• Indul a Száraz November, a játék, amiben a cél, hogy egy hónapig ne fogyassz alkoholt.
  
• Nem azért, hogy végleg otthagyd, hanem hogy jobban megismerd magad.
  
• Ez egy olyan kampány, amit a fűvel nem lehetne indítani, mert senki nem merne jelentkezni rá, pedig komoly haszna lehetne annak is.
  
• Ezekről és a magyar társadalom örömforrásokhoz fűzödő viszonyáról az ártalomcsökkentéssel és felépüléscentrikus addiktológiával foglalkozó Kék Pont projektkoordinátorával, Dávid Ferenccel beszélgettünk.

A Száraz November mintája egy nagy tömegeket megmozgató, sok éve futó brit kampány, a Sober October. Magyarországon tavaly indult először ilyen akció, a Tiloson futó 7térítő műsor stábja és barátaik, hallgatóik egy csoportja vágott bele az alkoholmentes hónapba, nagyjából 120 ember.

„Az jött ki tavaly, hogy a sóvárgásban tanulságok vannak: azért kell sóvárogni, hogy felismerjünk bizonyos dolgokat, hogy aztán ezekkel a felismerésekkel bástyázhassuk körbe a többi örömforrásunkat.”

– meséli a tapasztalatokról Dávid Ferenc, az idei eseményt szervező Kék Pont munkatársa. A Száraz November ennyiben elmondása szerint pont nem arról szól, hogy legyél száraz és egy életre mondj le az alkoholról, hanem hogy vegyél egy hónapnyi lélegzetet és ismerd meg saját viszonyod az örömforrásod tárgyával szemben.

„Nem elvenni akarunk valamit, hanem pozitív üzenetet megfogalmazni: ismerd meg önmagad és tanuld meg gondozni az örömeidet, hogy meg tudd őket tartani akár egy életen keresztül.”

A Száraz November félig egy játék, mentálfitnesz, ami segíthet abban, hogy megismerjük az alkoholhoz fűződő viszonyunkat. De mellette van egy súlyos társadalmi üzenetet hordozó oldala is: Magyarországon mintegy egymillió alkoholbeteg élhet, és az országnak nincs alkoholstratégiája, ötletünk sincs, mit kéne kezdeni ezekkel az emberekkel.

Ezért a Száraz November másik fontos célja, hogy beindítson egy beszélgetést az alkoholról, arról, hogy milyen szerepet tölt be a társadalmunkban.

„A magyar alkoholkultúra fogyasztás- és töménycentrikus kultúra, a kormányzat mindig kiszolgálta az alkoholforgalmazókat, de a pálinkafőzés adta meg a kegyelemdöfést, ezzel kinyírták az unikumot és a likőripart is.”

– mondja Dávid, aki szerint mind szabályozói, mind társadalmi normák szintjén súlyos gondok vannak. Itthon még bőven lehetségesek az olyan happy hour-akciók, amiket egyre több országban szorítanak vissza, az italakciók jellemzően égetett szeszes italokat kínálnak, közben pedig tele vagyunk alkoholneutralizálós panelekkel: olyanokkal, mint hogy egy-két sörtől nem lesz bajod meg hogy mindenki iszik, nincs ebben semmi különös.

Az egy hónapos nemivásra mindenkit várnak, aki legalább hetente egyszer fogyaszt alkoholt. A fő célcsoport pedig azokból áll, akik hetente többször isznak, akiknél sokszor nem telik el úgy délután és este, hogy ne csúszna le egy-két sör. Ezt a csoportot szokás alacsony kockázatú fogyasztóknak nevezni: ők azok, akik még nem függők, de bármikor átbillenhetnek. Ez az önmegtartóztatás számukra árulhat el a legtöbbet az alkoholhoz fűződő viszonyukról.

A Száraz November viszont egyértelműen nem célozza az alkoholbetegséggel küzdőket, azokat a függőket, akik nem vészelnek át egy napot sem alkohol nélkül és akár napi több deci töményet is elfogyasztanak. Náluk az öngondozás nem lenne elég, nekik szakértők bevonására és kezelésre van szükségük, de a Kék Pont ebben is kínál segítséget.

Az eleje rázós, a vége nagyon jó

A tavalyi tapasztalatok alapján Dávid szerint érdemes felkészülni, az első pár nap kemény lesz: azok, akik általában esténként két sörrel zárják a napot, elég kutyául fogják érezni magukat.

„Vége a munkanapnak és hirtelen nincs mit csinálni. Hatkor jön majd a sördémon a sarokból és beköszön. Erre az elején nehéz azt mondani, hogy akkor igyunk egy narancsot.”

A második héttől viszont sokkal jobb lesz minden, elkezdenek jönni a pozitív élmények, gyakori, hogy többet dolgozol és jobban is megy a munka. Ami még nehéz lehet, azok a hétvégi esték, amikor lemész valahova és mindenki iszik. Ilyenkor sokat számítanak az apró trükkök, például az alkoholmentes sör korsóba kitöltve, amitől rögtön nem érzed magad kirekesztve a helyről.

„Akkor jó, ha valaki úgy jön bele ebbe a játékba, hogy tényleg eldönti, most meg akarja nézni, hiányozna-e neki az alkohol a hónapban. Aki nem veszi elég komolyan, az úgyis ki fog potyogni. És akkor lehet mondani, hogy csak lusta volt és nem vette elég komolyan, de azért ha nem bírta megtartani, az mindenképp egy üzenet.”

Voltak tavaly is, akik kipotyogtak a négy hét alatt. Idén a kiesőknek fel fogják ajánlani, hogy ha foglalkoznának ezzel, szeretnének erről beszélni, akkor keressék a Kék Pontot, semmiképp nem akarják magukra hagyni azokat, akiket zavar, hogy nem tudták végigcsinálni a hónapot.

A másik fontos tanulság tavalyról, hogy rengeteget számít, hogy a résztvevők közösen vegyenek részt dolgokban, elfoglalják magukat. Tavaly 120 emberrel még könnyebb volt közös programokban gondolkodni, idén viszont már több ezer ember jelezte érdeklődését a Facebookon, ezért most a fő hangsúly a netes jelenléten lesz: mindenkit arra biztatnak, hogy blogolja, dokumentálja a sóvárgását, mert ezekből rengeteget lehet tanulni és másoknak is erősítő tapasztalat lehet. Mellette Dávid bízik abban, hogy autonóm közösségek alakulnak majd ki, ahol a tagok egymást segítik végig a hónap során.

„Aki tavaly végigcsinálta, az a végén nagyon boldog volt.”

- mondja Dávid, aki szerint arra érdemes még odafigyelni, hogy az öröm azért keresni fogja a maga forrását: ha valaki például szívni is szokott néha, akkor vigyáznia kell, hogy ne ugorjon meg a betépések száma.

„Bármilyen függőségből való felépülésnél sokat segít, ha cserélgetni tudjuk az örömforrásainkat, de nem mindegy, hogy valaki a kávét cseréli le futásra, vagy az alkoholt megugró energiaital-fogyasztásra.”

Egy sikeres Száraz November pont az ezekre a szempontokra odafigyelő, hosszabb öngondozási folyamatnak lehet az első lépése is lehet.

Beszélnünk kéne a kábítószerekről is

A Kék Pontban régóta foglalkoznak az öngondozás különböző formáival: hogy hogyan lehet az intézményrendszer hiányában, illetve annak kikerülésével saját örömforrásainkat felelősen és tudatosan gondozni.

Ezért lenne hasznos, ha hasonló programokat tudnának ajánlani más örömforrásokkal élőknek, mondjuk a marihuánát fogyasztók számára. De ez jelenleg elképzelhetetlen, az illegális szerek fogyasztása annyira stigmatizálva van Magyarországon, hogy senki nem merne beleállni egy ilyen nyílt kampányba.

„A drogokat mi nem csak a kémiai összetevők szerint értjük, és nem igazán használjuk a legális/illegális felosztást sem. Hanem arról beszélünk, hogy vannak vágyaink, amiket meg kell regulázni és vannak örömforrásaink, amik akár ellenünk is fordulhatnak.”

És hogy ezekhez a viszonyunkat tisztába tegyük, elengedhetetlen, hogy nyíltan beszélhessünk róluk. Ez azonban ma Magyarországon nem megy.

„Eleve nagyon álszent az örömforrásainkról való gondolkodásunk, ha pedig a kábítószerekről van szó, tragikusan álszent.”

Vannak ugyanis gyönyörforrások, melyeket magasrendűnek ismerünk el, fetisizálunk. Ilyen az alkohol is: az ünnepi körítésével, minden köré ragadt szokással.

És vannak a stigmatizált gyönyörforrások, a fű, az MDMA, az ecstasy, a hallucinogén szerek. Akik ezekkel élnek, azokat megbélyegezzük, betegként vagy bünözőként kezeljük őket. Ennek pedig számos káros hatása van.

Ha egy 18 éves fiatal szív, azt jó eséllyel nem fogja tudni megbeszélni a családjával, mondja Dávid. Mert nincsenek meg erre a minták, a fogalmi keretek. Ha viszont iszik, azt meg könnyen el lehet intézni annyival, hogy csak iszik. Pedig az egy jóval nagyobb kockázatú, addiktívabb szer.

Ez a társadalmi légkör azért is káros, mert a fűről például sokkal könnyebb lejönni, mint az alkoholról: ha valaki úgy dönt, hogy nem akar többet szívni, szakértői segítséggel három hónap múlva túl is van az egészen. De ehhez az kéne, hogy erről lehessen értelmes beszélgetéseket folytatni és hogy aki igényli, az fel merje vállalni, hogy ebben segítségre van szüksége.

„A modell az kéne legyen, hogy ha valaki próbálja letenni a füvet, és nem sikerül neki, akkor ki tudja mondani, hogy segítségre lenne szükségem. Magyarországon eddig nem jutunk el, vannak akik inkább leélnek egy életet terméktelen marihuánaszívással, mint hogy azt mondanák, segítsetek rendbe tenni ezt a dolgot.”

De ugyanígy gond az is, hogy lehetetlen például párbeszédet kezdeményezni arról, hogy Magyarországon a fogyasztók döntő többsége még mindig a borzasztó primitív, a fűnél jóval addiktívabb dohánnyal felütött, papírba csomagolt jointokat szívja, pedig léteznek sokkal kevésbé egészségkárosító eszközök is erre.

Az egész problémának a gyökere, hogy nálunk nincs egy olyan örömdiskurzus, amiben az egyén vissza tudná szerezni az öröme fölötti kontrollt. Pedig az tud az örömének ura lenni, aki belsővé tudja tenni a kontrollt:

a mértékletesség erénye a gyönyör fokozásának gyakorlata

- idézi Michel Foucault-t Dávid. De ez csak gyakorlással, önvizsgálat és visszajelzések alapján érhető el. És amíg bizonyos örömforrásokat bűncselekménynek minősítünk, kizárjuk őket az öngondoskodás teréből.