Colleen Bell: Aggodalomra ad okot, hogy a magyar médiapiac egyre jobban összeszűkül

politika
2016 október 26., 17:46
comments 87

A Hír TV Globál című műsorának vendége volt Colleen Bell amerikai nagykövet.

Bell többek között megerősítette, hiába az ellenkezőjéről szóló pletykák, ő marad a nagykövet, esze ágában sincs távozni.

„Ez egy nagyon hamis állítás volt, egyszerűbb lett volna felhívni a nagykövetséget, bárki felvette volna a telefont, megmondta volna, hogy nincs kimerülve a nagykövet, nem megy el, és nincs elege ebből a munkából. Úgyhogy ameddig csak lehet, itt maradok”

- mondta, majd hozzátette, hogy ha az új elnök esetleg leváltaná, akkor csak a beiktatásig maradna.

Bell elmondta azt is, hogy elődeihez, Eleni Tsakopoulos Kounalakis és Mark A. Goodfriend nagykövetekhez képest ő egy másik utat választott, hogy kifejezze az USA fenntartásait a magyar kormány felé. Míg korábban a kölcsönös vádaskodásoktól volt néha hangos a sajtó, ő inkább diplomatikusabb utakon jelezte aggodalmait.

Arról is beszélt, hogy az USA úgy érzékeli, egyfajta demokráciadeficit keletkezett Magyarországon, például a média-, az egyház-, a bírósági, a választási törvény esetében.

Ugyanakkor az amerikai–magyar kapcsolatnak fontos oszlopai vannak: a biztonsági, a rendvédelmi és a kereskedelmi együttműködés kitűnő, a további együttműködés fejlesztésének érdekében pedig mindkét oldalnak kompromisszumokat kell hoznia.

„Továbbra is ki fogjuk fejezni az aggodalmainkat, de ez egy kétirányú út. Továbbra is hiszek abban, hogy a magyar kormány elkötelezett abban, hogy javítsa az Amerikai Egyesült Államokkal a kapcsolatát, és mi is elkötelezettek vagyunk ezzel kapcsolatban” – mondta Bell.

Beszéltek a Népszabadság ügyéről is. Bell egyrészt megismételte az amerikai külügyminisztérium álláspontját, ami szerint a lap megszüntetése veszteséget jelent a magyar médiapluralizmus számára, majd arról beszélt, hogy a külügy és az ő véleménye szerint is több teória létezik arra, hogy mi vezetett a Népszabadság felfüggesztéséhez.

Bell kiemelte azt is, hogy aggodalomra ad okot, hogy a magyar médiapiac egyre jobban összeszűkül, pedig fontos, hogy egymással versengő hangok legyenek, hogy a magyar emberek hozzáférjenek sokféle és különböző véleményhez és információhoz.

A nagykövet beszélt a menekültválságról is, elmondta, hogy támogatják Európát abban, hogy egy egységes és átfogó megoldás szülessen a helyzet kezelésére.

Colleen Bell korábban párhuzamot vont a most menekülő emberek és az 1956-ban menekülő magyarok között. Ez a kérdés most is szóba került, és a nagykövet elmondta, 1956 természetesen más volt, de fontos felismernünk, hogy igenis ugyanolyan emberekről van szó, akik az erőszak elől menekülnek.

A párbeszéd a hirtv.hu szerint így hangzott:

MV.: …De Ausztriában a magyar ’56-osok nem robbantottak, és nem is 1,2 millióan érkeztek, nem okoztak társadalmi zűrzavart Európában.

C.B.: Nagy tisztelettel, azért azt gondolom, hogy egy kicsit összemossa a menekülteket a terroristákkal. Azt hiszem, ez felelőtlenség. Az igazság az, hogy én folyamatosan csak azokról beszélek, akik ténylegesen menekültek, szenvedtek a háborúban, az erőszak és az üldöztetés elől menekülnek. Azt gondolom, hogy az ő biztonságuk nagyon fontos. Ezt első helyre kell tennem, ezeket a személyeket meg kell védeni.

Bell elmondta azt is, hogy minden államnak felelősséget kell vállalnia a menekültválság kezelésében, aminek képessége és lehetősége van arra, hogy átfogó megoldással segítsen ezeken az embereken.

A nagykövet emellett úgy véli, Magyarország egy szuverén nemzet, joga és kötelessége megvédeni a határát.

„Tudomásul vesszük, hogy az ország Schengen külső határához tartozik, de a mostani menekültválság a II. világháború óta a legnagyobb, ez egy óriási kihívás és nagyon bonyolult probléma Magyarország számára. Ennek tudatában vagyunk, de ugyanakkor támogatjuk az Európai Uniót abban, hogy átfogó, egységes megoldást próbáljon találni annak érdekében, hogy a migrációs válság problémáját a gyökereinél szüntessék meg”

Collen Bell szerint nem szabad elzárkózni a menekültek, az idegen kultúrák befogadása elől.

„Fel kell ismernünk a valódi menekülteket, és integrálni kell őket, hiszen ezek az emberek potenciálisan sok lehetőséget hoznak magukkal. Ellenállunk annak a fajta mozgalomnak, ami a világ másik felén kezdte el felemelni a fejét, vagyis hogy kerítéseket és falakat emelünk azért, hogy ezeket az embereket egyszer csak kizárjuk, ahelyett hogy megpróbálnánk őket befogadni. Ugyanis mi egy nemzetközi globális közösség vagyunk és ez azon alapul, hogy ilyen kulturális cserék történjenek” – zárta a beszélgetést a nagykövet.

A beszélgetés a Hír TV oldalán megtekinthető.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.