A Heves megyei Lőrinci és Zagyvaszántó rekorder a diagnosztizált mellhártyadaganatok számában, és ez a szám csak emelkedni fog a jövőben. A két település között évtizedeken keresztül mérgező azbesztet is felhasználó cementgyár olyanokat is megbetegített, akik nem ott dolgoztak, csak a környéken éltek. A betegséget időben történő operáció nélkül nagyon kevesen élik túl, így az egykori tulajdonos magyar állammal szemben elindított kártérítési pereket leginkább már a hozzátartozók fejezik be. Egy zagyvaszántói azbesztbeteg fiatal férfi, ha megnyerné a pert, alapítványt hozna létre a jövőbeli sorstársai megsegítésére.

Cserényi László 39 éves, mérnök, a Heves megyei Zagyvaszántón az egykori selypi cement- és azbesztgyár mögötti egyik utcában nőtt fel. 2004-ben elköltözött otthonról: megházasodott, és családot alapított, Ausztriában kezdett el dolgozni, vízi erőművek alkatrészeinek anyagvizsgálatával foglalkozott.

2014 szeptemberében azonban Lászlót mezoteliómával diagnosztizálták – egy olyan mellhártyadaganattal, amelyet az emberi szervezetbe kerülő azbeszt okoz. Az időközben elvált férfi a kezelések miatt otthagyta munkáját, és mivel betegsége egy rosszabb periódusában egyedül nem volt képes ellátni magát, idén májusban visszaköltözött Zagyvaszántóra, hogy ott élő édesanyja közelebbről tudjon segíteni beteg fiának.

Soha nem dolgozott a gyárban, mégis megbetegedett – most perel

Cserényi László azért betegedett meg, mert az egykor cement mellett azbesztcsöveket is gyártó Eternit cementgyár közelében nőtt fel, így belélegezte az onnan kikerülő mérgező azbesztet. Soha nem járt a gyárban, mégis, sok, évtizedekig ott dolgozóval ellentétben ő szenvedett súlyos egészségkárosodást az ott felhasznált azbeszt miatt.

László a kemoterápiás kezelések után és a folyamatos C-vitamin kúra mellett most viszonylag jól érzi magát a bőrében, és komolyan dolgozik azon is, hogy lelkileg is megbirkózzon betegségével. Mindezek mellett úgy döntött: pert indít a gyárat a privatizációig tulajdonló magyar állam ellen a cementgyár működése miatt őt ért súlyos egészségkárosodás kompenzációjáért.

Nincs egyedül

Az összefüggés László megbetegedése és az egykori Eternit cementgyár működése között nehezen megkérdőjelezhető, főleg, hogy a fiatal férfi egyáltalán nincs egyedül a betegségével Zagyvaszántón és a vele szomszédos Lőrincin, ahová közigazgatásilag a Selyp városrészben létesített cementgyár is tartozott. A két településen, a gyár néhány kilométeres körzetében élők közül úgy három éve folyamatosan diagnosztizálnak embereket mezoteliómával vagy azbesztózissal, ami tüdőszövetbe fúródott azbesztszál okozta, a ráknál kevésbé súlyos, gyulladásos megbetegedés.

„4-5, nagyjából velem egykorú volt iskolatársam is volt, aki szintén megbetegedett, tartottam is velük a kapcsolatot, mint sorstársakkal, de azóta már mindegyikük meghalt. Igaz, előbb is diagnosztizálták őket úgy egy évvel”

– magyarázta László.

A szerencsésebb azbesztbetegek közé tartozik a 75 éves Roznyik Lajosné Mária is, akihez rövid kérdezősködés után jutottunk el a hatezer lakosú Lőrinciben. Máriánál néhány éve diagnosztizáltak azbesztózist, igaz, a tüdőszövetének szerencséjére csak a 10 százaléka sérült, az azbesztszál pedig betokozódott, ezért folyamatos ellenőrzés mellett nem okoz az asszony szervezetében nagyobb károkat.

Mária Lászlóval ellentétben a cementgyárban dolgozott, és folyamatosan érintkezett azbeszttel – konkrétan munkatársaival együtt lapátolta az anyagot az arra kijelölt tárolóegységekbe -, ezért szinte azonnal megítélték neki a kért 100 ezer forintos kártérítést. Marika néni nem is panaszkodik, sőt, mint mondta, az azbesztszennyezés körülményeinek felderítésénél is segített a hatóságoknak – azzal, hogy vallomást tett a korabeli munkakörülményekről.

Vizsgálni kell az egyértelműt

Hogy a megbetegedettek között az egykori dolgozók mellett vannak, akiknek úgy került azbeszt a szervezetébe, hogy Lászlóhoz hasonlóan csupán a cementgyár közelében laktak, arra enged következtetni, hogy a cementgyár azbesztet tartalmazó porral szennyezte a környezetét. Ezt próbálja peres úton elismertetni László, és súlyos egészségkárosodása, egy nagy arányban halálos kimenetelű betegség miatt 100 millió forintos kártérítést követel a magyar államtól – azaz technikailag a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől. Hiszen az azbesztes mellhártyadaganat lappangási ideje 20-30 év, a gyár pedig 2004-ig állami tulajdonban működött.

Nem Lászlóé az első azbesztes per. 2014-ben, még jóval azelőtt, hogy László betegsége kiderült volna, egy György Zsolt nevű lőrinci férfi 7 másik azbeszt-beteggel együtt kártérítési pert indított az egykori Eternit cementgyár okozta súlyos egészségkárosodás miatt. Ez a per nagyobb médiafigyelmet kapott, a kimenetele pedig nagyban befolyásolja majd azt is, milyen ítélet születik László ügyében, ami csak annyiban különbözik a nyolc felperesétől, hogy egy másik ügyvéd viszi.

Meghalnak, mielőtt egy forintot is látnának

A lőrinci azbesztügyként elhíresült ügyet elindító 8 felperes közül már csak ketten élnek, a többiek – köztük a pert indító György Zsolt helyett most már hozzátartozóik perelnek. Miután a nyomozás során tanúként kihallgatták a cementgyár egykori vezetőit és átnézték az elérhető régi jegyzőkönyveket is, jelenleg az ÁNTSZ folytat vizsgálatot az ügyben, hogy a cementgyárból származik-e a megbetegedettek szervezetébe került azbeszt.

„Már-már banálisan egyértelmű válasz adható erre a kérdésre, csak hát ezt különféle szakértői vizsgálatokkal kell bizonyítani, és ez hosszú és körülményes folyamat” – magyarázta a 8 felperes ügyvédje, Igyártó Gyöngyi, miért húzódik már 2 éve a bírósági ügy, annak ellenére, hogy a per során felhalmozódott nyomozati anyagban bizonyítékok vannak rá, hogy a gyár területén kívülre is került az azbesztcementporból.

A per során meghallgatott egykori dolgozók tanúvallomásai szerint a biztonsági előírásokat sokszor nem tartották be, a munkásoknak nem volt pormaszkjuk, az azbesztet nyitott ablakok, ajtók mellett dolgozták fel, az azbesztes sittet pedig az udvaron tárolták. Emellett több jegyzőkönyv is előkerült, amelyek 1977-től dokumentálják a gyár területén a levegőben mért azbesztkoncentráció magas értékét.

A bontás csak rátett egy lapáttal

Az egykori cementgyár területén ma már csak az épületegyüttes betontalapzata és egyetlen lecsupaszított betonépület található, a 2004-ben leállt gyárat ugyanis 2009-ben bontani kezdte a felszámolás során a területet megvásároló Huntyre Kft., amely a Magyar Narancs 2015-ös tényfeltáró írása szerint a terület rekultiválását is ígérte Lőrinci önkormányzatának. A bontást már egy másik tulajdonos, a területet 2011-ben átvevő Selyp Invest Kft. fejezte be, ám az elhagyatott iparterület értelmes hasznosítása helyett ezzel a helyiek csak még nagyobb bajt kaptak a nyakukba.

A cementgyári épületek bontását ugyanis egyik cég sem szabályszerűen végezte, ezért a romba dőlő épületek porával megint jelentős mennyiségű azbeszt kerülhetett a levegőbe. Ezt a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség 2014-es hivatalos jelentése is megállapította, kimondva: a cementgyár területén azbeszttartalmú veszélyes hulladék keveredett az építési-bontási törmelékkel.

„Emlékszem, amikor felrobbantották a gyárkéményt, még egy videó is van róla az interneten, hát akkor itt tényleg mindent beterített a por, látni nem lehetett tőle”

– emlékszik vissza a 2013-as eseményre a cementgyárral szomszédos, egykor munkásszállóként funkcionáló épületben működő idősek otthona egyik dolgozója. Egy másik, a cementgyárral közvetlenül átellenben álló házban élő idős hölgy pedig megjegyezte: senki nem hívta fel akkor a figyelmüket a por belélegzésének esetleges veszélyeire.

A környezetvédelmi hatóságok mind a Huntyre, mind a Selyp Invest bontási munkálatait leállították ugyan, amikor kiderült, hogy szabálytalanul, a por felkavarodásának megakadályozása nélkül bontanak, Víg Zoltán, Lőrinci polgármestere szerint azonban a munkálatok többször illegálisan újraindultak. Mára az említett épületcsonkon kívül nem maradt semmi, a terület jövőbeli hasznosításáról pedig nincsenek információk.

Víg Zoltán polgármester szerint ennek oka, hogy a bezárt cementgyárat megvásárló cégek hiába ígérték, nem tervezték a területet rekultiválni, a helyén új vállalkozást indítani, csupán az építőelemek és gyártóelemek elhordása és értékesítése volt a céljuk. És bár egy 2014 decemberi kormánydöntés 1,3 milliárd forint közpénzt különített el a terület rekultivációjára, Víg Zoltán szerint ez még mindig nem történt meg: a területen még falak állnak és a törmeléket sem szállították el maradéktalanul.

A terület további hasznosítási terveiről érdeklődtünk a cementgyári épületegyüttes 2015 őszére befejezett azbesztmentesítését felügyelő Heves Megyei Kormányhivatalnál is, de közölték: arról csak a terület jelenlegi tulajdonosa adhat információt. Ez pedig a papíron még mindig létező Selyp Invest Kft., amelyet telefonon próbáltunk elérni, hívásunkat azonban nem fogadta senki.

Igazságérzet kérdése

Mindezekkel nem igazán foglalkozik már László, aki minden erejét arra fordítja, hogy szinten tartsa mostani relatíve jó egészségi- és kedélyállapotát, és együtt éljen egy olyan betegséggel, amelybe a legtöbben 2 éven belül belehalnak. Ez pedig nem kevés pénzébe kerül. Mint mondta, mióta diagnosztizálták, nyilván tartja, hogy a kórházi kezelésen kívül mennyit fordított betegsége miatt magára: 4 millió forintnál tart.

„Szerencsés vagyok, hogy megengedhetem magamnak a különböző alternatív módszerek kipróbálását: például a kineziológiát vagy a Hellinger-féle családállítást, hogy lelkileg is megbirkózzak a betegségemmel” – magyarázta László, majd hozzátette: az is segít, hogy nem Magyarországon, hanem Ausztriában kezelik, ahol orvosai egyszer sem nézték őrültnek, ha jelezte nekik: kipróbálna valamilyen alternatív gyógymódot.

László elsősorban mégsem maga miatt perel a 100 milliós kártérítésért.

„Sajnos nem csak rólam van szó, hanem leszünk még többen – a betegségben diagnosztizáltak száma állítólag 2020-ra fog tetőzni, és ha én nyerek, akkor valószínűleg nekik is megítélik majd a kártérítést” – magyarázta, majd hozzátette: a megítélt kártérítési pénzből egy alapítványt szeretne létrehozni, ami a jövőbeli azbesztbetegeket segítené.

„Nemrég halt meg egy sorstársam, akinek háromgyerekes apaként 150 ezer forintos korábbi keresete helyett az egy év táppénz után 90 ezer forint rehabilitációs juttatásból és a felesége keresetéből kellett eltartania három gyerekét. Ezek a kártérítési perek nem is annyira magukról a betegekről, mintsem inkább az utánuk maradó családjaikról szólnak”

– mesélte László – aki saját maga is egy kisfiú édesapja -, miért döntött az alapítvány létrehozása mellett, ha nyer.

Tudnak a veszélyről, de nem félnek

Akit Lőrinciben és Zagyvaszántón megszólítottunk, az tudott az azbesztszennyezés veszélyeiről – ennek ellenére senki sem beszélt arról, hogy valaha is fontolgatta volna, hogy emiatt elköltözik a településről. Többen olyan időseket emlegettek, akik évtizedekig dolgoztak a cementgyárban, mégsem lettek az azbeszttől betegek. Emellett viszont majdnem mindenki ismert olyan néhai helybélit, aki mellhártyadaganatba halt bele. Csak a látogatásunk hetében két, 50 évesnél fiatalabb azbesztbeteg férfi közelgő temetésének helyéről és időpontjáról szereztünk tudomást.

Víg Zoltán szerint azonban igenis probléma a városban az elvándorlás. Mint mondta, az elmúlt néhány évben 500 fővel csökkent Lőrinci lakossága, és ez nem indokolható a munkahelyhiánnyal. A közelben van például a hatvani Bosch gyár vagy a Mátrai Erőmű és más cégek, amelyek sok embernek adnak munkát – mondta.

„A gondot az okozza, hogy tudja mindenki, milyen környezetben él, és annak ellenére, hogy nincsen már kiporzás, mindenki fél attól, hogy a robbantáskor a levegőbe került azbesztpor 20-30 év múlva a mostani óvodáskorú kisgyerekeket betegíti meg.

Emiatt mennek el a településről a fiatalok, a Lőrinciben és Zagyvaszántó utcáin sorakozó eladó házakra pedig nem akad vevő.

***

Az azbesztet még a 19. században, Nagy-Britanniában kezdték szigetelőanyagként használni a gépiparban és az építőiparban, mert éghetetlen és olcsó volt. Egészségre káros hatásai Nyugat-Európában már a 20. század elejétől ismertek voltak, ám csak az 1930-as években születtek az első munkavédelmi intézkedések az azbesztártalommal kapcsolatosan. Magyarországon 1988-tól szabvány rögzíti az azbeszt bizonyított rákkeltő hatását, a Heves megyei Lőrinci és Zagyvaszántó határán működő Eternit cementgyár ennek ellenére 2004-es bezárásáig dolgozott az anyaggal. A volt dolgozók és az egykori cementgyár környékén élő lőrinci és zagyvaszántói lakosok az országos átlaghoz képest jóval nagyobb arányban betegedtek meg azbesztózisban, ami lényegében az azbeszt okozta légzőrendszeri betegségek összefoglaló neve. Ezen betegségek közül a legagresszívabb a mezotelióma, amely gyógyíthatatlan, és általában a diagnózis után 12-18 hónapon belül halálhoz vezet. A betegség akár 20-30 évig is lappanghat, és lehetetlen korai stádiumban kiszűrni, amikor pedig már megjelennek a tünetek, késő. Kezeléssel legfeljebb enyhíteni lehet a tüneteket, és valamelyest meg lehet hosszabbítani a beteg életét.

A Heves megyében 2013 óta diagnosztizált mezoteliómás betegek számáról az országos statisztika tükrében pontos adatokat kértünk az ÁNTSZ sajtóosztályától, megjelenésünkig azonban nem érkezett tőlük válasz.

(A cikk eredetileg az abcug.hu-n jelent meg. Szerző: Neuberger Eszter)