A kínai kommunisták visszavennék az elvtárs megnevezést a melegektől

külföld
2016 november 19., 09:14

A Kínai Kommunista Párt vezetése úgy döntött, hogy visszavezeti a gyakorlatba az elvtársozást, ami viszont megütközést váltott ki a kínai meleg közösségeken belül, mivel az utóbbi időben főleg már csak ők használták egymás köszöntésére ezt a kifejezést.

A Kínai Népköztársaság elnöke, Hszi Csin-ping, aki egyben a KKP főtitkára is, többször hangsúlyozta már, hogy szeretné újra visszavezetni a fegyelmet a 88 millió taggal bíró pártba, ahol az utóbbi években (?) túlságosan a személyes és gazdasági sikerek hajszolása lett a fő motivációja sokaknak.

Jin peng / Imaginechina
photo_camera Jin peng / Imaginechina

Ennek egyik eleme lenne, hogy ismét elterjesztenék az elvtársozást, aminek előnye, hogy köszöntések szintjén megszünteti a tisztségek közti különbségeket a párttagok között. Erről a hónap elején meg is jelent egy állásfoglalás, ami szerint jót tette a pártnormának és segíthetne a karrierkommunisták elleni harcban is, ha ezentúl ismét mindneki elvtárs lenne.

A döntést a legrosszabbul a melegközösség tagjai fogadták, mivel ahogy veszett ki a politikai közbeszédből az elvtársozás, úgy vette azt magához az elmúlt időszakban a kínai LMBTQ-közösség. Az elvtárs az egységük, összetartozásuk és egyenlőségük kifejezésének egyik eszköze volt egy alapvetően kevéssé megértő, sokszor ellenséges társadalmon belül.

A kínai társadalomból a kilencvenes években kezdett el kikopni a megnevezés, ahogy az ország nyitott kicsit a nemzetközi gazdasági élet felé, az országba is megjelent az úr és hölgy megszólítás, már csak a vezető párttagok nevezték időnként egymást elvtársnak. (Financial Times)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.