Egymilliárdért jöhet haza a Sámándob

Tbg
POLITIKA
2016 augusztus 26., 06:22
comments 102

A 2015-ös milánói világkiállítás magyar pavilonja, a Sámándob Karcagon fog letelepedni, derül ki a Magyar Nemzetből.

A lap az előzményekről ezt írja:

„Mint ismert, a hányattatott sorsú épület eredetileg Szombathelyre került volna, később a kormány Karcag városa mellett tette le a voksát, ám a hivatalos határidőig nem bontották le a pavilont Milánóban, ezért sokáig úgy tűnt, a sámándob Olaszországban marad.”

A hazaköltöztetés az új helyszínen való felépítés mintegy egymilliárd forintba fog kerülni, derül ki a Közlöny legfrisebb számából.

A lap megjegyzi, hogy a pavilon eddig is tetemes költségeket emésztett fel, 6 milliárdba került a megterveztetése és felépítése, de tavaly év végén újabb 1,4 milliárdot utalt az MNV Zrt. az eredeti lebonyolító, állami tulajdonú Kárpátok-Alpok Zrt-be (korábban: Carpathia Kft.), a hazaszállítás pedig egymilliárd forintba fog kerülni.

A lap megjegyzi, a „cég felügyelőbizottságában Vitézy András egykori BÁV-vezérigazgató mellett helyet kapott Nógrádi György megtépázott hírnevű «biztonságpolitikai szakértő» is” (MNO)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.