Lidia Valentín úgy lesz háromszoros olimpiai érmes, hogy csak egyszer állhatott dobogón

sport
2016 november 22., 13:06

Ha valaki meg akarja érteni, hol tart most a dopping a világ sportjában, nehezen találhatna jobb példát/áldozati bárányt, mint a spanyol súlyemelőnőt, Lidia Valentínt.

Valentín Rióban. AFP PHOTO / GOH Chai Hin
photo_camera Valentín Rióban. AFP PHOTO / GOH Chai Hin

Az 1985-ös születésú Valentin a 2008-as olimpián az ötödik, a 2012-esen a negyedik, a 2016-oson pedig a harmadik helyen végzett a 75 kilósok súlycsoportjában. Ez így összesen egyetlen bronzéremnek tűnik, de aki kicsit is ismeri a súlyemelés, pláne a női súlyemelés helyzetét, nyilván nem leopődik meg azon, ami azóta történt.

Amióta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság úgy döntött, hogy a doppingvizsgálatokon leadott doppingmintákat évekig meg kell őrizni, hogy a pandúrok utolérhessék a rablókat, még évekkel később is gazdát cserélnek az érmek.

Az már néhány hónapja kiderült, hogy Valentín 2008-ban valójában ezüstérmes lett, miután az előtte végzők közül csak egy versenyző mintájában nem találtak azóta tiltott szert.

A héten pedig nyilvánosságra kerültek a 2012-es olimpiáról újravizsgált minták eredeményei is, és mivel a Valentínnél többet emelők közül mindről kiderült, hogy doppingolt, a spanyolnak Londonból lesz egy aranyérme. A kazah Podobedova, az orosz Zsabolotnaja és a belarusz Kulesa (aki egyébként négy évvel korábbi mintájával is lebukott), mind tiltott teljesítményfokozót használtak.

2016-ban Rióban egy belarusz és egy észak-koreai súlyemelőnő végzett a spanyol előtt, így egyáltalán nem lenne meglepő, ha Valentín az idei bronzát is egyszer aranyra válthatná.

A most lebuktatott 75 versenyző közül 40-en is érmet nyertek, és legtöbbjük a volt Szovjetunióból és Kelet-Európából származik. A mintáik többségéből primitív, még a kelet-németek körében népszerű anabolikus szteroidokat mutattak ki. Valószínűleg arról van szó, hogy míg néhány éve aki néhány héttel a mintaadás előtt abbahagyta a doppingolást, azt nem lehetett lebuktatni, a mai vizsgálatok jóval régebbi maradványokat is ki tudnak mutatni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.