"Bocs, tesó! Ha ez vigasztal, engem is mindig szétpakolnak repülés előtt". A híres filmszínész és a heathrow-i reptér a közeli, muzulmánok lakta kerületből toborzott biztonsági embere összenevettek. „Nem azért, mert viccelt, hanem mert halál komolyan mondta” – írja élményéről Riz Ahmed, az idei év tán legjobb sorozata, az Aznap éjjel sztárja, akit emellett még a Jason Bourne-ből, az Út Guantanamóra című filmből, a Kétkedő fundamentalistából vagy a Star Wars következő epizódjának főszerepéből is ismerhetnek.

A brit-pakisztáni Ahmed ma talán a leginkább felismerhető fiatal muszlim színész, közvetlenül az A-lista határán, a globális világsztárság küszöbén. Ahogy azt A jó migráns című válogatáskötetben megjelent és a Guardianban is publikált esszéjében írja, ettől még a filmekben és az életben is ugyanazokat a sztereotíp szerepeket kénytelen eljátszani.

„Az első színt a kétdimenziós sztereotípia: a taxisofőr-terrorista-sarki vegyesboltos. A második az ún. felforgató ábrázolásmód, amiben még etnikai közegben, de már a sztereotípiákkal szemben próbálják ábrázolni a kisebbségit. A harmadik színt az Ígéret Földje, ahol már olyan karaktereket is eljátszhatsz, akikhez nem kötődsz etnikailag. Ahol már nem gyanúsított terrorista, vagy egy kényszerházasság áldozata vagyok.

Ahol akár már Dave-nek is hívhatnának” – írja.

Ahmed kisebbségiként érzése szerint egész életében szerepeket játszott, így megpróbálva megfelelni a különböző elvárásoknak, legyen szó a hagyományos pakisztáni család gyermekéről, vagy a magániskolai tanulóról. De profi csak a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után lett, amikor nagy kereslet volt az első szintű sztereotípiának megfelelő színészekre. Ő maga saját bevallása szerint már csak önmagára tekintettel is kerülni próbálta az ilyen szerepeket, és szerencséjére sikerült inkább a második kategóriába tartozó szerepeket szereznie. Mint például az Út Guantanamóra című, ártatlanul elhurcolt és évekig fogva tartott brit muszlimok sorsát bemutató dráma egyik főszerepét.

A filmért díjat is kaptak a berlini filmfesztiválon, Ahmed innen tartott haza, amikor a lutoni reptéren kiemelték a tömegből, hogy aztán egy ablaktalan helyiségben brit hírszerzőtisztek nyaggathassák üvöltve arról, hogy milyen filmeket forgat, és

azért állt-e színésznek, hogy „a muszlimok küzdelmét” támogassa.

Mint később megtudta, törvénytelenül tartóztatták fel és hallgatták ki, de nem tett feljelentést. Inkább megírta a sztoriját és elküldte pár újságíró barátjának. "Végül a törvénytelen letartóztatásokról szóló film szereplőjének törvénytelen letartóztatásáról szóló történet visszautasíthatatlanul jónak bizonyult" - írja.

A hirnév szerepajánlatokat is hozott, de nem az Ígéret Földjéről - vagyis Ahmed még továbbra sem lehetett csak egy fickó, akit mondjuk Dave-nek hívnak. „A jelek szerint a 2000-es évek közepén, a multikulturalizmus csúcsán kizárólag 1700-as évekbeli, kizárólag fehérekről szóló történetek akadtak” Nagy-Britanniában, írta. Ezért aztán Hollywoodba ment, mert az USA-ban, ahol még mindig erősen szegregált a társadalom, inkább befogadást akartak sugallni a filmek.

Így viszont alkalma lett megismernie az amerikai repterek kihallgatószobáit is, amin sokat lendített, hogy a nagysikerű Út Guantanamóra forgatásán bejárta az összes rettegett országot Pakisztántól Afganisztánon át Iránig.

Az első ilyen alkalommal

„úgy éreztem magam, mintha a John Malkovich-menet bollywoodi remake-jében lennék”".

A váróteremben egy kínai családon és egy dél-amerikai pilótán kívül csupa huszonéves délkelet-ázsiai arc ült.

A kihallgatás, amit Ahmed a meghallgatásokhoz hasonlít, nem ment túl jól, pláne azután, hogy előbb ő maga adta át a kihallgatótisztnek díjnyertes filmje DVD-jét, aminek a borítóján Ahmed a jól ismert sárga kezeslábasban áll, megbilincselve. A könyvet, a Kétkedő fundamentalistát – aminek a filmváltozatában később főszerepet játszhatott – már a tiszt találta meg.

A jelenet újra és újra megismétlődött, Ahmed pedig egyre pimaszabbá vált. Így például amikor arról faggatták, hogy kapott-e katonai kiképzést, simán rávágta, hogy igen - a brit magániskolában, ahova járt, volt egy kadétprogram. Amikor pedig arról faggatták, hogy járt-e a közelmúltban Iránban, Irakban vagy Afganisztánban, a valóságnak megfelelően azt felelte, hogy „Irak kivételével mindben, de ha ez netán segítene, jártam Pakisztánban és Szaúd-Arábiában is”.

De hiába próbálta elviccelni, a dolog frusztráló volt. Ahogy az is, hogy bár pár hónappal korábban egyszer már átesett a délkelet-ázsiai muszlim származású beutazóknak kitalált különösen hosszú átvilágítási rituálén, egy újabb beutazásakor újra kitöltették vele az összes nyomtatványt.

De ahogy színészi karrierje is felfele ível, úgy az amerikai reptereken is egyszerűbbé vált az ügymenet, pláne, amióta rendes, hosszútávú munkavállalói vízuma van. „De ne értsenek félre, bár az amerikai reptéri élményeim kellemesebbé váltak, attól még a Heathrow-n minden alkalommal megállítanak” – írja.

Ami pedig itt történik, az talán a legtökéletesebb ábrázolása a délkelet-ázsiai muszlim kisebbség tudathasadásos mindennapjainak Nagy-Britanniában. A Heathrow-n általában a közeli Hounslow-ból és Southallból (két, főként délkelet-ázsiaiak lakta elővárosból) toborozzák a biztonsági személyzetet. Így amikor Los Angelesbe menet rendszeresen „véletlenszerűen” kiemelték, általában azonos etnikumúak motozhatták.

"Volt egy hat hónapos periódus, amikor mindig ugyanaz a középkorú szikh fickó motozott meg. Ösztönösen bácsikámnak kezdtem el hívni, ahogy az idősebb délkelet-ázsiai férfiakat szokás. Ő pedig »betának«, fiamnak nevezett. Ez szívmelengető volt, de minden egyes alkalommal veszélyesen vérfertőzésközeli élményt is jelentett, amikor a lágyékom táján matatott. »Hogy vagy, fiam?« – kérdezte. »Én, izé, hoppá! Jól, bácsikám« – feleltem".

De idővel már Nagy-Britanniában is utolérte a hírnév, így a fiatalabb délkelet-ázsiai biztonságiak egyre többször ismerték fel. A filmjeiből idézgettek, miközben az alsógatyái között matattak, de olyan is volt, hogy szelfit kértek tőle, miután megvizsgálták, hogy nem ért-e robbanóanyaghoz. És egy ilyen alkalommal hangzott el a párbeszéd is, amit a cikk elején idéztem.