Nádori Gergely, a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium tanára fogta magát, és szeptemberben kiment Izlandra, hogy három hetet végigtanítson egy ottani mértékkel sem nagy, 300 lelkes település általános iskola-gimnáziumában. Nem ösztöndíjjal, vagy valami csereprogram révén utazott, hanem saját zsebre: Izland-mániásként kíváncsi volt arra, hogy miként lehet ennyire sikeres egy ilyen aprócska ország, ahol nem laknak többen, mint 3 budapesti kerületben.

Izland tényleg nagyon más?

Tényleg. Izland olyan hely, ahol minden más. Más a táj, más a víz, mást jelent a rossz idő. Mást jelent a szabadság is, ami nem a közösség ellentéte.

Másképpen gondolkodnak az emberek. Az út szervezésében segítő helyi tanár barátom megkereste a falu egyetlen szállodájának a tulajdonosát azzal, hogy három hétig ott fogok tanítani. Mire ő azonnal felajánlott egy ingyenes szobát a teljes időszakra. A falu halfeldolgozó üzeme pedig minden nap friss ingyen hallal látja el az iskolát.

Milyen falu egyáltalán, ahol tanítottál?

  Suđureyri nagyjából 300 lelkes halászfalu az északnyugati Vestfirđir régióban. Reykjaviktól közúton olyan hosszú az út - 6 óra - hogy a fővárosból repülővel mentem tovább a hozzá legközelebbi városkába, Isafjörđurbe. A két települést csak nemrég kötötték össze egy alagúttal, előtte télen hónapokra el volt zárva a külvilágtól.

  A Vestfirđir (Nyugati fjordok) Izland legrégebben keletkezett darabja, olyan 12 millió éves, így bőven volt ideje a jégnek csiszolgatni, nem véletlen, hogy ez a legcakkosabb része a szigetnek, a térképen ez az Izland-hal farka. Nincs lapos vidék, így mezőgazdaságra a legkevésbé alkalmas hely. Suđureyri is egy elég szűk fjord végénél van. A fjord két oldala 350-400 méter magas, de mivel a nulláról indulunk, ezek itt komoly hegynek látszanak.

Miből élnek a helyiek?

Halászatból. A falunak két feldolgozóüzeme is van. Az egyik a friss fogást pucolja és szeleteli, a másik a fejeket és a lehulló maradékot dolgozza fel.

Izlandon is probléma a kistelepülések elnéptelenedése?

Igen, itt a környéken is több példát láttam erre, a szomszédos falu Flateyri iskolájába már csak 25 gyerek jár.

Sudureyri még kitart?

Igen, de ez nem kis részben a migránsoknak köszönhető. A falu lakosságának közel fele lengyel, akik a halfeldolgozóbeli munka miatt költöztek ide, mert nem volt már elég helyi munkaerő. A Vestfirđir még izlandi mértékkel mérve is világvégi környék, cudar időjárással.

Mit szólnak a helyiek az idegenek betelepüléséhez?

Egy olyan idősebb helyivel találkoztam, aki azon morgolódott, hogy egyre kevesebb az izlandi, de egyáltalán nem ez a jellemző hozzáállás. Akikkel beszéltem a témáról, azok általában kifejezetten örültek neki, hogy a lengyeleknek - de még thaiok is dolgoznak itt! - köszönhetően megmaradt a falujuk, ellentétben több szomszédjukkal.

Mennyire szeretnék elizlandiasítani a betelepülőket és mennyire tolerálják azok kultúráját?

Korábban inkább az előbbi volt a koncepció, de ahogy egyre több lett a betelepülő (az ország lakosságának jelenleg 7 százaléka beköltöző, ami 2030-ra becslések szerint 15 százalékra nőhet, a szerk.), rájöttek, hogy senkinek sem jó, ha felnő egy csomó olyan gyerek, aki mondjuk sem izlandiul, sem lengyelül nem tud igazán jól. Most azt gondolják, akkor tudnak majd jó izlandiak lenni, ha jó lengyelek is. Jellemző Izlandra, ahogyan ezt a kérdést a mi iskolánkban megoldották. Mivel a gyerekek durván 30 százaléka lengyel, van lengyelóra is, amit egy, a halüzemben dolgozó lengyel férfi tart, hetente több alkalommal. Teljesen természete, hogy a halfeldolgozó ehhez nemcsak hogy hozzájárult, de ők fizetik az alkalmazottjuk iskolában ledolgozott munkaidejét is.

Izland elképesztő sikerességében nyilván fontos szerepe van az iskolának. Az oktatás hasonlított mondjuk az AKG kommunikációra és csoportmunkára alapozó gyakorlatára?

Ebből a szempontból az én iskolámban egyáltalán nem, de ez nyilván annak is köszönhető, hogy az apró települések miatt itt aránylag kevés tanár tanít aránylag sok, ráadásul eltérő korú gyereket. A mi iskolánkban korosztályok szerint három csoportba osztották a gyerekeket. A fókusz inkább az egyéni munkán, az egyéni problémamegoldáson van. A gyerekek egészen kis koruktól képesek önálló munkára, a tanárok pedig jellemzően ezeket az egyéni projekteket segítik és ellenőrzik.

Ellátogattam más iskolákba is a környéken, kisebbekbe és nagyobbakba. Isafjördur középiskolájában, ahol 120 diák tanul, például már jóval több volt a csoportmunka, az sokkal jobban hasonlított az AKG-ra.

A napi munka szintén miben van még markáns különbség?

Izlandon szokás, hogy a gyerekek megköszönik az órát a tanárnak, ha tetszett nekik.

Általánosságban azt látom, hogy a tanárok (vagy meglehet a felnőttek) sokkal kevesebb dologért szólnak, mint ahogy mi megszoktuk. Egyszer össznemzeti futónap volt, minden diák futott két órát. Volt, aki sétált, senki nem szólt rá, volt nagyon alacsony minimum (kicsiknek kb. 2 kilométer, nagyoknak 6), ha valaki többet futott, annak nagyon örült minden tanár. A gyerekek beérkeztek a sulihoz, vizet ittak (kimelegedve!), ledobták a kabátjukat, lefeküdtek a földre esetleg kosarazni kezdtek, de senki nem szólt rájuk hogy kimelegedve, meg ilyen hidegben, meg amúgy is szemerkélő esőben ilyet nem szabad csinálni. Mégis, másnap ugyanannyian voltak az iskolában, egy sem halt meg tüdővizenyőben. Olyan, mintha a másik ember izélgetését tényleg a lehetséges minimumra szorították volna és úgy látszik ettől boldogabbak is a gyerekek.

Egyenruha van?

Nincs. Zokni viszont igen. Az AKG-s diákoknak, főleg a lányoknak, van egy olyan időszaka, amikor zokniban rohangálnak a suliban. Nem mindenki, de sokan átesnek ezen. Gond nincs belőle, hiszen nálunk többnyire padlószőnyeg van a folyosókon, közös helyeken, a termekben meg parketta. Itt a suđureyri-i iskolában minden gyerek zokniban jár, de még pár tanár is. Bejönnek reggel, lerakják az előtérben a cipőjüket, aztán rohangálnak vígan zokniban.

A te magyar iskoládban lassan a teljes oktatás az internetre és a számítógépekre épül, lényegében alig van már füzet. Ez volt jellemző Izlandon is?

Igen. Negyedikben kapnak iPadet (az önkormányzattól) és a tankönyveik nagy része azon van.  A gyerekek itt már egészen kis korban megtanulják az ilyesmit, aminek praktikus okai vannak, az elzártabb területeken ugyanis egy rakás különórájuk eleve neten keresztül zajlik. Az iskolai logopédus például a legkisebbeknek is Skype-on rendel.

Szóval a gyerekek zokniban grasszálnak a suliban, sokat neteznek, önállóan megoldják a feladataikat, aztán rohannak haza játszani?

Igen, amint véget ért a munkaidejük is.

Hogyhogy?

Úgy, hogy itt a gyerekek is dolgoznak. Egyik nap egy 30 éve Isafjörđurben élő magyar zenetanárnőnél vendégeskedtem, vele és a fiaival beszélgettem, amiből egyértelmű volt, hogy 14 éves kor felett itt mindenki dolgozik. A nyolcadikosoknak az önkormányzat ad munkát kötelezően, fűnyírást, kisegítést az óvodában, ilyesmiket, ebben mindenki részt vesz. De kilencediktől aztán a szünetekben (a téli és a tavaszi szünetben is) már szinte mindenki dolgozik. Suđureyriben jellemzően a halfeldolgzóban, Isafjöđurben a boltokban vagy a kikötőben. Megdöbbentő az is, hogy mennyire megbíznak a gyerekekben, nem ritka a 15 éves pénztáros, de az egyik fiú már 16 éves korától szokott hajót őrizni. Hajót ugyanis nem lehet üresen hagyni éjszakára sem, hogy ha valami gond van, legyen, aki reagál, így aztán gyakran gyerekek vannak megbízva azzal, hogy éjszakai őrködjenek. Akár úgy is, hogy másnap iskola van.

Hogy bírtál ennyi mindent felfogni és megjegyezni, miközben nyilván folyamatosan részeg voltál a helyiekkel együtt?

A sötét következménye a depresszió, aminek klasszikus kezelése az alkoholizmus. Ez bár a skandináv országoknak többnyire rossz híre van, nem olyan durva probléma itt. Csak egy adat: 100 000 felnőtt férfira itt 3,3 májzsugorban meghalt jut, nálunk 57. 1915 és 1933 között teljes alkoholtilalom volt, aztán 1989-ig csak a sör volt betiltva, a tömény szeszt viszont elképesztő áron lehetett csak megvenni (mind a mai napig).

Akikhez vendégségbe mentél, nem egyből piával fogadtak?

Nem.

De akkor hogy bírják ki ép ésszel a sötétséget és a hideget?

Rájöttek, hogy a téli depresszió legjobb ellenszere, ha az emberek találkoznak, csinálnak együtt valamit egész télen át. A régebbi időkben a leggyakoribb szórakozás a saga mesélés majd a saga olvasás voltak, mostanra pedig nagyon sokféleképpen foglalják el magukat az izlandiak. Számtalan kórus, dalárda van az országban, aminek egyáltalán nem az a célja, hogy csodálatosan énekeljenek, hanem az, hogy jól érezzék magukat. Virágzik a szabadkőművesség, ami szintén remek közösségi program. Itt Suđureyriben többek között egy helytörténeti egyesület működik. Itt van az oldaluk.  Dokumentálják például, hogy mik voltak a környék minden egyes völgyének és hegyének a hagyományos nevei, de a nyáron nekikezdtek egy halászkunyhó építésének is.

Egy ilyen kopár, kietlen, hideg szigeten baromi szűkösek az erőforrások és nyilván takarékoskodni kell. Min érezni ezt leginkább?

A buszjegyen.

Szerinted mi az izlandi csoda motorja?

Az országot nem motor, hanem egyértelműen a kávé hajtja. Folyamatosan isszák és ha bárhova belép az ember, az első kérdés az, hogy mennyit kér (nem az, hogy kér-e). A tanároknak ingyen jár és folyamatosan megy a kávéfőző. Nem a mi eszpresszónk, amit isznak, de az amerikainál/németnél lényegesen erősebb. Nagyon büszkék arra, hogy itt az országban pörkölik a kávét és ezért ilyen jó. Gond nélkül döntenek le a vacsorához is egy bögrével.

Izlandról a legtöbb nemizlandinak először Björk jut eszébe, aztán a foci, aztán a sagák, ezek a középkori kalandos történetek. A mai izlandiaknak van bármiféle viszonyulásuk a sagákhoz?

Nemzeti kincsnek tartják, amikor végre visszakapták a kódexeiket a saga-kéziratokkal a dánoktól, a fél ország a kikötőben várta a hajót. A nyelv sem változott drasztikusan az elmúlt 800 évben, meg ezek többnyire hétköznapi történetek, valami különleges tényszerűséggel elmesélve, így sokkal könnyebben hozzáférhetőek mindenkinek, mint nekünk mondjuk a Szigeti veszedelem. Annyira, hogy az izlandiak többsége meg van győződve arról, hogy a sagákat készpénznek lehet venni, még akkor is, ha a kutatók figyelmeztetnek arra, hogy az események és a lejegyzésük között legalább 200 év telt el. Minden iskolában (a nagy klasszikusok mellett) az a saga a kötelező olvasmány, ami a környéken játszódik (mifelénk például a Gisli-saga), és azok a völgyek, sziklák szigetek, amiket a történet említ tényleg ott és úgy vannak.

Eddig tartott az interjú, Nádori viszont Ultima Thule címmel pompás blogot is írt az itthon maradt diákjai - köztük az én gyerekeim - kedvéért az Izlandon töltött három hétről, egy rakás további érdekességgel a helyi életről, úgyis mint miért harákol mindenki, mennyi kávét isznak, milyen buli birkát hajkurászni a domboldalban, milyen is az a híres izlandi költészet, milyenek a tengeri madarak és így tovább. Szóval akit még jobban érdekel az izlandi élet, itt olvashat róla.