Falunapok erőversenyein kötelező elem a kötélhúzás. Helyi férfiak csapatai a focipálya pázsitjába süllyesztett lábbal izzadnak egymással szemben, egy vaskos kötelet rángatva. Mindannyian láttuk már, sőt talán a tenyerünkről is nyúzott bőrt a késhegyre menő küzdelem.

A vásári mutatvány és a sport határán egyensúlyozó időtöltést nehéz olimpiai számként elképzelni, pedig 1900-1920 között a kötélhúzás is szerepelt az olimpiai sportágak között.

Első ízben 1904-ben még ötfős csapatokban versenyeztek, az utolsó három játékokon nyolc-nyolc fő esett egymásnak. A szuszogva toporgás nem túl látványos küzdelem, de belegondolva el kell ismerni, a maga egyszerű módján tökéletes.

Nincs ennél tisztább, egyértelműbb módja eldönteni azt kétszer nyolc férfi között, hol van a több muszkli.

A XX. század elején még egész lazán kezelték a lebonyolítás szabályait, így a kötélhúzáshoz is kötődik egy furcsa eset. Elvileg egy ország egy csapattal állhatott a kötél végére, de az 1908-as olimpián a házigazda britek mégis három alakulattal taposhatták a gyepet. Így történhetett meg, hogy ők nyerték meg az arany-, az ezüst és a bronzérmet is.

2016-ban már nagyobb a szigor, de egyéni sportágakban még az is meglehet, hogy a magyar sportolók hasonló bravúrt érnek el, és egyszerre több hazai tehetség áll majd dobogóra.

Legyen szó bármelyik sportágról a riói játékok alatt, a piros, fehér, zöld zászlót látva garantáltan előtör a bennünk élő szurkoló, és rekedtre ordított torokkal biztatja majd a magyar olimpiai csapatot!