Sir Alex Ferguson összeráncolt szemekkel nézelődött a lelátón a Manchester City elleni 2-1-es vereség napján az Old Trafford kakasülőjén, idén szeptemberben. A skót már negyedik éve nem foglalja el a Manchester United kispadját és vele együtt a sikerek is elillantak, de ami még fontosabb, a klub identitását is gyökereiben változtatta (vagy kérdőjelezte?) meg távozása. Mourinho kinevezésével és a nyári igazolásokkal pedig sokakat sikerült alaposan megosztani és éppen elegendő idő telt már el ahhoz is, hogy mi kinyissuk ezt az aktát és benézzünk a leplezetlen függöny mögé, amiről még mindig nem beszélnek a Vörös Ördögök rajongói.

2001. május 18-án Ferguson a sajtó elé állt és úgy nyilatkozott, hogy„elhagyom a Manchester Unitedet a szezon végén és ennyi. Később fogom eldönteni, hogy mit szeretnék csinálni, van néhány lehetőségem és ajánlatom, meghozom majd a döntésemet a következő hónapokban.” Ferguson közel egy év után mégis visszavonta ezt az elhamarkodott kijelentést. Még maga a felesége is arra biztatta, hogy nem ülhet 60 évesen a kanapén, ugyanis pontosan tudja, hogy ennél sokkal több energia és célkitűzés van benne. Mit sem mond el jobban a Manchester United akkori vezetőségről és a helyzetről, hogy már ekkor hosszú hónapok kellettek a semmihez, ugyanis a Vörös Ördögöknél még februárban sem volt kész válasz Sir Alex pótlására és az akkori szövetségi kapitány Sven-Göran Eriksson esélyei voltak a legjobbak. Ekkor szerencsére csörgött a telefon odafenn és a legendás mester visszakozott.

2002-ben Ferguson már 16. éve vezetette a Manchester Unitedet, erre pedig akkoriban sem volt európai példa a legnagyobb horderejű kluboknál - másoknál se sűrűn. Azt követően is csak Ancelotti és Wenger mondhatta el magáról, hogy megnyújtott perióduson át ült vagy ül egy kispadon. Carlo Ancelotti távozását ráadásul olyannyira megérezte az AC Milan, hogy az elmúlt 7 évben mindössze egyetlen bajnoki címet és egy olasz szuperkupát nyert a csapat és totálisan elindult a lejtőn lefelé.

A legnépszerűbb és legbefolyásosabb kluboknál az alacsony elvárás nem létezik, a Manchester United pedig a ’90-es évek elejétől maga volt az állandóság. A klub nem a komoly költekezésekről volt híres, ugyanakkor egyáltalán nem vetette meg a megfelelő igazolásokat, akár borsosabb áron sem. Alapvetően viszont egy - ebben az idöszakban már - ritkán látott, saját nevelésű magra épült egy nagyon sikeres együttes. A United szurkolói- vagy vezetői köreiben nem merült fel az identitás kérdése, hiszen több mint két évtizeden át maga Sir Alex Ferguson, Ryan Giggs vagy Paul Scholes neve garancia volt a győzelmek zsákszámra halmozásának. Ferguson nélkül szinte képtelenség lett volna a tulajdonváltást is lemenedzselni: a Sir szakmai érzéke és évtizedes múltja rengeteget jelentett ennek a helyzetnek a megoldásában. Manapság a Vörös Ördögöknél ennél sokkal kisebb ügyek is megoldatlannak látszanak, gondoljunk csak arra, hogy a Louis van Gaal kirúgásával kapcsolatos cikkek majdnem egy éven át folyamatosak voltak a sajtóban, egészen a holland távozásáig.

Ugyanebben a hajóban evez Arséne Wenger és az Arsenal gárdája is. Londonban ugyan talán egy alacsonyabb elvárási szint van (nem sértésnek szánom, de tegyétek a szívetekre a kezetek), mint a Manchester Unitednél, ám a francia esetleges visszavonulásával egy hasonló nyílt törést szenvedhet majd el a piros-fehér csapat. Azt pedig nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy Wenger lelépésével a hosszan tartó edzősködés ugyanazon klubnál végleg meg is szűnik majd a futball világában. Manchester vörös felén azonban már megtapasztalták, hogy milyen eredménnyel jár egy váratlan, de közel sem meglepő visszavonulás.

Ezért nem tudok és nem is akarok elmenni Ferguson visszavonulásának taglalása mellett. A Manchester United ugyanis egy üzleti vállalkozás és annak az üzletnek akkor is tökéletesen kell működnie tovább, ha a CEO lelép a színpadról. A humánfaktor azonban itt is bejátszott és az élet az el nem végzett munkát jogosan büntette Manchesterben. Ferguson már 2012 végén tudta, hogy vissza fog vonulni a szezon végeztével. „Ő mindig várt rám. Még akkor is így volt ez, ha reggel kettő vagy éppen három órakor estem be az ajtón, Cathy akkor is ott várt rám és üdvözölt engem”. Ferguson 2012 nyarától vívódott, végül felesége testvérének halála után úgy döntött, életének további szakaszát teljes egészében inkább a másik szerelmének szenteli. Valószínűleg a döntés még így sem lehetett egyszerű.

A Vörös Ördögök menedzsmentjében azonban semmilyen valós stratégia nem akadt arra, hogy miként pótoljanak egy aranygyártó masinát, amiről már régen tudták, hogy a szavatossági ideje véges és már tíz évvel korábban is tapasztalhatták, hogy nem rendelkeznek kész válasszal. A pótlás pocsékul sikerült, ugyanakkor nagyon nehéz bármit is kezdeni egy újoncnak egy olyan óriási géppel, amivel még a szakértők baja is meggyűlt, olykor éveken át. Még nehezebb ez a feladat, ha számos alkatrész már évekkel ezelőtt is cserére szorult volna, ez pedig mindenki közös felelőssége. Ám egy magabiztos cég nem kapkod, még akkor sem, ha hibázott és megpróbálja ésszel koordinálni a saját tévedéseit. Manchesterben ez sem sikerült, Moyes kirúgása is úgy történt meg, hogy nem volt konkrét opció a szebb napokat is látott skót helyettesítésére. Az azóta előkerülő hírekben persze felrebbent az is, hogy Ancelotti is kapott megkeresést, de ez már túl későn érkezett, ugyanis elígérkezett Madridba. Mi sem mutatja jobban a kapkodást és az átgondolatlanságot.

A helyzetet önmagában súlyosbította a David Gill helyét 2013 óta elfoglaló Ed Woodward, aki az amerikai reklámpiaci elveket vallja, ez pedig nagyon sokba kerülhet a Unitednek. A megoldás ugyanis a zöldhasú lett, ami Di María vagy éppen Falcao megszerzésében csúcsosodott ki és egyelőre Pogba leigazolásával zárult be ideiglenesen. Jelenleg pedig csak reménykedni lehet abban, hogy az elmúlt három évben látott hazardírozás végül sikerrel végződik.

Sikertelenségi sorozatok természetesen minden csapatnál akadnak, ám azok mértéke azért jelentősen különböző (bár a Liverpool szurkolók erről biztosan mesélnének részletesebben), ráadásul az angol bajnokság sokkal combosabb és itt a Bajnokok Ligájáról is könnyen le lehet maradni. A Manchester Unitednél ez kétszer is sikerült három év alatt és ez ekkora költségvetési szabadság mellett szinte példa nélküli szégyen. A United könnyen akár az európai futball Dallas Cowboys szintű csapatává avanzsálhat. Hiába a könyörtelen piaci brand és az egyre csak terebélyesedő dollárkötegek, a sikerek már régen nem jönnek. A veszély valósnak látszik.

A Manchester Unitednek ma nincs önálló karaktere, egyetlen arca a pénz, aminek segítségével kényszeredetten próbál a klub visszalavírozni a siker útjára, ám minél jobban küzd ennek a célnak az eléréséért a menedzsment, a sajtó annál jobban éhezik a hibákra. Éppen az a sajtó, amely a nagyobb költés irányába egyébként előszeretettel rántja a klubot. A United több tízmilliós rajongói táborának jelentős része pedig még most is csak keresi a válaszokat arra, hogy miként ülhet Mourinho kedvenc csapatuk padján, miközben Paul Pogba rekordösszegért kergeti a pályán a labdát és már előtte is sorra dőltek a rekordok, ami az átigazolási összegeket illeti. Felülírhatja a siker az elveket?

Ha nincs a humánfaktor és egy tervezetten működő változás zajlik le, a portugál ma biztosan nem lenne Manchester vörösebbik felén. Nyilván a Manchester Unitednál nem a pártoló tagok választják majd az elnököt, ám ahhoz, hogy a klub definiálja önmagát, tovább aligha folytathatja ezt az üzlet- és igazoláspolitikát, mert egy arc nélküli emberré változik és az Álmok Színháza rövidesen luxuspáhollyá idomul. Azonban az is lehet, hogy mindössze a XX. század romantikája beszél belőlem, amelynek a XXI. század világában már kevésbé van maradása, ugyanis még a Barcelona is rekordösszegeket költ Neymar vagy Suarez leigazolására. A helyzet sajnos hasonlóan érvényes a teljes futball világára is, hiszen egyre nagyobb az esély arra, hogy akár már a következő évtizedben egy a legnagyobbak és legtehetősebbek által grundolt "Szuperligát" élvezhessünk évről évre, amiben ennek az arcnak a megkeresése már senkit nem fog érdekelni. Titkon azért bízom benne, hogy láthatok még egy másmilyen Manchester Unitedet kifutni a pályára.