A második nap hatodik órájában vagyunk. A legtöbb testi és agyi funkcióm már leállt, a kezem például az agy bevonása nélkül jegyezte le azt, hogy

az anyagmozgatás közbeni balesetek főleg a helytelen testtartásból adódnak

miközben a tudatom maradékának kellős közepén, ál 3D-s betűkből kirakva úgy forog a

SZÍNHÁZMŰVÉSZETI BIZTONSÁGI SZABÁLYZAT

felirat, mint egy tízenöt évvel ezelőtti Windows-os képernyővédő.

Úristen, hol vagyunk?

A Pillangó utcai lakótelep szélén, egy nyomasztó, "lakótelepi lapos" típusú épület tanteremnek berendezett tantermében ülök kábé negyven sorstársam, egy rohadt nagy termosz kávé és pár kosár hervadt pogácsa társaságában, hogy két munkanap alatt munkavédelmi képviselőnek képezzenek ki minket.

A neoncsövek olyan ridegen pislognak, mint Kövér László, amikor az Alsóházi Ülésterem helyett véletlenül a Buziparlamentbe nyitott be.

Úristen, hogy kerültem ide?

„Amikor nagy csalódás ér bennünket, azt hisszük, itt a világ vége. Holott lehet, hogy épp egy nagy kaland veszi kezdetét"

- mondta egyszer Buddha, aki ezek szerint szintén járt munkavédelmiképviselő-oktatáson. Én úgy kerültem ide, hogy pár hete bejött a szerkesztőségi szobába Fenyő cégvezető, és közölte, hogy a 444-et kiadó Magyar Jeti Zrt. mérete és a vonatkozó magyar törvények miatt kötelező választanunk egy munkavédelmi felelőst. Sőt, ha ez nem lenne elég, az illetőnek majd el kell mennie egy kötelező kiképzésre is. Sok rossz viccet sütöttem el életemben, de minden zsurnalisztikus túlzás nélkül mondhatom, hogy a messze legszarabb az volt, hogy magamtól jelentkeztem erre. Persze azért tettem, mert azt hittem, hogy a dolog tanfolyam része ugyanolyan kamu, mint mondjuk a szokásos "üzemorvosi vizsgálatok".

Hát kiderült, hogy kicsit sem kamu, nekem pedig némi vonakodás után be kellett vonulnom a vágóhídra.

A kötelező tanfolyam kétszer 8 órás, amit két egymást követő munkanapon tartanak meg. Egy nyolcórás előadást végigülni sem piskóta - még a kubai vörös diktatúra szerencsétlen áldozatainak is csak 4-6 órás Fidel Castro-beszédeket kellett végighallgatniuk - hát még megtartani. Na és ilyenből kettőt egymás után? Tényleg rettentő kiváncsi voltam, hogyan lehet ezt végigcsinálni.

A választ máris elszpojlerezem: közösségi, sámánisztikus tudatmódosítással. De ne vágjunk a dolgok elébe!

Nulladik óra torna

Újdonsült osztálytársaim mindkét nembeli munkavállalóknak bizonyultak az ország legkülönbözőbb szögleteiből. Első blikkre annyi tűnt fel, hogy milyen megadóan viselkednek. Semmi óra előtti zajongás vagy röhögcsélés.

Utólag azt gondolom, hogy nekik talán előre meséltek a várható élményekről és ezért inkább saját kezűleg vágták el az agyi lebenyeiket összekötő idegkapcsolatot.

Miután kiélveztük a terem hátsó részét elfoglaló büféasztal kincseit - nagy termosz kávé, ásványvíz, pár búbánatos pogácsa és szívszaggató sütemény - nyolc után pár perccel nekiültünk.

Egy kellemes hangon beszélő munkavédelmi szakmérnök és munkatársnője tartották a szeánszot. Előbbi mondta el a bevezető-előre összefoglalós részt, illetve a legvégén az összegzést, utóbbi a többit.

A kettő között - feljegyeztem, kedden reggel 9:40-kor - ért eddigi életem legdurvább sokkja: beleharaptam egy enyhén pettyezett minipogácsába, ami töpörtyűs helyett kaprosnak bizonyult. Mint amikor azt hiszed, hogy egy darab szarvasgomba maradt a sajtótájékoztató büféasztalán, villámgyorsan bedobod a szádba, hogy akkor derüljön ki, hogy egy meglapuló Tv2 Tények-munkatárs volt az.

A tanfolyam szerkezete így utólag visszanézve egészen sajátos, míg az ember rá nem jön a Lényegre

Az első órában tömören elmesélték, hogy kik is vagyunk mi, munkavédelmi képviselők, és mi szabályoz minket. Nem mintha bármi reményt fűztem volna ahhoz, hogy értelme is lehet az ittlétemnek, de fura volt rögtön az elején szembesülni azzal, hogy lényegében nincs jogunk semmihez azon felül, amihez bárki más munkavállalónak lenne, vagyis hogy a munkavédelmi témájú gondolatainkat meg ötleteinket előadhatjuk a cégvezetésnek. Oké, bármi jogosítvány nélkül képviselhetjük a munkavállalók érdekeit a főnökséggel szemben, úgy, hogy - emiatt - nem rúghatnak ki minket 5 + 1/2 évig.

Ez volt az aránylag informatív első óra, amit cserébe 15 teljesen értelmetlen követett. Mármint első látásra és praktikus szempontból értelmetlen, ami ugyanakkor nagyon érdekes csoportos kísérletekre és önmagunk mélyebb megismerésére adott lehetőséget.

A felszínes szemlélő annyit érzékelt volna, hogy a bevezető rész mindannyiunk számára értelmezhető információi után elkezdenek össze-vissza mesélni a legkülönbözőbb gazdasági ágazatok munkavédelmi problémáiról egy olyan hallgatóságnak, ahol a kaposvári színháztól kezdve mindenféle számítástechnikai, szerelvénygyártó és ezt-azt szervizelő vállalkozásokon át egy cider-sürítményt gyártó cégig egy rakás különböző vállalkozás emberei ültek. Amiről épp szó esett, az a jelenlévők 90 százalékának tökéletesen indifferens volt a munkahelye profilja miatt. Nem azt mondom, hogy nincs sajátos báj az "ipari alpintechnikai tevékenység biztonsági szabályzatainak" apró változásaiban, az "építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekben", a "munkavállalókat érő zajexpozícióra vonatkozó biztonsági követelményekben" vagy az Emelőgép Biztonsági Szabályzatban. Bizony, hogy van. De az első 10 óra elteltével még ez az élmény is képes megkopni.

Olyan volt az egész, mintha egy fociedzőképző tanfolyamon a tananyag jelentős részben különböző kézi- kosár- és röplabdajelenetek szöveges és videoelemzéséből állt volna..

A törvényi idézeteket vagy néphadsereg/előterjesztésnyelven megírt mondatokat bemutató szöveges diákon kívül mérhetelen mennyiségű vicces videót vetíttettek le nekünk. A két nap alatt vagy harmincat kellett végignéznem, amitől az egész végül is olyan volt kicsit, mintha otthon lettem volna, mert a gyerekek is most élik a Fail Army-rajongó korszakukat. Nem hiszem, hogy van olyan munkaképes magyar férfi, aki nálam több felboruló targoncás rövid videót látott volna, de létrás bénázásból sem állhatok rosszul.

Kétféle videót vetítettek: a pofáraesésgyűjteményeken kívül munkavédelmi ismeretterjesztő filmeket. A kedvenc animációs sorozatom szereplői nem beszéltek, hanem csak nyöszörgtek, pont mint én a negyedik óra után.

A Lázadás Óráiban azon morfondíroztam, hogy a Magyar Állam miért kényszerít engem, hogy újságíróként az Emelőgép Biztonsági Szabályzatról hallgassak előadást, egy kazánkovács meg a képernyős munkahelyeken fellépő pszichoszociális kockázatokról. "Ha praktikusan próbálom nézni a dolgot, akkor ez a két nap tökéletesen elintézhető lett volna pár hasznos link elküldésével egy levélben, de ha maximalisták vagyunk, akkor egy egyórás általános és még egy ugyanilyen hosszú specifikus előadással" - gondoltam gőgösen. "De akkor ugye nem tudnának annyian megélni felnőttképézésből" - tettem hozzá okoskodva.

Kiderül az Igazság

És eleve, lassan azért kiderült, hogy ez a két teljes munkanap egészen másról szól. Az egész egy gigakísérlet!

Vagyis most már adatgyűjtésre gyanakszom, olyan nagyszabású, szigorúan tudományos kísérletsorozatra, ami újra a világ közvetlen élvonalába fogja emelni a magyar agykutatást. A munkavédelmis tanfolyam igazából ennek a fedőeseménye.

A pusztító bikkfanyelven előadott mondatok százai és ezrei, a logikátlan tematika, a monotónia, a villódzó neon megvilágítás, a kényszeresen leküldött kávék és a visszatértő vetítések hatására ugyanis olyan tudatállapotba kerültem, amilyenbe még sohasem. Egyszerre voltam éber és szinte ájult. A tudatom megdöbbentően kitisztult, de közben egyáltalán nem voltam képes semmire sem gondolni. Teljességgel megszabadultam a hétköznapok bilincseitől, de nem léptem be az Álmodozás és a Vad Fantáziák birodalmába, mint egy unalmas egyetemi előadáson vagy átlagos katolikus misén, hanem megrekedtem az előszobában. Egyes időszakokra megszűnt az agy-kéz koordinációm, ezért ahhoz képest, hogy bármilyen beszéd hallgatása közben mennyit szoktam automatikusan firkálgatni, egészen keveset rajzoltam. Nyomkodtam ugyan néha a telefonomat, de hiába vagyok egyébként hírolvasásfüggő a munkám miatt, most burok választott el a külvilágtól, így egy hír sem érdekelt, néha nem is láttam, mit nézek.

A mi kísérletinyúl-csoportunk agyát ilyen mondatokkal és gyilkos szószerkezetekkel bombázták két napon keresztül: (Mind eredeti gyűjtés természetesen, az elhangzás időrendjében.)

• kóroki tényezők
  
• az általa értett nyelven kell megtartani
  
• Ha a hallósejtek elhalnak, azt semmilyen plasztikai sebész nem tudja Önöknek visszaadni.
  
• Már egy nagyon apró borosta is jelentősen csökkenti a védelmi képességét egy ilyen maszknak.
  
• Talán még kiskorúak is voltak a képen, ha jól emlékszem.
  
• Ami kapcsán elszenvedte azt a balesetet.

• Ezt hölgyek szokták sajnos elkövetni. (Arról volt szó, hogy vannak, akik cserepes pálmákat raknak a vészkijárati útba.)
  
• Rögzítettnek és szilárdnak kell lennie a padlózatnak.
  
• Egy fiatal munkavállaló volt tehát, aki az életét vesztette.
  
• Abban az esetben, ha az a dinnye nem viselte a védősisakot.
  
• Vannak érdekes lépésvédők, ezeket meg lehet fogdosni.
  
• A kollégák zuhanásából eredő kockázatot a minimálisra kell szorítani.
  
• Láthattunk már ilyent különféle sorozatokban: nagyon drámai volt az egész!
  
• Fontos, hogy a dolgozónak ne szennyezett levegőt biztosítsunk arra, hogy belélegezze.
  
• Folyamatosan legyen zárva az ajtó vagy nem tudom.
  
• A rezgésexpozícióval megyünk majd tovább.
  

Mindezek hatására 48 órát töltöttem olyan állapotban, amit jobb híján egyelőre Epszilonnak neveztem el. És furcsa módon, a dolog minden felszíni borzalmassága ellenére most úgy érzem magam, mintha pihentető hétvégét töltötem volna el egy oxigéndús alpesi szanatóriumban.

Ha a tanfolyam mögött álló Tudósoknak sikerül bebizonyítaniuk az eddig ismeretlen Epszilon állapot létezését, az remélem, teljesen új utakat nyit majd meg az emberiségnek. Mert ha nem, akkor sosem fogok tudni elszámolni ezzel a két különös nappal.