Netanjahu Trumpban barátra talált, de egy ellenséges Fehér Házzal jobban járt volna

külföld
2016 november 21., 17:02
Barack Obama és Benjamin Netanjahu Simon Peresz szeptemberi temetésén Jeruzsálemben. Ellentétes elképzeléseik voltak Izrael jövőjéről, de ez pont jól jött Netanjahunak a tőle jobbra állók megfékezésében. Abir Sultan- Pool/Getty Images
photo_camera Barack Obama és Benjamin Netanjahu Simon Peresz szeptemberi temetésén Jeruzsálemben. Ellentétes elképzeléseik voltak Izrael jövőjéről, de ez pont jól jött Netanjahunak a tőle jobbra állók megfékezésében. Abir Sultan- Pool/Getty Images

Kevés kormány fogadta nagyobb megelégedéssel Donald Trump váratlan választási győzelmét az izraelinél. Benjamin Netanjahu és az Izraelt kormányzó, erősen jobboldali koalíció sosem titkolta, hogy mennyire nem ért egyet Obama közel-keleti stratégiájával, a "követve vezetés" (leading from behind) elvével. Vagyis azzal, ami konfrontáció helyett valamiféle kiegyezésre törekedett. Ennek eredménye volt a 2015-ös, történelmi megállapodás Iránnal, melynek részeként Irán vállalta katonai atomprogramja felfüggesztését és teljes atomprogramja átláthatóvá tételét, de cserébe az Egyesült Államok és a többi globális nagyhatalom feloldott számos, Irán gazdaságát erősen sújtó szankciót.

Ezzel pedig látszólag végleg Irán javára billentette a közel-keleti hatalmi egyensúlyt. Irán az elmúlt közel másfél évtized nagy nyertese a térségben. Szaddám Huszein bukása egyben a szunnita kisebbség hatalomvesztését is jelentette. Az ország demográfiai összetétele garantálja a siíták hatalmát, és a siíta pártok közül az Irán támogatását élvezők szerezték meg a hatalmat.

A szíriai fejlemények is Irán térségbeli erősödéséhez vezettek. Trump győzelmét ezért nemcsak Izraelben, de a szunnita monarchiákban is pozitív várakozással fogadták, különös tekintettel arra, hogy az iráni atomalku felmondása egyik fő kampányigérete volt. Ez még azokat az aggályokat is feledtette, hogy Trump a kampányában elég megfontolatlanul arról is beszélt, hogy amerikai támogatás nélkül a szaúdi monarchia pillanatokon belül megbukna, egyben az arab szövetségesek komolyabb katonai szerepvállalását is feltételül szabta minden további együttműködésnek. Ez, és Trump a megválasztása óta amúgy finomodó muszlimellenes retorikája azért okozhat aggályokat.

Más okból ugyan, de Netanjahu is különös helyzetben találhatja magát. Hogy miért, ahhoz előbb el kell fogadnunk azt a külső szemlélő számára sajátos tényt, hogy a világ más részeiről nézve inkább véresszájúnak tűnő Netanjahu saját pártjában, a Likudban a balszárnyhoz tartozik - vagyis nemhogy az izraeli szélsőjobbnál, de még saját pártja javánál is mérsékeltebbnek számít az izraeli jobboldal legfontosabb identitásképző kérdésében, a palesztin államiság és Izrael határai ügyében.

Ebben pedig Barack Obama és a demokrata amerikai kormányzat váratlan szövetségese volt. A belpolitikai küzdelemben eddig joggal utasíthatta vissza a radikálisabb követeléseket azzal, hogy az nagyon nagy rosszallást váltana ki Washingtonban - miközben az Egyesült Államok felé meg keménykedhetett azzal, hogy a hazai jobboldal mennyivel szélsőségesebb megoldásokat szeretne. Így tulajdonképpen az Egyesült Államok kormányát ütőkártyaként használhatta a belpolitikai vitákban, így védekezve a jobboldal követeléseivel szemben.

Michael J. Koplow az Israel Policy Forum igazgatója és elemzője szerint Netanjahu, bár nyilvánvalóan nem nagy rajongója a kétállami megoldásnak, igazából a jelenlegi status quo fenntartásában érdekelt. Ennek megvalósításában direkt jól jött neki, hogy az amerikai kormányzat hevesen ellenezte az izraeli jobboldal betelepítési törekvéseit. "Trumppal Netanjahu már nem játszhatja el otthon a bátor igazmondó szerepét, aki félelem nélkül száll szembe a szabad világ vele ellenséges vezérével" - írja Koplow, aki Netanjahut a tizenegyeseket zsinórban hárító csodakapushoz hasonlította. "De ha senki se lő kapura, akkor változtatnia kell a játékán, végső soron pedig arra is válaszolnia kell, hogy tulajdonképpen mit is gondol Izrael exisztenciális kérdéseiről" - írja.

Trump győzelme amúgy árulkodó reakciókat is kiváltott már. A palesztinokkal szembeni mérsékeltséggel aligha vádolható és egy ciszjordániai zsidó telepen élő védelmi miniszter, Avigdor Lieberman például már arról beszélt, hogy a Bush és Sharon között 2004-re kialakult egyetértéshez hasonló megállapodásra lenne szükség Trumppal is. A 2004-es megegyezés korlátozta a "nagyobb" telepek létrehozását, vagyis Koplow szerint az izraeli politika máris külső korlátokat keres saját elképzeléseinek, mert enélkül nehéz lenne védekezni a szélsőjobb ellen.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.