Szijjártó Péter szerint Donald Trump nagy tisztelője Magyarországnak

politika
2016 november 25., 09:51
comments 100

Donald Trump megválasztott amerikai elnök Orbán Viktorral folytatott telefonbeszélgetése során köszönetét fejezte ki az amerikai magyarok támogatásáért, és elmondta azt is, hogy mindig is nagy tisztelője volt Magyarországnak - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy pénteki, budapesti rendezvényen újságírói kérdésre válaszolva.

A külügyminiszter ismertetése szerint Donald Trump azzal kezdte a beszélgetést, hogy megköszönte Orbán Viktornak az amerikai magyar közösség támogatását. Jelezte, nagyon sokat jelentett számára, hogy az amerikai magyarok nagy számban álltak mellé és ennek komoly jelentősége volt a győzelmében is.

„I’m a big fan of Hungary”

- Szijjártó Péter elmondása szerint az Egyesült Államok megválasztott elnöke a telefonbeszélgetés során szó szerint így fejezte ki, hogy mindig is nagy tisztelője volt Magyarországnak.

A külügyminiszter hozzátette: Donald Trump elmondta azt is, hogy respektálja a magyar miniszterelnök, Magyarország és a magyar gazdaság teljesítményét, valamint arról is beszélt, hogy izgalmas idők jönnek most a világban, ezért érdeklődéssel és várakozással tekint a közös munka elé a magyar miniszterelnökkel és Magyarországgal. Szijjártó Péter megerősítette, hogy Donald Trump találkozóra hívta a magyar miniszterelnököt, amelynek konkrét időpontjáról és részleteiről szóló egyeztetést az új elnök januári hivatalba lépése után kezdődhet meg.

Szijjártó Péter szerint a telefonbeszélgetésből világosan kiderült, hogy két olyan politikusról van szó, akik egészen újfajta megközelítéssel állnak a világ kihívásai elé. Úgy vélte: az az új típusú megközelítés figyelhető meg Donald Trump kampányban elmondott beszédeiből, illetve gazdaságpolitikára és külpolitikára vonatkozó terveiből, mint amilyen új típusú megoldásokkal Magyarország nem csak túlélt 2010-ben, hanem a „megoldás részévé vált Európában és a világban is".

Úgy vélte: a telefonbeszélgetés megerősítette, hogy Magyarország és Európa számára is kedvező választói döntés született az Egyesült Államokban. Magyarország számára jó hír, hogy végül Donald Trump nyerte el az amerikai emberek bizalmát - tette hozzá. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.