Egymilliós adótartózás miatt indult végrehajtás a Pallas alapítványok milliárdokkal tőzsdéző cége ellen

A Népszabadság szúrta ki a kínos ügyet:

augusztus 30-án végrehajtást indított a NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatósága hátralékkezelési osztálya a Ferida Zrt. ellen,

ami a Magyar Nemzeti Bank alapítványai által alapított cég. A kétmilliárdos tőkével rendelkező Feridának

a NAV Szociális Hozzájárulási Adó-számláján keletkezett egy mindössze 1 millió 26 ezer forintos tartozás.

Márkus Balázs igazgatósági elnök a lapnak elmondta, hogy csak adminisztrációs hiba történt, már befizették a hátralékot.

A Ferida a Pallas Alapítványok befektetőcége, vásárolt már többek között MFB-, Eximbank-, Mol-, Erste-, Raiffeisen-, Uni­Credit- és Commerzbank-értékpapírokat és államkötvényeket is. Május végén a Magyar Narancs tette híressé, mikor nyilvánosságra került, hogy százmilliós értékben

Tesla- és Netflix-kötvényeket is beszereztek.

A Ferida pontos portfóliója, és annak értéke nem ismert, az MNB-alapítványai által létrehozott cégek az alkotmánybírósági határozat szerint nem köteles nyilvánosságra hozni közpénzköltéseiket.