmilyen kapcsolatom nem volt, még látásból sem ismer engem. Minden ezzel ellentétes hír a félreértés, butaság vagy rosszindulat tragikomikus terméke.”

Ahogy a Vizoviczkiről írt sorozatunk harmadik részéből kiderül, a vállalkozó korábban is ajánlott alkut az ügyészségnek. Az erről szóló levelében azt írta, hogy segít lebuktatni a Budapestet 2002 és 2010 között uraló baloldali maffiát, és annak vezetőjét, aki polgármester és országgyűlési képviselő is volt ebben az időszakban. Az ajánlatban azonban fenyegetőzik is, hogy ellenkező esetben a 2010 utáni időszakról is ad ki információkat. Ahogy írta:

„tisztelettek kérem a Tisztelt Ügyészséget, ne kelljen ezen ügyeket is beemelni jelen ügyem rendezése érdekében. Én nagyon nem szeretném ezt tenni, de mindenki megértheti, hogy az ország sorsáért való aggódásomat és politikai elkötelezettségemet egy ponton meg fogja haladni gyermekeim felnevelésében való részvételem igénye.”

  • A Vizoviczkiról szóló cikksorozatának első részében Sarkadi Zsolt arról írt , hogyan lett Vizoviczki 20 év alatt a budapesti éjszaka egyedüli ura.
  • A másodikban arról szól, hogy milyen fontos politikai kapcsolatai voltak az V. kerületben, és hogy ezeket a kapcsolatokat a nyomozás során valamiért senki nem firtatta.
  • A harmadikban pedig azt mutatta be, mi történt Vizoviczki birodalmával a letartóztatása után, és azt, hogy kik erősödtek meg azóta a vendéglátásban.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.