Ahol a rendszer hatalmasságai ugráltatják az igazságszolgáltatást, ott ártatlan életek mennek tönkre

1968. december 1-jén Szegeden felakasztották Kovács Pétert.

A Magyar Népköztársaság bírósága ítélte halálra, mert megölt 4 nőt, kettőt pedig megsebesített. Kovács a gyanú szerint több gyilkosságot is elkövetett a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Martfű környékén, de csak hat támadást sikerült a tárgyaláson is rábizonyítani.

Kovács 10 évig szabadon garázdálkodott.

Közben Kirják János, a Martfűi Cipőgyár egyik munkása ártatlanul ült a szegedi Csillagbörtönben, mert Kovács első gyilkosságát az ő nyakába varrta az 56-os megtorlások miatt kapkodó és hibát hibára halmozó pártállami igazságszolgáltatás.

Kovács, azaz a martfűi rém története épp ezért nemcsak egy rendkívül véres és több települést a tömeghisztéria szélére sodró gyilkosságsorozatként, hanem a magyar igazságszolgáltatás egyik legnagyobb baklövéseként is ismerté vált az országban.

Erről forgatott filmet Sopsits Árpád. A héten a mozikba kerülő A martfűi rém című thriller jól illeszkedik az utóbbi években fokozatosan magára találó magyar filmipar egyre élvezhetőbb próbálkozásai közé. Bár a magyar filmek között az utóbbi 20 évben azoktól kellett a legjobban tartani, amiket a készítőik thrillerként akartak eladni, A martfűi rém nem ezek közé tartozik, itt tényleg remekül tartják fenn a feszültséget a majdnem kétórás játékidő alatt.

De nem is ez a legnagyobb erőssége, hanem a díszlet és a ruhák. A korai Kádár-kor megidézésében ugyanis tényleg zseniális a film, pompásan sikerült összeválogatni a helyszíneket és a berendezéseket a szocialista látványvilághoz. Ez, a forradalom vérbe fojtása utáni borús, levert és gyanakvó korszak önmagában is izgalmas, hiszen nagyon keveset tudunk róla, és épp ezért hátborzongatóan jó hátteréül szolgál egy ilyen durva, félelmetes gyilkosságsorozatnak.

A martfűi rém remekül illeszti be a sztorit a korba, sokszor még azt is nehéz eldönteni, hogy a film tetszik ennyire, vagy csak azért ilyen jó nézni, mert ennyire vonz bennünket az időszak, amiben játszódik.

Pedig nagyon is érdemes ezt átgondolni, mert

az izgalmas sztori és a tökéletes háttér ellenére A martfűi rémnek van jó néhány hibája.

A legfájóbb, hogy nem sikerült épkézláb szövegkönyvet írni hozzá. Hiába jó a színészgárda, az ember füle belenyikordul a döcögős és életidegen dialógusokba, főleg, amikor a két ügyész, Katona és Szirmai beszélgetnek. Pedig a színészekkel nincs baj, Trill Zsolt (Katona) és Bárnai Péter (Szirmai) is jók azokban a jelenetekben, ahol rendesen meg van írva a szövegük.

Sajnos néhol a forgatókönyv is eléggé bicebóca. Ez is nagyon komoly mulasztása a filmnek, hiszen A martfűi rém stábjának készen szállított egy brutálisan izgalmas cselekményt a történelem. Persze, a jogi dokumentumokban megjelenő karakterek mögé háttérsztorik kellettek, élővé kellett tenni a megmaradt vallomásokban továbbélő érintetteket, tehát a cselekményt bizonyos szintig ki kellett színezni. Csak sajnos Sopsitsék nem álltak meg itt, hanem betettek egy elég öncélú és nehezen hihető bonyodalmat a gyilkos és a felesége közé, és valahogyan az ártatlanul elítélt munkás és a nővére közötti viszony sem tűnik kellően kifejtettnek, pedig ebből a viszonyból származik, a film egyik legszebb jelenete, mikor a nővért játszó Szamosi Zsófia átdugja egyik hajtincsét a beszélő rácsát a börtönben, hogy a testvére megszagolhassa.

A hibáktól függetlenül is megéri megnézni a filmet mindenkinek, aki 2 óra szórakozásra vágyik, mert azt üzembiztosan szállítja A martfűi rém.

A főbb színészek a néhol gyatra szövegkönyv ellenére kifejezetten jók, a helyi rendőrnyomozót alakító Anger Zsolt is remekül hozza a szerepét, és bár a történetben a legtöbb kulcsfigura férfi, kiemelkedő a két legfontosabb nő szerepben Szamosi Zsófia és Balsai Mónika alakítása is.

Ahogy a történet halad, úgy kerül a középpontba Bárnai Péter karaktere, az megalkuvást nem tűrő, igazságkereső ügyész. Bárnai elég jól hozza ezt a szerepet, bár néha kicsit hirtelennek, idegennek és megalapozatlannak tűnnek a magányos, neurotikus epizódjai. De persze ez sem túl zavaró, mondom, ő és a színészgárda egésze is kifejezetten üdítő alakítást nyújtanak.

Ha vannak is holtpontok a filmben, a tökéletes látvány és a jó színészek átlendítenek bennünket rajtuk. Emiatt nem válik unalmassá a film annak sem, aki egyébként ismeri a Martfű környéki gyilkosságok történetét. A martfűi rém világa néhány perc alatt behúz, utána pedig már nem elsősorban a sztori miatt maradunk benne a filmben, hanem mert annyira beleszerelmesedünk korba és a színészek meg a látvány által generálni jóleső szorongásba.

Sopsits Árpád rendező korábban azt mondta, hogy bár a film egy 50 éves sztorit dolgoz fel, a mondandója ma is aktuális, mert a hatalom bizonyos esetekben ma is belenyúl az igazságszolgáltatás működésébe.

„Elég csak Kaiser Edére és a móri gyilkosságra gondolnunk. Ráfogták a bűntényt, majd kiderült, hogy a közelében sem volt az eseményeknek. Ilyen értelemben ennek a filmnek az egyik legfontosabb eleme az igazságkeresés.”

Ebből a szempontból a film legfontosabb szála, hogy Szirmai, a Budapestről leküldött fiatal ügyész úgy dönt, nem érdekli, milyen csontvázak hullanak ki a szekrényből, és milyen hatalmasságok lábára lép rá, elkapja a gyilkost, és kiszabadítja az ártatlanul elítélt munkást a börtönből. Ebben a vállalkozásában a pártállam középvezetőivel és a bürokrácia nehézkedésével találja szemben magát, és a fenyegetéssel, hogy derékba törhetik a karrierjét. Két út kínálkozik előtte: ha beáll a sorba, nem kutakodik tovább és megtanul helyezkedni, akkor követheti egykori tanárát, Katona főügyészt felfelé a ranglétrán, ha viszont az igazság nevében tovább makacskodik, akkor oda juthat, ahol az Anger Zsolt által megformált helyi nyomozó van. Ő 56-ban a felkelőkkel tartott, Katona pedig sakkban tartja az erről szóló bizonyítékokkal. Az egyébként jószívű és rendes nyomozó ezért, tudva, hogy teljesen a hatalom kezében van, és úgysem lesz több soha egy kisvárosi nyomozónál, teljesen belesüpped az örökös lemondásba és az alkoholizmusba.

Ha pedig a magyar igazságszolgáltatásban tényleg ma is ez a két út áll a pályakezdők előtt, akkor nem nézünk szép jövő elé.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.