• Fegyveres túszdráma kezdődött Örményországban, egy rendőr meg is halt.
  
• A kormányellenes tüntetők mégis inkább a fegyveresek mellett vannak.
  
• Tüntettek már sokféleképpen a korrupt rendszer ellen, egyik sem működött.
  
• Közben már orosz nyomásra a területből is veszíthetnek, amiért háborúztak.
  

Július 17-én fegyveres csoport rohant le egy rendőrörsöt Jerevánban, Örményország fővárosában. A tűzharcban egy rendőr meghalt, a többieket túszul ejtették. Az épületben napokig tartó túszdráma kezdődött, egészen addig, míg a fegyveresek szabadon nem engedték a foglyokat, cserébe azért, hogy az őket körülzáró rendőrök beengedjék az újságírókat. Ekkor tartottak egy sajtótájékoztatót a követeléseikről. Ezek között szerepel a politikai foglyok, elsősorban az ellenzék vezetője, Zsirajr Szefilján szabadon engedése, és az ország elnökének lemondása. Aztán visszazárkóztak az épületbe, ahol továbbra is elbarikádozva várnak. Később medikusokat is túszul ejtettek.

Ezzel párhuzamosan hetek óta több ezres tüntetések vannak Jerevánban. A változatos összetételű tüntetők az autoriter rendszer, és a mindent átható korrupció ellen tiltakoznak, miközben a rohamrendőrök rendszeresen megverik őket. Ezek a tüntetők pedig éppen a rendőrörsöt megtámadó fegyveresek mellett állnak ki.

Miközben a világban lassan minden napra jut egy véres terrortámadás, túl nagy feltűnést már nem is keltett egy első ránézésre hasonló eset, a rendőrség megtámadása a viszonylag perifériális Örményországban. Ahogy a tüntetésekről sem volt túl sok hír - első ránézésre ezek is beleillenek a poszt-szovjet térségben jellemző tiltakozások sorába Ukrajnától Macedóniáig. Ahogy viszont ez a két dolog összekapcsolódik, így együtt pedig már nem fér bele se a fegyveres terror, se az “erőszakmentes, nyugatos fiatalok vs. rohadt rendszer”-narratívába, az már szokatlanabb.

Háborús veteránok fogtak fegyvert

A rendőrörsöt megszálló fegyvereseket az örmény állami média drogosnak, alkoholistának, mentálisan sérültnek írta le. Egyvalamiről nem beszéltek: hogy ők, köztük Pavlik Manukyan és Araik Khandoyan háborús veteránok Örményország történetének egyik legfontosabb fejezetéből, a hegyi-karabahi háborúból.

A Szovjetunió szétesésekor Azerbajdzsán kapta Hegyi-Karabahot, a karabahiak viszont el akartak szakadni. Az emiatt kirobbant háborúban 20 ezren haltak meg. A vége tűzszünet lett orosz közvetítéssel, hivatalos békét azóta sem kötöttek, Hegyi-Karabahot pedig a világon csak Örményország ismeri el független államként. A harcok szinte minden tavasszal kiújulnak, legutóbb idén áprilisban, a szokottnál is sokkal súlyosabban, az orosz-török ellenségeskedés árnyékában.

Ebben a háborúban volt meghatározó figura az a Zsirajr Szefilján, akinek kiszabadítása most a fegyveresek egyik fő követelése. A libanoni-örmény férfi a hetvenes-nyolcvanas évek polgárháborús Bejrútjában edződött, a karabahi háborúban pedig ő vezette azt az egységet, ami feszabadította Shusha városát az azeri erőkkel szemben. Ez volt a háború első nagy örmény győzelme.

A háborúban szerzett hírnevét arra használta fel, hogy a hatalom éles kritikusa lett. Eleinte a veteránokat lakhatási és egészségügyi problémáit képvielte, később már általában küzdött a korrupció és a rendszer ellen. Megalapította mozgalmát, ami a legnagyobb rendszeren kívüli politikai erővé vált. A választásokon viszont nem indulnak, mert erőszakosnak és átláthatatlannák tartják azokat.

Örményország maradt kilátástalan

A Szovjetuniótól való függetlenség 25 éve alatt Örményország se szabad, se független nem lett. A kilátástalanságra jellemző, hogy ebben a 25 évben még a hivatalos adatok szerint is 600 ezer, de valószínűleg inkább egymillió ember hagyta ott Örményországot.

Ráadásul az 1994-es tűzszünet óta lényegesen megváltoztak az azeri-örmény erőviszonyok. Azerbajdzsán meggazdagodott az olajból, Örményország épp olyan szegény maradt. Jellemző adat, hogy 2014-ben Azerbajdzsán már kétszer annyit költött a hadseregére, mint Örményország teljes költségvetésre.

Ororszország közben mindkét oldalt sakkban tarja, hogy megőrizzék a befolyásukat a térségben, és adnak is el fegyvert mind a két oldalnak.

Örményország sorsának alakulása Ukrajnához hasonlít abból a szempontból, hogy amikor az EU 2013-ban társulási szerződést akart kötni a poszt-szovjet régió több országával, mindketten villámgyorsan kihátráltak orosz nyomásra. Örményországgal szemben az oroszok kártyája az volt, hogy közölték az elnökkel, ha aláírja a megállapodást, nincs több támogatás Karabahban. Ukrajnából ebből lett Janukovics bukása, majd az azóta is tartó háború. Örményország viszont azóta is az Eurázsiai Unió tagja. Az elmúlt évtized alatt stratégiai fontosságú intézmények sora került orosz irányítás alá, köztük az atomerőmű és az állami bank.

Az egyre erősödő orosz befolyás alatt Szerzs Szargszján elnök (aki maga is a karabahi háború veteránja) rendszere egyre korruptabb és autokratikusabb. A 2008-as elnökválasztás utáni tiltakozásokban nyolcan haltak meg, és senkit sem vontak ezért felelősségre.

Ilyen körülmények között működik Zsirajr Szefilján Alapító Országgyűlés nevű mozgalma. Tüntetéseket szerveznek, a korrupció bizonyítékait mutatják be, az országot járják. Eddig viszont jellemzően az volt az eredmény, hogy megverték vagy bebörtönözték őket.

Eddig békés eszközöket hirdettek, de néhányaknál elszakadt a cérna

Júniusban magát Szefiljánt is letartóztatták fegyveres szervezkedés vádjával. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. A mozgalomhoz tartozik ugyanis egy radikálisabb szervezet, a Sasun Fenegyerekei (egy örmény hőskölteményről nevezték el magukat), főleg háborús veteránok. Miközben a mozgalom eddig alapvetően békés eszközöket hirdetett, néhány tagnál mostanra elszakadt a cérna, ők támadták meg a rendőrörsöt.

Önmagában pedig nem is meglepő, hogy több ezres tüntetések vannak Jerevánban, évek óta minden nyáron ez történik. 2013-ban a tömegközlekedés árainak emelkedése miatt tüntettek, 2014-ben a nyugdíjreform ellen, 2015-ben pedig az elszabaduló villanyszámlák miatt.

Mostanra viszont már nem csak szociális-társdalmi kérdésekről, hanem magáról a rendszerről van szó.

Az örmény társadalom eljutott arra a szintre, amikor az erőszakot is egészen sokan elfogadják. Bár pontos képet nehéz szerezni a kevés helyszíni tudósítás miatt, a néhány elérhető riportban a megkérdezettek közül sokan mondák azt, hogy nem örülnek ugyan kifejezetten az erőszaknak, de egyszerűen nincs már más eszköz a tiltakozásra, másból nem ért a hatalom.

Az utcán pedig ott vannak az okostelefonos nagyvárosi fiatalok ugyanúgy, mint az elkeseredett háborús veteránok. Persze vannak olyanok is, akik ijesztőnek tartják azt, hogy elfogadottabbá vált az erőszak, mert ilyen hangulatban nagyon könnyen el tudnak szabadulni a dolgok.

Az veszhet el, amiért harcoltak

Az sem véletlen, hogy a háborús veteránok keseredtek el annyira, hogy fegyverhez nyúltak. Az orosz sajtóban nemrég szivárgott ki egy orosz ajánlat, ami arról szólna, hogy Örményország lemond a karabahi területek egy részéről, amiért cserébe megkötnék a békemegállapodást, és elismernék Hegyi-Karabahot önálló országként. A kormány hivatalosan azt mondja, nem kapott ilyen ajánlatot, de ez egyáltalán nem nyugtatta meg a volt harosokat, akik úgy érzik, elveszíthetnek valamit abból, amiért háborúztak. Szefiljánék megítélése közben magában Karabakhban sem egyértelmű, tavaly legalábbis nem engedték be őket egy felvonulásra - az ottani vezetésnek fontos, hogy jóban legyenek az örmény kormánnyal.

A folytatás nagyban függhet attól, mi történik a jereváni fegyveres drámában. Ha a lázadó fegyveresek durvulnak el még jobban, elveszíthetik a tömegtámogatást. Viszont ha a kormány választ brutális eszközöket, az még inkább feltüzelheti a feszültséget. A támogatottságot látva mindenestre már az örmény vezetés sem nevezi terroristáknak a támadókat.