Nem hozza el a rendszerváltást Izlandon a Kalózpárt

külföld
2016 október 30., 05:28
comments 48

A szombati izlandi előre hozott parlamenti választásokon leadott szavazatok közel felének kiértékeléséből az derül ki, hogy az előrejelzésekkel és a közszolgálati tévé felmérésével szemben

jóval kisebb támogatást kapott, és csak a harmadik helyen áll a Kalózpárt.

A választások előtt szinte mindenki biztosra vette, hogy a négy éve alakult párt a legrosszabb esetben is a második helyen végez, és szövetségeseivel kormányt alakíthat. A részeredmények szerint a voksok 14 százalékát szerezték meg a kalózok, amivel az eddigi parlamenti képviselőik száma megháromszorozódik, háromról kilencre nő.

AFP PHOTO / Halldor KOLBEINS
photo_camera AFP PHOTO / Halldor KOLBEINS

Harminc százalékkal az első helyen az eddigi kormánykoalíció egyik tagja, a jobbközép Függetlenségi Párt áll. Mögöttük a második helyen a baloldali zöldek állnak.  

Elemzők szerint egyelőre nehéz lenne megmondani, hogy a parlamentbe jutó hét párt közül kik képesek kormányképes koalíciót alkotni. Egyelőre az látszik, hogy sem a jobbközép koalíció két pártja nem jut többséghez, sem a Kalózpárt és baloldali szövetségesei.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.