Mekkora meccsek, anyám, micsoda izgalmak voltak már az NFL első fordulójában!

sport
2016 szeptember 15., 09:35
comments 39
link Forrás

"Kész szerencse, hogy nem az ESPN edzi a Raiderst" - bökött oda az Oakland Raiders vezetőedzője a legnagyobb amerikai sportújságnak a New Orlains Saints elleni, egypontos győzelem után. Del Rio arra utalt, hogy a győztes akció, egy touchdown utáni kétpontos passzjátékra utalva a meccs másnapján az ESPN statisztikusai arról tweeteltek, hogy

sokkal nagyobb esélye volna a győzelemre a Raidersnek, ha a kétpontos játék helyett az egypontos jutalomrúgást választanák.

link Forrás

Az NFL nyitófordulója kifejezetten izgalmasra sikerült - a többi meccsről lentebb olvashatják Meksz Dezső, a First Down blog gazdájának tömör összefoglalóját -, de ezek közül is kiemelkedett a Raiders New Orleans-i vendégjátéka. A Raidersé, amiről az AFC nyugati csoportjának előzetesét írva állapítottam meg, hogy micsoda csapatuk lett, és egyből meg is jósoltam, hogy megszerezhetik a csoport második helyét.

Hogy aztán a harmadik negyed végén már 11 pontos hátrányban legyenek a tavaly nagyon szétesett formát mutató, különösebben meg sem erősödött Saints ellen, ami ekkor 24:13-ra vezetett. A negyedik negyed hatalmas tűzijátékkal kezdődött:

A Raiders mindössze négy játékból hatvan yardott haladva szerzett touchdownt, de elrontották a kétpontos kísérletet. Három percre rá a Saints mezőnygóllal növelte az előnyét. 16 (!) másodperccel (!!) később Jalen Richards 75 yardos futással (!!!) két pontra csökkentette a hátrányt, amit Derek Carr egyből el is tüntetett egy kétpontos akcióval. Hogy aztán a Saints három játékon belül újra visszaállítsa a touchdownnyi különbséget.

Ekkor jött a pillanat, amikor egy kifejezetten hosszú drive végén a Raiders újra touchdownt szerzett, és Del Rio újra kétpontos kísérletre utasította csapatát. Mint később elmondta, gondolkodás nélkül. Már a drive elején közölte, hogy ha touchdownt szereznek, két pontra mennek. És Carr megint jól passzolt. De még volt 47 másodperc, amibe pont belefért még a Saints elrontott, 61 yardos mezőnygól-kísérlete - ami, ha sikerült volna, megnyerte volna a meccset.

Persze az ESPN statisztikusai se hülyék, és papíron a számításaik is rendben voltak. A jutalomrúgás sikerének 94 százalék az esélye, míg az így kiharcolt hosszabbításban ötven-ötven százalék esélye van mindkét csapatnak. A kétpontos kísérlet sikerére viszont csak 48 százalék volt az esély, és bár az a Raiders javára fordította volna az eredményt, összességében statisztikailag még így is nagyobb esély lett volna a győzelemre, ha szimplán egyenlítenek.

Pláne, hogy még volt hátra idő a meccsből, és a Saints korábban már bizonyította, hogy képes gyorsan előrehaladni - irányítójuk, Drew Brees 423 jardot passzolt össze a meccsen. Mondjuk Del Rio is pont erre gondolhatot, nem akarta kockáztatni, hogy Brees a hosszabbításban is touchdownokat dobáljon, hibázásra kényszerítve ezzel a csapatát.

Most pedig következzen Dezső összefoglalója a többi meccsről!

Megérte a nyolc hónap várakozás, a profi amerikai foci nagyon odatette magát az első játékhéten. Végigtekintve az egyes csatákat, láthattunk itt mindent: kihagyott mezőnygól kísérletek, utolsó másodperces fordítások, végzetes sérülések, könnyed, magabiztos győzelmek. A gurulós foci hívei ilyenkor az idény eleji formára húzzák fel magyarázataikat, nos az NFL-re ez nem mondható el.

TNF Denver Broncos–Carolina Panthers 21–20

A szezonnyitó meglepetése annyi csupán, hogy Graham Gano mellélőtte a kísérletét. A Panthers győzni jött, erősen kezdett, aztán a denveri védelem darabokra szedte Cam Newtont, mint majom a vekkerórát. Trevor Siemian szimpatikus fiatal, de Peyton Manning még a stúdióban is jobbnak tűnt nála.

Atlanta Falcons–Tampa Bay Buccaneers 24–31

A csoportrangadó azt bizonyította, hogy Dan Quinn még mindig nem képes életképes védelmet összerakni. Jameis Winston (Mike Evans hathatós segédletével) megette őket reggelire, a pass rush pedig olyan hiánycikk náluk, mint a bagdadi közértben a cseresznyepálinka. Julio Jones ide, Matt Ryan oda, kínlódós szezon elé néz a Falcons.

Baltimore Ravens–Buffalo Bills 13–7

Nálam ez fix egyes mérkőzés volt, elég volt összehasonlítani a két vezetőedzőt. Rex Ryan és John Harbaugh. Kevés pont, a védelmek csatája és a támadósorok szenvedése. Tyrod Taylor semmit nem tudott kezdeni Terrell Suggsékkal, bezzeg Joe Flacco egyszer megtalálta Mike Wallace-t és ez elég volt a győzelemhez. A futójáték döntetlent hozott, Rex pedig röpülni fog rövidesen…

Houston Texans–Chicago Bears 23–14

Lamar Miller megtalálta a helyét Houstonban, az elsőéves Will Fullerral párban tökéletes ellensúlyozója volt Brock Osweiler kezdeti tesze-tosza játékának, a védelmük (kiváltképp a passz siettetés) sok gondot jelent majd az ellenfeleknek. Jay Cutler csapata nyerhetett volna, de túl fiatal még hozzá.

Jacksonville Jaguars–Green Bay Packers 23–27

A 43 fokos melegben inkább más elfoglaltságot választottak volna a fiúk, mégis nekidurálták magukat. A legfőbb tanulsága a mérkőzésnek, hogy a Jaguarsnak meg kell tanulnia győzni. Blake Bortles és ifjú titán játszótársai képesek rá… Aaron Rodgersék kiszenvedett győzelme nem garancia a jövőre nézve, a védelmi egységnek feltétlen javulnia kell.

Kansas City Chiefs–San Diego Chargers 33–27 (h.u.)

A végén fordult a kocka itt is, a Chargers jól befűtött Kansasben, az első félidőben 21-3-ra mentek Philip Riversék, aztán jött a comeback, amiben talán még Andy Reid sem bízott. Keenan Allen sérülése után megállt a Bolts gépezete és a hosszabbításban Alex Smith futott TD-jével pokolba lökte Riverséket. A többi néma csend…

New Orleans Saints–Oakland Raiders 34–35

Nos, a forduló mindent visz mérkőzését New Orleansban sikerült tető alá hozni. Mindkét csapat otthon felejtette a védekező egységét, de Drew Brees esetében ez nem volt probléma sohasem. Most is 400+ yardot dobálózott össze, aztán a végén a kétpontos TD-nél valószínűleg elsírta magát. Nemúgy az Oakland, ahol a biztos iksz helyett bevállalták az első meccs még tökmindegy variációt és Michael Crabtree behúzta Derek Carr passzát.

New York Jets–Cincinnati Bengals 22–23

Andy Dalton ott folytatta, ahol abbahagyta és Nick Folk pályán felejtett 7 pontjának köszönhetően, szoros mérkőzésen bár, de sikerült megőrizni a régóta tartó szeptemberi veretlenséget a Bengalsnak. A védelmük nem ment nagy számba, bezzeg a Jets legények, akik beledöngölték párszor a földbe Andy-t, mégis a Ryan Fitzpatrick vezette támadósor „töketlensége” miatt kicsúszott a győzelem.

Philadelphia Eagles–Cleveland Browns 29–10

Robert Griffin III sérülésével befejezni tűnik a clevelandi pályafutását és a Browns is brutális szezonra számíthat, még szerencse, hogy ez számukra nem újdonság. Impresszív bemutatkozáson van túl Carson Wentz Philadelphiában, de vajon mire lesz ez elég idegenben.

Tennessee Titans–Minnesota Vikings 16–25

A Vikes védelme mindent überel, kétszer is hatpontost pakoltak a táblára, megkérdőjeleződik, hogy szükség van-e támadósorra. A Titánok pedig – DeMarco Murray szaltós TD-je ellenére – a jövőben inkább maradjanak a Marcus Mariota vezérelt légitámadásoknál.

Seattle Seahawks–Miami Dolphins 12–10

Ha valaki látott már lassú és semmiről nem szóló mérkőzést… és mégis meggyőződésem, hogy a Dolphins az erkölcsi győztese a csatának, jövő héten pedig Bostonba utaznak egy vereségért. Rossz a sorsolás… Russell Wilson kényelmetlenül érezte magát, Russell Wilsont nem védte a támadófala, Russell Wilson megsérült. Lesz még jobb…

Dallas Cowboys–New York Giants 19–20

Az örökrangadó a vendégeknek jött be, bár Dak Prescott teljesítménye fokozatosan javult a mérkőzés előrehaladtával. De lássuk be a backup quarterback azért mégsem Tony Romo… Eli Manning sem mutatott feledhetetlent, azonban a védelem valóban a csoport esélyesévé teszi a Giants-cet.

Indianapolis Colts–Detroit Lions 35–39

Matthew Stafford a megújult támadósorával lezúzta az ellent (kellett ehhez Matt Prater biztos lába is), azonban a védelmükkel azt csináltak Andrew Luckék, ami számukra jónak tűnt. Fordítva is hasonlóan nézett ki, ezért a két irányító 74 pontos csatája kerekedett ki a végére…

SNF Arizona Cardinals–New England Patriots 21–23

Jimmy Garoppolo a várakozásokat meghazudtolva tökéletesen helyettesítette Tom Bradyt, ebből még lehet 4-0-s kezdés is akár, ha a védelmük ilyen jól állja a sarat. Bruce Arians legényeiben megvan a fantázia és a tehetség, csakhogy a Carson Palmerék ráérősen támadgattak – respect az örökös kivétel Larry Fitzgerald hatpontosaiért – , nem is csoda, hogy Chandler Catanzaro mellébikázta 47 yardról a végén...

MNF Washington Redskins–Pittsburgh Steelers 16–38

Az első negyed végére Ben Roethlisberger is megérkezett a FedEx Fieldre és a fővárosiak nagy bánatára 5 TD-t pakoltak a táblára, a 33 éves futó DeAngelo Williams és Antonio Brown segítségével. Kirk Cousins a franchise tag ellenére nem tűnik egy hosszú távú megoldásnak a Redskinsnél, a védelmük – Josh Norman néhány villanásától eltekintve – pedig az ementáli sajthoz hasonlatos.

MNF San Francisco 49ers–Los Angeles Rams 28-0

Mindig a végén jön a meglepi... A Los Angeles Rams túlhype-olt gárdája lenullázta magát, Todd Gurley és Aaron Donald bizonyította, hogy idegrendszerük enyhén szólva is instabil, Jared Goff tovább üldögél a padon Jeff Fisher döntése szerint… Chip Kelly bemutatkozása fényesre sikeredett Friscóban, a védelmük momentumot sem engedélyezett, a futójáték – Carlos Hyde-nak hála – állva hagyta az ellent, lehet megtanulni, hogyan kell pontosan leírni Blaine Gabbert nevét…

(Címlapkép: Jonathan Bachman/Getty Images)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.