A Honfoglalás 2000 azt kéri a rendőrségtől, hogy helyezzék előzetes letartóztatásba Juhász Pétert

politika
2016 október 21., 14:40
comments 336

A Vlagyimir Putyinnak Nobel-békedíjat akaró oroszbarát viccszervezet próbálja megint diliben előzni a Fideszt, de persze megint nincs könnyű dolguk.

A kormánypárt szóvivője péntek délután beszélt arról, hogy a Fidesznek biztos forrásból származó információi vannak arról, hogy fizetett provokátorok zavarhatják meg a vasárnapi állami ünnepséget, alvilághoz köthető figurákkal együttműködésben.

Ezt próbálta meg megugrani a Honfoglalás 2000, az MTI-hez eljutatott közleményük szerint ugyanis

"rendzavarásra készül Juhász P. politikus felívására egy kis párt maroknyi tábora. Okt. 23-án, a Kossuth téren ünnepel az ország - nem párt, hanem állami rendezvény keretében. Az anarchisták rendzavarásra való felhívása, már az előkészület stádiumában is bűncselekménynek számít, ugyanis nem kizárható összetűzés az ünneplők és a rendzavarók között.

A Honfoglalás egyesület ezért az Országos Rendőr-főkapitány Úrhoz fordult írásban, kérve, hogy a legnagyobb civil- és egyenruhás rendőri erőkkel akadályozzák meg az esetleges tragikus - véres eseményeket, már a térre se engedjék be Juhász Péter csoportját. Kértük azt is, hogy helyezzék előzetes letartóztatásba a rendzavarásra felhívó Juhász Pétert - megelőzendő a legrosszabbak bekövetkezését.

Lengyelország államfője lesz a vendégünk, nem lehet megengedni, hogy felelőtlen alakok lejárassák hazánkat. Méltóságteljesen, nyugalomban akarjuk ünnepelni az 56-os Forradalom és Szabadságharc évfordulóját."

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.