Kálomista Gábor hazugsággal vádolja a 444-et, de ő nem mond igazat

Kálomista Gábort alaposan felzaklatta, hogy a filmszakmában egyre többen tiltakoznak amiatt, mert a Kút című film után több munkatársától megvált. A producer most a tiltakozókat és az ügyről tudósító újságírókat egyaránt lehazugozza, de nincs igaza.

A filmszakmában már több mint 600-an vállalják írásban, hogy többet nem dolgoznak vele, és még mindig érkeznek új nevek a fiatal filmesek által fogalmazott nyílt levélre.

Kálomista Gábor producer az ATV Egyenes Beszéd című műsorában október 13-án.

Hazudik a 444

A lényege a történetnek, hogy a producer kiszedette az őt mutató képkockákat a Kútból, amit a tudta nélkül tettek be Gigor Attila rendező filmjébe. Kálomista ezek után elérte Pusztai Ferenc producernél, hogy távolítsa el a már moziban futó filmből a jelenetet, majd másnap több olyan munkatársát elküldtek Megafilm-produkciókból, akik dolgoztak Gigor filmjén. A történetről részletesen írtunk a 444-en is.

Kálomista csütörtök este már Kálmán Olga műsorában védte magát, péntek reggel pedig a baráti Magyar Időknek adott interjút. Ide nyergelt át barátja-kollégája Gajdics Ottó, akivel közösen látható a filmbe vágott felvételen.

A producer a műsorban sérelmezte, hogy nem keresték, nem hívták a róla író -"indexes, 444-es" - újságírók, és még a híváslistákat is bekérte ehhez, viszont a jelek szerint az email-fiókját nem lapozta végig.

Telefonon nem sikerült elérnünk, ezért inkább írásban kértünk tőle válaszokat a történetről a gyártócégénél, az általa vezetett Megafilmnél. Kálomista se a cikkünk előtt, se annak megjelenése után nem reagált, pedig nyilván értesült a róla szóló írásról.

Csak a nyílt levelezést követően írt közleményt az MTI-nek, a pénteki Magyar Időkben pedig már bírósági eljárást emlegetett a 444-el kapcsolatban.

Az Indexnél pechesebbek voltak, mert az ATV-s beszélgetés szerint egyikük véletlenül összetalálkozott a producerrel az eset után, és őt személyesen kérte számon a feldúlt filmoligarcha.

Hazudik a mindenki

"Az arcom az én jogtulajdonom"

- vonta kérdőre Kálomista az újságírók után egykori jóbarátja, Simicska Lajos Hír TV-jét és a film alkotóit az ATV-n, de lényegében mindenkinek nekiment, aki beleállt az ügybe, köztük a tiltakozóknak is, akiknek "99 százaléknak lövése nincs mit ír alá."

Azt mondja, szó nem volt "20-30-65" kirúgásról, és elvárja a kirúgottaktól, hogy álljanak elő a felmondott szerződéseikkel. Összesen két szerződésmódosítást ismer el.

"Ide kell hozni egy embert, aki azt állítja, hogy engem te rátettél egy fekete listára"

- mondta ezen a ponton, miközben az idézett cikkek is megemlítik, hogy felmondásokra szóban, telefonon került sor a Megafilm részéről, és azok nem minden esetben érintettek szerződéseket. A filmgyártásban induló vagy tervezési fázisban álló produkciók esetében gyakorlatnak mondható, hogy az írásos szerződéseket már bőven a munkamenet közben, vagy akár annak végén rögzítik.

A két elismert szerződésmódosításnál Kálomista viszont nem tagadja, hogy közük van a jelenet kivágásához. "Annyi jogom mondom hadd maradjon, hogy megválogassam, kikkel dolgozom" - mondja, és amikor erről beszél, egy-két pillanatra el is mosolyodik.

Az interjú legérzékletesebb része az, amikor Kálomista elismeri, politikai nézeteltérés is szerepet játszott a sztoriban. Szerinte a Kút egy "politikai tartalmú, kormányellenes" film, őt pedig igazából az bosszantotta fel, hogy a Népszabadságnak adott interjújában Gigor - kérdésre válaszolva - Abszurdisztán jelképeként beszélt róla.

Ő maga soha nem vinne politikát se filmjeibe, se az általa igazgatott Thália Színházba, Kálomista Gábornak ugyanis van közéleti meggyőződése, de a túloldalon állókkal ellentétben ő egyenes ember, aki "szemtől szemben harcol".

(A tiltakozó filmesek bővülő listája itt elérhető.)