Trump szerint simán megverné Clintont, ha a hazug és korrupt média nem lenne elfogult vele szemben

külföld
2016 augusztus 15., 07:06
comments 429

A republikánusok elnökjelöltje is kénytelen volt foglalkozni azzal a ténnyel, hogy az összes amerikai közvélemény-kutató egyre növekvő Clinton-előnyt mért az utóbbi időben. Twitter-bejegyzései szerint Trump meg is találta a magyarázatot: elfogult vele szemben a média.

A felháborodását válthatta ki az is, hogy a New York Times részletes cikkben foglalkozott azzal, hogy a kampánystábja hogyan próbálja meg visszafogni a sokszor teljesen elszabadult hajóágyúként viselkedő Trumpot.

"Ha az undorító és korrupt média őszintén közvetítene és nem magyarázna bele hazugságokat a szavaimba, 20 százalékkal verném Hillaryt."

- írta ki.

A Times pedig, mivel névtelen kampánytagok információra hivatkozva írtak a kampányának nehézségeiről, szerinte egyszerűen hazudik és kitalált történetekkel áll elő. Trump meg is fenyegette a lapot, hogy vissza fogja vonni a sajtóbelépőiket a kampányeseményeiről. Ezt korábban megtette már a Washington Post szerkesztőségével is.

A republikánus táborban elég sokáig élt az a meggyőződés, hogy Trump ugyan kicsit durva dolgokat mond néha, de ez csak előválasztásnak szól, ha egyszer egyedüli jelölt lesz, akkor visszafogja majd magát. Ez viszont nem jött be, csak az utóbbi pár hétben fordult elő az, hogy beleszállt egy Irakban elhunyt amerikai muszlim katona szüleibe, Hillary Clinton esetleges lelövésével "viccelődött" és arról beszélt, hogy Barack Obama alapította meg az Iszlám Államot.

A kampánya pedig azóta tűzoltómódban van, hiszen a rengeteg balhé érezhetően hat Trump népszerűségére is, egyre több republikánus szereplő jelzi mostanában hogy vagy nem fognak szavazni vagy pedig Hillary Clintonra.

Egyébként van még egy magyarázat arra, hogy miért érezheti úgy, hogy a sajtó nincs vele: Trump ugyanis megszállottan hazudik, beszédeiben minden ötödik percben elhangzik egy állítás, aminek köze sincs a valósághoz. Ezt pedig az amerikai lapok hajlamosak megírni. (Independent)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.