Rejtélyes bohócok tartják rettegésben Észak-Karolinát

bűnügy
2016 szeptember 07., 04:44
comments 45

Augusztus óta megszaporodtak a bohócok az Egyesült Államok két északkeleti államában is. Eleinte Dél-Karolinában látták a jelmezes furcsaságokat, de azóta több helyen észleltek bohócokat Észak-Karolinában is.

Hétfőn, a helyi rendőrség szerint Greensboróban tűnt fel egy furcsa, maszkot és vörös hajat viselő férfi. Nagyon bosszantó lehetett, mert a szemtanú egy macsetével kergette meg a sárga pettyes pólóban és kék buggyos nadrágban menekülő bohócot. Sikerült végül eltűnnie a közeli erdő fái között, és nem bukkantak nyomára.

Ez már azután történt, hogy a közeli Winston-Salemben vasárnap gyerekek számoltak be egy fehér kesztyűt, piros cipőket és piros bozontos hajat viselő cirkuszi figuráról. Ő annyira bohóc volt, hogy fehérre festett arcán piros orrot is viselt, és cukorkával próbálta a közeli susnyásba csábítani a gyerekeket. Ugyanitt, Winston-Salemben mások láttak egy városi bohócot is, de az nem világos, hogy ez egy másik bohóc volt, vagy ugyanaz.

Augusztus 20., az első greensboro-i bohócjelenés óta szaporodnak a bohócészlelések a környéken. Ahogy a rendőrség nyomozni kezdett, úgy kerültek elő az újabb szemtanúk.

Főleg gyerekek voltak áldozatai a bohócbűnözésnek: többeket megpróbáltak a közeli erdőbe csábítani a cirkuszi bűnözők, akik édességekkel és pénzzel kínálták a lurkókat. Összesen további négy bohócészlelésről tudnak a helyiek.

A helyi seriff már nyilatkozott a médiának, és világossá tette, hogy a bohóckodás szembemegy a törvénnyel, keresik a bohócbűnözőket, és komolyan veszik az ügyet, különös tekintettel a gyerekek kárára elkövetett megkörnyékezésekre. (via Mashable; a cím feletti kép a publicdomainpictures.net-ről való.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.