Több millió dollárnyi segélyt utalt az ENSZ az Aszad-családhoz köthető szervezeteknek

A Guardian derítette ki, hogy az ENSZ egyik segélyprogramjából több tízmillió dollár jutott olyan szervezetekhez, amik Bassár al-Aszad szíriai elnök családjához kötődtek. Kaptak a pénzből olyan aszadista üzletemberek, akik cégeire most a polgárháborúban az Aszad-rezsim által elkövetett népirtások és más háborús bűncselekmények alatt amerikai és EU-s szankciók vonatkoznak. De

kapott segélyt olyan szervezet is, amit Aszad elnök felesége, és olyan is, amit Aszad egyik üzlettársa alapított.

Az ENSZ helyi küldöttsége azt mondja, hogy azért adták a pénzt ezeknek a szervezeteknek, mert Aszad elnök maga határozza meg, hogy milyen szervezetek kaphatnak segélyt és milyenek nem, a listán pedig nem nagyon marad már miből választani. A küldöttség azzal is védekezett, hogy ezekkel a szervezetekkel talán a segélyek nagyobb része jut el az igazán rászorulókhoz, és hogy szigorúan ellenőrizni fogják, hogy a segélyezett szervezetek megfelelően költik-e el a rájuk bízott pénzt.

Kritikusok szerint azonban az ENSZ szíriai delegációja kompromittálódott. A szervezet segélyeinek nagy része így is csak azokra a vidékekre áramlik, amit az Aszadot támogató szíriai hadsereg ellenőriz, így pedig a népirtással vádolt rezsim nyer csak a segélyen, miközben az ország más vidékeit nem tudják megcélozni ezekkel a pénzekkel, és ha meg is tudnák, Aszadék akkor is megállítanák őket.

Bennfentesek szerint a szíriai segélymisszió az eddigi legdrágább és legkomplexebb misszó, amit az ENSZ valaha vezetett.

A Guardian szerint

  • az ENSZ 13 millió dollár mezőgazdasági támogatást fizetett az Aszad-kormánynak, holott az EU például megtiltotta, hogy uniós cégek szíriai állami mezőgazdasági cégekkel üzleteljenek, mert Brüsszelben félnek, hogy Aszadék a háborúra költenék a pénzt.
  • az ENSZ legalább 4 millió dolláros segélyt nyújtott a szíriai állami olajvállalatnak, holott a cég az EU és az USA szankciós listáján is szerepel.
  • az ENSZ alá tartozó Egészségügyi Világszervezet (WHO) 5 millió dollárral támogatta a szíriai állami vérellátót. Ezzel önmagában nem lenne gond, de a vérellátót az Aszad-kormány védelmi minisztériuma irányítja, és maga a WHO is attól tart, hogy a vérellátó nem a rászoruló civileket látja el, hanem Aszad hadseregét. Ez az 5 millió dollár is jórészt olyan donorországoktól jött össze, akik egyébként szankciókkal sújtják Szíriát, és nem kereskednek vele. A segély egyik legnagyobb donora épp az Egyesült Királyság.
  • Aszad feleségének szervezete 8,5 millió dollárt kapott két ENSZ-alapból.
  • az UNICEF 267 933 dollárt fizetett az Aszad egyik üzlettársa által alapított szervezetnek.
  • ugyanennek az üzlettársnak van egy telefonszolgáltatója is, ami 700 dollárnyi ENSZ-segélyt kapott.

Ha ez nem lenne elég, a Guradian által megszerzett dokumentumok szerint az ENSZ és a hozzá köthető szervezetek üzleteltek 258 szíriai céggel. Voltak ezek között több tízmillió dollár értékű szerződések is. Az érintett szíriai cégek közül pedig több is kötődik az Aszad-rezsimhez és azon belül is a diktátor családjához. (Guardian)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.