„A katolikusok hova álljanak?”

– merülhet fel a kérdés a keresztény emberben, mióta naponta többször kénytelen szembesülni a keresztény Európa halálával, egészpályás muszlim letámadással, asszonyok tömeges és módszeres megerőszakolásával pánikot keltő kormányzati üzenetekkel a legújabb népvándorlási hullám kellős közepén.

Ha valamit ugyanis megtanult a keresztény ember a hittanórán és a szentmiséken, ahova annak idején a szülei beiratták-elvitték, felnőttfejjel maga is eljárt, akkor az az, hogy ez az egész keresztényesdi arról szól alapvetően, hogy legyünk jók, irgalmasok és szolidárisak, mert ez vezeti el az embert a teljes élethez.

Ennek mégis szöges ellentétéről szól a keresztény gyökereire oly büszke kormány gyűlöletkampánya, a magyar katolikus egyház pedig nem siet a hívek segítségére, mégha akadnak is kritikus hangok.

Szóval, mit gondoljon az a katolikus, aki legalábbis elgondolkodik azon, hogy a migrációs válság kellős közepén a kirekesztés, az elfordulás, a tűzparancs, a nemazénproblémámoldjákmeg, a menekülthajók elsüllyesztése, milíciák felfegyverzése a legjobb módszere-e a helyzet kezelésének – feltételezvén, hogy a lelkiismeretével is el akar-e számolni a későbbiekben.

Erről a témáról beszélgettem a SZEMlélek blog alapító-szerkesztőjével, Gégény Istvánnal, aki egyike azoknak a katolikusoknak, akik igyekeznek mégis valami pozitívat felmutatni ezekben a zűrzavaros időkben, többek között azzal, hogy párbeszédet generálnak a katolikus közösségben a felülről érkező hallgatás ellenében.

Bajban az egyház

A blogon rendszeresen jelennek meg interjúk és írások a katolikus és keresztény világot foglalkoztató kérdésekről az ezekben a berkekben megszokotthoz képest nagyobb nyíltsággal, fogyasztható stílusban.

Nemcsak a menekültválságról nincs párbeszéd, vita katolikus berkekben, hanem számos olyan súlyos problémáról, amely – ha így megy tovább – hamarabb számolja fel a magyar katolikus közösséget, mint három Oszmán birodalom.

Gondoljunk csak arra, hogy miközben néhány hónap alatt tízmillió keresztény– és muszlimszakértő országa lettünk, a templomok konganak az ürességtől, a katolikus papság kihalófélben lévő állatfajta, a fiatalok más irányokba igyekeznek, tehát lassan nem lesz mit megvédeni a kormány által démonizált külső erőktől.

Az, hogy a kereszténység Európában és főleg Közép–Európában válságos időket él át, nem a menekültválság miatt van, nem is azzal kezdődött. A SZEMlélek blog is ennek a krízishelyzetnek köszönheti másfél évvel ezelőtti indulását.

"Az önszórakoztató gettóegyházból ki kell lépnünk a missziós egyház örömteli, Szent Ferenc-i távlatába."

– ez volt az a mondat, amire Gégény annak idején felfigyelt.

A Pázmány Péter egyetemen hittanárként végzett katolikus nem akart hinni a fülének, amikor a váci püspök, Beer Miklós beszédéből vett idézet elkezdett terjedni az interneten, „mint a lépfene”.

Ilyen nyíltsággal magyar pap még nem nagyon beszélt saját egyházának problémáiról.

„Először arra gondoltam, ő ilyet nem mondhatott. Magyaországon egy püspök ugyanis nem szokott ilyen karakteresen fogalmazni. Beszéltem vele, kiderült, hogy ezt valóban ő mondta, és adott nekem egy interjút” – idézi fel Gégény, aki akkor már újságíróként dolgozott itt-ott, a blog születésének pillanatát. Az interjút nem a blogra szánta, de az országos katolikus médiumok nem akarták lehozni az anyagot.

„Bajban voltam, mert volt egy interjúm, amit nem hozhatok le. Aztán megkérdeztem a püspököt, zavarná-e ha a blogomon jönne le. Mondta, semmi akadálya. Ez állította pályára a SZEMlélek blogot.”

Ez a történt önmagában is jól mutatja, milyen nehézkes az egyház bejáratott csatornáin minden újszerű, „oda nem illőnek” gondolt kommunikációt átfuttatni még akkor is, ha azt adott esetben egy püspök mondja.

Nem véletlenül nevezték sokan Beer püspököt híressé vált beszédei után a magyar Ferenc pápának. Ahogy Ferenc pápa kinyilatkozásai vihart kavarnak főként a gazdaságilag fejlettebb keresztény világban, Beer kritikus, megoldáskereső szavai ugyanígy különösen hatottak a magyar katolikus egyház megnyilvánulásaihoz képest.

„Van-e füle az egyháznak? Erről szól Beer püspök és Ferenc pápa. Nemcsak prédikál, tanít, megmondja a frankót, ahogy a katolikus egyház általában teszi, hanem meghallgat. Szerintem ez a nagy törésvonal Ferenc pápa tevékenysége óta, hogy ő nagyon radikálisan vissza akar nyúlni a jézusi vonalhoz, hogy legyünk a szegénység és az irgalom egyháza.”

És innen rá is kanyarodunk a menekültválság témájára:

„Amikor Ferenc pápa csókolgatja a migránsok lábát – és ez a migráció nagyon fontos sarokpontja Ferenc megítélésének Magyarországon –, akkor ő nem a médiának bohóckodik, hanem azt mondja, hogy Jézus is így tett, és a farizeusok akkor is megbotránkoztak.”

– magyarázza Gégény, mekkora fordulatot is jelent egyházi berkeken belül ez az újfajta szemlélet, amely Ferenc pápa megválasztásával az egyház legfelső vezetésében is megjelent.

Tényleg szélesre tárná Ferenc pápa Röszkén a kaput?

Válsághelyzetben rettenetesen fontos, hogy ki, mit mond. A menekültekkel szemben irgalmasságra intő Ferenc pápát nevezték szavai miatt demens vénembernek, sőt gazembernek is, de az egyházi vezetők részéről is kapott hideget itthon és külföldön egyaránt.

De valóban, hol végződnek a politikai és hol kezdődnek a lelkiismereti kérdések? Egyáltalán mit mond, és mit nem mond Ferenc pápa, és hogy van az, hogy a magyar püspöki karra láthatóan nem sok hatással van a Szent Ferenc-i fordulat?

„Szerintem ennek a kérdésnek két síkja van: van a vallási, ott nincs ellentét, tehát semmi olyat nem mondott még Ferenc pápa ebben a témában, ami ne egyezne a katolikus tanítással.

Abban van vita, hogy az emberek, akik itt vannak és még jönnek, rászorulók-e vagy sem.
Ferenc pápa ezt a tömeget az irgalmasság szemével nézi, mások pedig a saját létbiztonságuk felől.

Sokszor Ferenc pápa gondolatainak ellenzői csak bizonyos idézeteket ragadnak ki beszédéből, és ebből vonnak le olyan következtetéseket, hogy Ferenc liberális, vagy hogy rosszul értelmezi az evangéliumot stb.

Ha a teljes beszédeit olvassuk – és erre hívta fel a figyelmet a Magyar Kurír főszerkesztője egy publicisztikában „(Nem) érteni Ferenc pápát” címmel –, akkor olvashatjuk, hogy Ferenc pápa is azt mondja, hogy csak úgy felelőtlenül kitárni az ajtókat és mindenkit beengedni, az bűn. Ezt mondja, csak nem idézik tőle.”

Gégény szerint kifejezetten fontos megérteni, hogy Ferenc pápát nem az államok politikai céljai vezérlik, hanem egy másik erő:

„Ferenc pápa egyértelműen nem törődik a politikusokkal. Nem áll be Merkel mellé, nem áll be Orbán mellé, ő ezzel nem törődik, ő azt mondja, hogy ez az evangélium, nekem ez a parancsom. Esetleg csöndbe maradhatna. Ez egy másik nagy dilemma az egyházon belül, hogy ebben a komplex kérdésben inkább maradjon-e csöndben.”

Ugyanígy, az egy-egy mondatra leegyszerűsített üzenetek médiavilágában lett a bécsi Christoph Scönborn bíboros először a migránsok simogatója, majd a nizzai merénylet után „megvilágosodott” keresztény, aki rájött, hogy az iszlám egyenlő a terrrorizmussal.

Az osztrák egyház szabadsága

Holott egyik kijelentés sem igaz teljesen, az azonban igen, hogy az osztrák katolikus egyház sokkal felszabadultabban nyilatkozik és legfőképpen cselekszik a menekültválságban, kevésbé vár a politikától parancsra, mint a magyar, mondja Gégény:

„Nem olyan messze innen, a határ túloldalán, Ausztriában ég és föld a különbség a katolikus egyház hozzáállása között. Ott Schönborn bíboros a helyi Erdő Péter, tehát ő a legmagasabb rangú egyházi vezető.

Ő a saját egyházmegyéjében ezer férőhelyet biztosított a menekülteknek, és meghívta a többi egyházmegye vezetőjét, hogy ők is nézzenek körül a saját portájukon, mert rengeteg helye van az osztrák egyháznak, amit lehetne erre a célra hasznosítani.

És míg az európai katolikus egyházak többségére ez a proaktivitás jellemző, hogy valamit kezdeni akarnak ezzel a problémával, addig a magyar katolikus egyház hallgat, mintha meg akarná úszni ezt az egész vitát.”

A féktelen magyar kormány

Az persze, hogy a magyar és az osztrák egyháznak eltérő a viszonya a mindenkori politikai hatalommal, nem újdonság. A Magyarországon 1949 és 1989 között dúló szocialista diktatúra megtanította a magyar katolikus egyháznak, hogy merre, hány méter, mondja Gégény, de szerinte van egy határ, amikor a hallgatás már elfogadhatatlan:

„Nagyon rossz ez a tendencia, én csak és kizárólag Orbán Viktor és köreinek a törtetését látom a kék plakátok mögött. Erre lelkek mennek rá, az elmúlt egy évben mindenki összeveszett mindenkivel.

Gyakorlatilag kiszolgálja a katolikus egyház a kományzatot saját féktelenségében. A kormány sok jó dolgot is tesz szerintem, de nincs rajta fék. Az egyház pedig pont betölthetné ezt a lelkiismereti funkciót, és gátat szabhatna ennek a féktelen gyűlöletkeltésnek.”

Az sem segíti az egyháziak munkáját, hogy anyagilag függenek a kormányzattól. Bár erről kevés a nyilvánosan elérhető információ, Gégény több paptól is hallott olyasmit, hogy a plébánosi fizetéseket a kormány kiegészíti. Ha így van, nem véletlen, hogy:

„Kétszer is meggondolja egy pap, hogy mit mond a szószéken. Cseh Peti atya esetében is láttuk, hogy ha olyan mezsgyére merészkedik egy pap, mint ő (Habonyról kérdezte a miniszterelnököt – a szerk), akkor az egyházmegyének ez kínos. Fel is függesztették, a történet bejárta a sajtót.

Az egyháznak fel kell tennie magának a kérdést, hogy az épületek, a hitoktatói fizetések a fontosabbak, vagy az evangélium. Én erre nem tudom a választ, de kíváncsi vagyok az erről folyó párbeszédre.

Ha az a kérdés, hogy tagadjam-e meg Krisztust, és cserébe bármikor teletankolhatom a kocsimat, számomra egyértelmű a válasz.”

Non abbiate paura

Persze felmerül a kérdés, hogy a magyar katolikus egyház nem azért cimborál-e a kormányzattal, amiért az a gyűlölettel cimborál: ha saját állampolgárai (szavazói) rettegnek, miért állítsa az ellenkezőjét? Ha a hívek szerint a bevándorlók tönkrevágják Európát, akkor a papnak, aki számára a hívei a fontosabbak, nem kutya kötelessége-e egyetérteni, és kiszolgálni ezt a félelmet?

„Szerintem nagyon rossz úton jár az az egyházi vezető a katolikusok részéről, aki a félelmet mint fő tárgyat alkalmazza. Szinte ez a legtöbbször előforduló mondat a szentírásban, hogy

»Ne féljetek!«

II. János Pál beszédeiben is sokszor előjött: Ne féljetek szentnek lenni! Ne féljetek a haláltól! Ne féljetek jót tenni másokkal! Ne féljetek megöregedni! Nem véletlenül mondta, mert akkor is rengeteg félelem volt az emberekben, és ő pont ezért görcsöldóként definiálta magát.

Ha a magyar egyház nem vállalja fel ezt, akkor nem tölti be a szerepét. A félelem elállatiasítja az embereket, hiszen félelemből olyan dolgokat teszel, amit laboratóriumi körülmények között nem tennél.

És persze érthető, hogy miért kelt a kormány félelmet, mert aztán majd a kormány magát mint a megoldást szállítóját mutassa be.

A pápa viszont Isten szolgáinak a szolgája per definitionem. És neki az a dolga, ahogy erről számtalanszor tanúbizonyságot tett, hogy az evangéliumot megvalósítsa.

Az egyház viszont mintha elszokott volna az evangélium megvalósításától. Az a reform, amibe Ferenc pápa belevágott, és ami feszültséget generál az egyházon belül is, arról szól, hogy ehhez az úthoz vissza kell térni.

Repedeznek a régi dolgok, és valami új születik.”

Új dolgok

Ez az új pedig az a fajta új szemlélet, amit a SZEMlélek blog is megpróbál követni: a párbeszéden, megismerésen, a kifelé nyitás képességén alapuló kereszténységet. Mint az ókeresztény időkben, amikor az egyházat nem hagyománykövetésből választották az emberek, hanem mert a kor választható életpályamodelljei közül ez tűnt olyannak, ami válaszol az élet nagy kérdéseire.

Ezért a blogon vissza-visszatérő elem az új keresztény irányzatok bemutatása, így például az ökumenikus keresztény falu, a Taizé franciaországi közössége, ahol egyébként magyarok is élnek befogadott migránsokkal, a közösséget pedig Ferenc pápa (vagy Babits Mihály) univerzális felfogásához hasonló gondolatok vezérlik.

„Sok európai fiatal nem érti saját országának kormányát, amikor az a határok lezárásáról dönt. Épp ellenkezőleg, ezek a fiatalok azt kérik, hogy a gazdasági élet globalizációja járjon együtt a szolidaritás globalizációjával, és ez különösképpen abban nyilvánulhat meg, hogy a migránsokat méltón és felelősségteljesen fogadjuk. Sokan közülük készek részt venni ebben a munkában. Merjük elhinni, hogy a nagylelkűségre a közéletben is fontos szerep vár!”

– közölte a blog a taizéi prior, Alois testvér nyílt levelét, aki később interjút is adott a lapnak.

Én is az egyház vagyok

Gégény szerint nem annak a kérdésnek az eldöntése a fontos elsősorban, hogy be akarjuk-e fogadni a migránsokat vagy sem:

„Én nem ismerem a migránsokat, de akkor legalább azt mondom, hogy nem ismerem a migránsokat. És az a baj, hogy sokan, akik kiritizálják őket, katolikusok, keresztények úgy tesznek, mintha ők tudni vélnék, hogy ezek milyen emberek. Holott sose találkoztak velük, csak hagyták, hogy a politikai kommunikáció gondolkodjon helyettük.

A menekültválság kérdésében a SZEMlélek blognak az a küldetése, hogy ne elköteleződjünk a befogadás kontra elutasítás pártján, hanem próbáljunk kulturáltan párbeszédet folytatni erről az egész dologról, és legyünk nyitottak arra, hogy akár a saját nézőpontunkat is megáltoztassuk.”

Éppen ezért szólaltatta meg Sári Gabriella szerzetest a blog, aki Szíriában is dolgozott, most a bicskei menekültszálláson segédkezik, ahol muszlimokkal, Afrikából jött keresztény emberekkel foglalkozik.

„Nem arról van szó, hogy egy homogén, nagy tömeggel kell szembenézni, hanem ezeknek az embereknek arcuk van, történetük van... és nem kell félni attól, hogy közel megyünk hozzájuk” – mondja Sári az interjúban.

Így tehát a SZEMlélek blogon sokféle megnyilatkozást, sokféle véleményt találni az egyházat és a világot mostanában feszítő ügyekről katolikus szemszögekből, csupa olyan témáról, amiről eddig nem, vagy csak nehezen lehetett laikusok számára hozzáférni.

„Úgy tapasztaljuk - nem csupán én, hiszen a blog csapatát immár egyre gyarapodó szerzői és szerkesztői közösség alkotja -, hogy a visszajelzésekben is leképeződik az a megosztottság, ami az országot jellemzi.

Meglepően sok megerősítést kapunk az általunk képviselt szemlélet szükségességére, de kapunk kritikát is. Voltunk már egyházellenesek, kútmérgezők, szennyesteregetők, liberális kórus, komcsi, ami belefér. Tiszteletben tartjuk az ilyen véleményeket, de nem sokat tudunk velük kezdeni.

Azoknak az észrevételeknek viszont külön örülünk, amelyek nem egyeznek ugyan a mi értékrendünkkel, de képesek válaszra nyitottan megfogalmazni eltérő nézetüket. Itt van értelme a párbeszédnek, itt kezdődhet a megismerés, egymás megértése.”

„Én is az egyház vagyok!”

– mondja Gégény, amikor arról kérdezem, létezhet-e a politikán túl az egyház, mennyire releváns az egyház szempontjából, amit ő mond. Az újságíró egyébként nem pesszimista, mégha a tisztában is van azzal, hogy „a kétezer éves bárka lassan fordul”.

„Sok olyan pap van Magyarországon, amelyik nem fér a bőrébe, és nem igazodik. Jó értelemben igenis kell, hogy az egyház liberális legyen. Van erre egy régi mondás, ecclesia semper reformanda, azaz mindig reformra szorul az egyház.”