Rogán Antal: Hibáztam

politika
2016 október 10., 13:00
comments 273

A hétfői ülésnap végén kérdezte az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó a kormány propagandaminiszterét, Rogán Antalt a helikopteres afférról.

"Helikopterügyben ön engem MSZP-s képviselőként kritizál, elég lenne önnek annyit mondanom, hogy Kóka János."

De Rogán azzal folytatta, hogy nem akarja ennyivel elintézni a dolgot, és elmondta, hogy számára ennek az ügynek van egy fontos tanulsága: politikus magáncélból soha nem használhat helikoptert, akkor sem, ha felesége ügyes üzletasszonyként el is intézte ezt. "Hibáztam, amiért most leszedik rólam a keresztvizet és ezt meg is tehetik", mondta el.

Az, hogy miért tagadta le Rogán elsőnek a helikopteres utazást, nem került szóba a válaszban.

Bangóné válaszában arról beszélt, hogy Rogán nem meri vállalni a felelősséget, csak felesége szoknyája mögé bújt, ez nem szép egy férfiembertől.

Rogán ismét válaszolt, arról beszélt, hogy büszke feleségére, mivel sokféle szempontból sikeres és ügyes nő, és tisztelni fogja, akármit is ér el majd az életben, majd megjegyezte, nem tudja, hogy Bangóné férje büszke-e feleségére és arra, ahogy beszél a parlamentben vagy büszke volt-e 2004-ben, amikor plakátarca volt a magyargyűlölet céljából folytatott kampánynak. Akkor Rogán nem volt büszke a képviselőnőre, tette még hozzá.

Rogánt kérdezte a jobbikos Apáti István is, aki arra volt kíváncsi, a miniszter hogyan képes fenntartani azt az életvitelt, amit folytat, mivel bejelentett jövedelme alapján ez nem tűnik megalapozottnak.

Rogán válaszában arról beszélt, hogy őt és feleségét évek óta nyomon követik, fotósok kísérik mindennapjaikat. Ezt megszokta, sosem panaszkodott emiatt. Vona Gábor pedig épp erre panaszkodott nemrég, mondta, de azt javasolja a Jobbiknak, legyenek férfiak, ne csak adják, de állják is a pofonokat. Az anyagi helyzetével kapcsolatos kérdéseket a miniszter teljesen figyelmen kívül hagyta.

Miután Apáti válaszában mellébeszélésnek nevezte a miniszteri választ és lemondásra szólította fel a fideszes politikust, Rogán azzal válaszolt, hogy ahogy minden döntéséért, úgy minden hibájáért is vállalja a következményeket, ahogy most be is vallotta az imént. De a lemondását igénylő jobbikos kérés szerinte abban az egyetlen egy esetben lenne jogos vagy tisztességes, ha a Jobbik meg fogná Kovács Bélát és Brüsszelből visszakísérnék Moszkvába.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.