A III. kerületi önkormányzat felvállalta a párbajt a Kétfarkú Kutyapárttal és megalázóan leverte a hivatásos viccelődőket

2016 augusztus 02., 09:39
comments 180

Hétfőn a 444 is beszámolt róla, hogy a Kétfarkú Kutyapárt Bud Spencer parknak nevezett el egy kaszásdűlői parkot, amit vicces tömegverekedéssel avattak fel. A helyi önkormányzatot a jelek szerint felpiszkálta, hogy valami jöttment tréfásabbb akar lenni náluk a harmadik kerületben, ezért akcióba lendültek, és olyan válaszközleményt írtak, ami bőven veri az egész műbunyózós dzsemborit.

link Forrás

A levél a magyar humor Boncz Géza, Uj Péter és sok más ismert szerző által jól kitaposott ösvényén, a komolykodó hivatali nyelv parodizálásán halad, fő nevettető eszköze pedig a téma és a szöveg stílusának feszültsége. Ez a műfaj azért delikát, mert nagyon pontosan el kell találni a faarccal előadott szöveg komolyságfokát. Amint túlzottan is kibújik a lóláb, hogy itt éppen humorbomba készül robbani, máris vége a mulatságnak. Óbuda azonban ebben is tökéletesen teljesített! A szöveg annyira perfekt, hogy ha konteósok lennénk, meggyőződésünk lenne, hogy maga a Kétfarkú írta, majd behekkelte Óbuda-Békásmegyer Polgármesteri Hivatala fb-oldalára.

A csúcspont egyértelműen ez:

Sajnáljuk, hogy az abszurditásairól, vicceiről híres párt gerillaakciója az itt élők megkérdezése nélkül történt, semmibe véve a közterület elnevezéssel kapcsolatos előírásokat és a már jól bevált óbudai közösségi tervezést.

közvetlenül utána pedig a

A magunk részéről csupán a művész szomorú halála okán zárjuk ki annak a pofonsorozatnak a lehetőségét, amit Carlo Pedersoli osztana ki, ha megtudná, hogy a nevével pártérdekből szórakoznak Budapesten

de jöjjön a teljes nyílt levél!

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata közleménye a Kétfarkú Kutya Párt közterület elnevezési gerillaakciójával kapcsolatosan.

Jó vicc volt!

Kár, hogy poént csináltak egy amúgy támogatható kezdeményezésből...Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a budapesti kerületek között egyedüliként 2006 óta kikéri a helyiek véleményét az utcák elnevezésével kapcsolatban és több mint két éve a kerültben élők környezetét életvitelét befolyásoló döntések előkészítésébe is bevonja lakosságát. Sajnáljuk, hogy az abszurditásairól, vicceiről híres párt gerillaakciója az itt élők megkérdezése nélkül történt, semmibe véve a közterület elnevezéssel kapcsolatos előírásokat és a már jól bevált óbudai közösségi tervezést.

2016.07.31-én a Kétfarkú Kutya Párt egy újabb közterületi kitárulkozásának, közérdekűnek vélt mulatságának lehettünk tanúi, amely előkészítésébe – szokásukhoz híven – senkit, még az önkormányzatot sem vonták be, amely a kerület közterület elnevezésihez hivatalos javaslattétellel élhet. (A magunk részéről csupán a művész szomorú halála okán zárjuk ki annak a pofonsorozatnak a lehetőségét, amit Carlo Pedersoli osztana ki, ha megtudná, hogy a nevével pártérdekből szórakoznak Budapesten.)
Egy picit azért sajnáljuk, hogy a tervezett hakni kapcsán a rossz hír hozójának köpenyét kell magunkra öltenünk, de kötelességünk jelezni, hogy ez nem így működik. Közterületet ugyanis, elhunyt személyről csak annak halála után öt évvel lehet jogszerűen elnevezni. Említett színész nem díszpolgára városunknak, így ez a főszabály vonatkozik rá.
Mindennek ellenére köszönjük, hogy felhívták a figyelmünket arra, hogy van a kerületben egy közterület, amely még nincs elnevezve, de van egy jó hírünk is! Ezt a pártakciót javaslattételnek fogjuk fel, és csak úgy, mint más hasonló lakossági kezdeményezés, utcanév elnevezés kapcsán (lásd: Esti Kornél utca) Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata most is nyitott a kezdeményezésre. Amennyiben az ott élők, akik véleménye a leginkább számít a terület elnevezésével kapcsolatban, szintén támogatják az ötletet, az önkormányzat felterjeszti a Fővárosi Közgyűlésbe, ahol döntés születhet a névadásról. Várjuk tehát a lakossági véleményeket a kozelazemberekhez@obuda.hu e-mail címre, ahová a park jövőjével kapcsolatos különböző elgondolásokat fogalmazhatják meg az érintettek.

Egyelőre tehát kincs, ami nincs!

Óbuda-Békásmegyer, 2016. augusztus 1.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.