Trollvadász egységet hoz létre a brit rendőrség

A Scotland Yard új egysége a Facebookon és a Twitteren felbukkanó agresszív, támadó kommentek ellen léphet majd fel.

A munka egy részét önkéntesek fogják ellátni, akik szűrik majd a neten a túl erős kommenteket, ezeket pedig jelzik a nyomozók felé. A csapat 1,7 millió fontos költségvetésből jön létre, öt teljesállású nyomozó is a tagja lesz. Az ő dolguk az lesz, hogy kiderítsék, ki-mikor-hol és miért kommentelte azt, amit, majd továbbadják az ügyet az illetékes szerveknek.

Erre a lépésre azután kerül sor, hogy a brit sajtóban több botrány is zajlott szexuális fenyegetések és rasszista kommentek miatt. A legismertebb eset talán az volt, amikor egy brit képviselőnőt fenyegetett meg nemi erőszakkal egy ismeretlen kommentelő, mert a politikus, Stella Creasy azt javasolta, hogy kerülhetne Jane Austen a tízfontos bankjegyre. Egy 33 éves bristoli férfit, aki megosztotta Twitteren ezt a bejegyzést, négyhavi börtönre ítélték végül.

Egy másik férfi, Robert Riley azért került kommentek miatt börtönbe, mert egy leedsi tanárnő megkéseléséről szóló hírhez azt írta, hogy ő az iskola összes tanárát megkéselte volna.

Az ilyen fellépések és az új rendőri egység felállítása ellen is tiltakoztak jogvédők, mondván, hogy súlyos büntetés ez egy felelőtlen kommentért.

Ugyanakkor az internetes zaklatás egy komoly probléma Nagy-Britanniában, rengeteg ember életét keseríti súlyosan meg, hogy interneten zaklatják őket. (Telegraph)