Kevés kínosabb dolog van annál, ha egy Roomba robotporszívóhoz hasonlóan spontán politikus viccelődni próbál, de Hillary Clintonnak, ahogy az elnökválasztási kampányban, úgy most is sikerült bizonyítania, hogy
szinte bármilyen körülmények között képes rá, hogy a kisebbik rossznak tűnjön.
Most például elment Zach Galifianakis "Between two Ferns" című interjúműsorába, ahol pillanatok alatt sikerült szimpatikusabbá vállnia a világ immár egyértelműen legkevésbé vicces vicces emberénél. A szegmensnek már a kezdése is rendkívül kínos, de még így is borzalmasan messze van a mélyponttól. Nem is vesztegetném rá tovább a szót, ha nagyon akarnak szenvedni, inkább nézzék meg:
Mindeközben Clinton kezd kilábalni a maga mélypontjáról - a kisebbik rossz, mondom -, és már újra legalább hatvan százalék esélye van a végső győzelemre az elnökválasztáson az 538 összes modelljében. És ahogy jómagam, úgy ma már Nate Silver is azt írja, hogy az elektori térkép kifejezetten kedvez a demokrata jelöltnek, aki pont azokban az államokban erős, ahol nyernie kell, ha elnök akar lenni.