Hosszú cikket szentelt a Washington Post annak a kérdésnek, hogy hogyan alakult a női munkatársak helyzete az amerikai politika csúcsán, a Fehér Házban.

Az egyik legizgalmasabb részlet már rögtön a cikk elején előjön: Obama egyik korábbi tanácsadója név nélkül nyilatkozva meséli el, milyen módszerrel érték el a tanácsadónők, hogy az ő véleményük is számítson. Mert a gond nem csak a nők alulreprezentáltsága volt Washingtonban, hanem az is, hogy sokkal kevésbé tudták érdemben képviselni ötleteiket, kiszorultak a fontosabb tancsákozásokról, úgy érezték, kevésbé számít a szavuk, mint férfikolllégáiknak.

Válaszul kifejlesztettek egy módszert, amit leginkább felerősítésnek lehetne fordítani. A lényege, hogy ha egy tárgyaláson vagy megbeszélésen az egyik női résztvevő mondott valami fontosat, akkor a teremben ülő többi nő ezt hozzászólásában megismételte, kiemelve újra azt is, hogy kitől származik a gondolat. Ez a módszer alkalmas volt arra, hogy a teremben ülő férfiak is felismerjék, ki mondta az ötletet, korábban ugyanis a beszámolók szerint nem egyszer előfordult, hogy egy tanácsadónő által bedobott ötletet egyszerűen lenyúltak, mintha nem is tőle származott volna.

Ez a módszer a volt tanácsadó elmondása szerint a napi gyakorlat részévé vált. Olyannyira, hogy egy ponton Obama is megértette, miről van szó és egyre több nő jelent meg a tanácsadói között, második ciklusára már kiegyenlítődött a nemek aránya azokban a belső körökben, ahol a legfontosabb kérdésekről döntöttek.

A cikk ezután még hosszasan foglalkozik azzal, hogyan alakult a női alkalmazottak sorsa a Fehér Házban az elmúlt évtizedekben és mi jöhet, ha Hillary Clinton lesz az elnök, ha valakit ez is érdekel, kattintson ide.