Hálaadásnapi hétvége volt, ami egyben azt is jelenti, hogy most rendezték az NFL klasszikus örökrangadóját, a Cowboys-Redskinst. De a cím most nem erre utal, hanem az egyetemi bajnokság alapszakaszának zárófordulójára, a rangadók hetére.

Képzeljék el, milyen volna, ha az európai focibajnokságok utolsó fordulójában egyszerre játszanák a Real-Barcelonát, a Tottenham-Arsenalt, a Hamburg-Brémát, a City-Unitedet, az Inter-Milant, a Liverpool-Evertont, a Roma-Laziót, a Chelsea-Millwallt, a Feyenord-Ajaxot és a Fradi-MTK-t. Isteni lenne, nem? Még akkor is, ha nem mindegyik meccsen múlna bajnoki cím sorsa.

Az amerikai egyetemi focibajnokság, bármennyire is legyen egyfajta futball-laboratórium, ahol folyamatosan kísérleteznek a taktikai újításokkal, nagyon is hagyománytisztelő. Az egyik legszebb hagyománya pedig az, hogy

a bajnokság utolsó fordulójában a legnagyobb riválisok játszanak.

Ezeknek az összecsapásoknak gyakran nincs önmagukon túlmutató jelentőségük. A címben említett georgiai örökrangadó, a Clean, Old-fashioned Hate például ilyen, a Georgia és a Georgia Tech még csak nem is ugyanabban a főcsoportban játszik - de azért a Tech 28:27-es győzelmével zárult meccs hajtépően izgalmas volt megint. És hiába csoportellenfelek az Oregon és az Oregon State, a Polgárháború nem azért érdekes, mert két jó csapat játszik. Ez a két csapat ritkán jó, egyszerre meg szinte soha.

De vannak azért a bajnoki címet befolyásoló örökrangadók is. Az utóbbi években ilyen az alabamai Iron Bowl.

Az elmúlt hét szezonból ötben az Iron Bowl győztese lett a bajnok.

A maradék kettőből az Auburn egyszer döntőbe jutott, az Alabama pedig az első rájátszás elődöntőjébe. Idén csak azért nem volt izgalom, mert kétség se férhetett az Alabama győzelméhez, amivel gyakorlatilag már a főcsoportdöntő eredményétől függetlenül is bejutott a rájátszásba.

Idén a rangadók rangadója az Ohio State-Michigan lett, ami akkora káoszt okozott a bajnokságban, ami még az amúgy 128 csapatot 13, nem egyenrangú főcsoportban versenyeztető egyetemi bajnokságban is szokatlan.

Nem nagyon mennék bele az amerikai egyetemi bajnokság lebonyolítási rendszerébe, a lényeg röviden: a 13 főcsoportból valójában csak öt számít igazán, ezek győztesei pályáznak jó eséllyel a négycsapatos rájátszásra, ahova egy bizottság (CFPC) szavazza be a csapatokat. A CFPC a szezon felétől minden héten közöl egy ranglistát a miheztartás végett.

Ezen a ranglistán a záróforduló előtt az Ohio State volt a második, a Michigan a harmadik.

Az már előre jelezte a bonyodalmat, hogy miközben a Michigannek elég lett volna nyernie a főcsoportdöntőbe kerüléshez, az Ohiónak a győzelem mellett az őket a szezonban egyedül legyőző Penn State veresége is kellett. A tét és az évszázados gyűlölet mellett további hangulatjavító volt a kiborulásra mindig kész Jim Harbaugh, aki már az első idényében minőségi csapattá formálta az utóbbi bő évtizedben csak gyengélkedő, amúgy sokszoros bajnok Michigant.

link Forrás

Általában az ilyen rangadók színvonala fordítottan arányos az előzetes hájppal. Márpedig most az ESPN meccsfelvezető show-ja is öt órás volt, képzelhetik, mi volt előtte egész héten. És mégis, ennek ellenére a meccs minden várakozást kielégített.

Nem annyira a játék színvonalával. Inkább az izgalom, a fordulatok, a váratlan összeomlások és feltámadások, a vitatható bírói ítéletek és a Végső Nagy Dráma miatt. A vége kétszeri hosszabbítás után 30:27 lett az Ohio State javára, de

• a Michigan simán nyerhetett volna, ha irányítójuk három labdaeladásán nem buknak nettó 21 pontot;
  
• az Ohio State simán nyerhetett volna, ha a szezonban addig csupán egyszer hibázó rugójuk két hosszú támadás után legalább egyszer betalál. Pl. amikor 21 jardról rúghatott.
  

Szegény Michigan. A védelmük nem hagyta élni az Ohio State tehetséges és kifejezetten mozgékony irányítóját, akit nyolcszor vittek földre. Ha a meccs legfontosabb statisztikáit - robbanékonyság, hatékonyság, labdabiztosság, támadásbefejezés, mezőnypozíció - nézzük, ugyanilyen statisztikák mellett százból 83-szor a Michigannek kéne nyernie a meccset. De az Ohio nyert, részben azért, mert

Curtis Samuel a fél világot körbefutotta ezért a nyolc jardért:

link Forrás

ami pont nem volt elég a first downhoz, de a következő támadás után a bírók úgy ítélték meg, hogy J. T. Barrettnak sikerült átnyúlnia a vonalon:

link Forrás

Hát, nem tudom. Az viszont tény, hogy ezzel negyedjére összejött a first down a második hosszabbítás második felében, a következő akcióból pedig Curtis a győztes tédét is megszerezte.

Nyert az Ohio State, de nyert a Penn State is, ezzel pedig akkora káosz lett, hogy CFPC legyen a talpán, aki kibogozza. A főcsoportdöntők előtt most így állunk:

• az Alabama (SEC, 12 győzelem, 0 vereség) gyakorlatilag a főcsoportdöntő eredményétől függetlenül bejutott a rájátszásba;
  
• a Clemsonnak (ACC, 11-1) azért esélyesként nyernie kéne a Virginia Tech elleni főcsoportdöntőben;
  

a többi vad találgatás.

Az Ohio State (B1G, 11-1) nem nyerheti meg a főcsoportját, de rangsora alapján még a CFPC is őket tartja a bajnokság második legerősebb csapatának. De megelőzhetik-e a végső rangsorban a B1G bajnokát, a Wisconsint (10-2), amit legyőztek az idén, vagy a Penn State-t (10-2), amitől kikaptak? És ha nem, a PAC 12, a nyugati főcsoport győztesét megelőzhetik? Ha aa Washington (11-1) nyer, jobb lesz a mérlegük, de sokkal gyengébb csapatokkal játszottak. Ha a Colorado (10-2), akkor egyértelműbbnek tűnik a dolog. Csakhogy a CFPC-nek papíron fontos a főcsoportgyőzelem. És akkor az ötödik nagy főcsoportról, a BIG 12-ről még nem is beszéltünk, ahol a hétvégén két 9-2-es mérlegű csapat, az Oklahoma és az Oklahoma State között dől el a bajnokság, akik közül az Oklahomát legyőzte idén az Ohio State.

Rengeteg kérdés, de csak egy dolog biztos. Akárhogy is dönt a bizottság, a fél ország évekre meg lesz sértve. És még kérdezik, hogy miért rajongok pont ezért a bajnokságért!

Ennyi bevezető után ideje rátérni cikkünk apropójára, az NFL hétvégi fordulójára. A cikk elején említett örökrangadót elég sima volt, de legalább az utolsó negyedben potyogtak a tédék. A forduló nagyobb meglepetések nélkül ért véget, tán csak a Kansas denveri győzelme volt az, főleg úgy, hogy a Chiefs 12 másodperccel a vége előtt kétpontos akcióval egyenlített csak. Nekem kellemes meglepetés volt, hogy a San Francisco a vereség ellenére idén csupán másodjára valódi profi focicsapatnak tűnt. Olyannak, ami akár egynél több győzelmet is szerezhet egy idényben. Még ha most már azt is mondom, hogy idén inkább ne, inkább szerezzék meg Deshaun Watsont a jövő évi drafton. A Denver-Kansashez mérhető izgalmak voltak még Oaklandben is, pedig a Raiders a félidőben már 24:7-re vezetett, de Derek Carr horrorisztikus ujjsérülése után teljesen szétesett a támadójátékuk. Amit aztán a sérülten visszatérő Carr tudott csak rendbe szedni, de annyira, hogy a negyedik negyedben visszafordította a meccset, megszerezve ezzel a csapat idei 9. győzelmét.

Most pedig jöjjenek a meccsösszefoglalók, amiket szokás szerint a First Downos srácok, Meksz Dezső, Holczer Ádám és Pongrácz Zoltán írtak.

Detroit Lions – Minnesota Vikings 16-13

Immár tizenegyedik mérkőzését zárta 7 pontos különbségen belül a Detroit Lions, így újabb NFL-rekorddal indult a Hálaadás-napi focidömping. Az első támadás végén Anquan Boldin szerzett pontokat, majd a vendégek Matt Asiata futásával egalizáltak. Ezzel lezárult a mérkőzés érdemi része. A hátralévő időben mindkét gárda pontatlanul játszott, de azért gyűrték egymást becsülettel. A hazai rúgó, Matt Prater egyenlített az utolsó két percben 48 jardról, aztán következett a Vikings irányító Sam Bradford, aki csak-csak összehozott egy interceptiont, így hosszabbítás helyett Prater 40 jardos gólja eldöntötte az NFC North rangadót.

Dallas Cowboys – Washington Redskins 31-26

A Nemzeti Főcsoport két legjobb formában levő csapata mérkőzött meg Dallasban, és a hazaiak tovább folytatták elképesztő sorozatukat. A Cowboys rögtön az első támadásban vezetést szerzett, és az előnyüket a mérkőzés végéig megőrizték. A szünetben 17-6-ra mentek Dak Prescotték, majd a harmadik negyed csendje után az utolsó játékrészre öt tédé is jutott. Az újonc irányító, Prescott 195 jard és egy hatpontosig jutott, 39 futott jardja mellé szintén hozott egy tédét. Ezekiel Elliott futó túltett még rajta is, az MVP-várományos 120 totál jardot és két pontszerző futást pakolt a közösbe. A vendégeknél Kirk Cousins szenzációs formában játszott, de ez nem volt elegendő, célpontjai közül Jordan Reed és DeSean Jackson dicsérhető.

TNF Indianapolis Colts – Pittsburgh Steelers 28-7

'Big' Ben Roethlisberger és Antonio Brown közt újfent működött a kémia, három közös tédéjüket a hazaiak bánták, különösképpen Vontae Davis. A Steelers végig kézben tartotta a meccset, a védelem két alkalommal is 4&goal szituációban állította meg a hazai támadókat, az utolsó negyedben pedig két labdát is lehalászott az acélvárosi defense. Le'Veon Bell ismét remekelt, múlt heti 201 jardját most 142 jarddal toldotta meg, és a nevéhez fűződik a vendégek első hatpontosa is. AB 91 jardot és 3 tédét szerzett Big Ben átadásaiból és az összekötő Ladarius Green is biztatóan játszott. A Pittsburgh 6-5-tel áll és története során másodszor nyert Hálaadás-napján, a Colts mérlege 5-6, Andrew Luck nélkül esélyük sem volt.

Atlanta Falcons – Arizona Cardinals 38-19

Komoly elvárásokkal érkeztek az arizonaiak, bele is csaptak rögtön a lecsóba. Azonnal megérkezett rá viszontválasz, és amikor kezdett elhalni a támadóalakulatok lendülete a hazaiak bevetették Taylor Gabrielt. Az eddig elfeledett zsebcirkáló úgy cikázott a pályán, mint Speedy Gonzales, vitt is két pontszerzőt, és hogy ne kisebbítsük a többiek érdemeit se, maga Julio Jones adta a vezérblokkot. Nagyon úgy néz ki, hogy Kyle Shanahant, a Falconok támadó edzőjét jövőre valahol főedzői állással várják. A második félidőre kivirágzó hazai támadósor felborította a pályát. A Kardinálisok próbálkoztak, de reményeik elhaltak a felkeményedő atlantai védelmen, és Carson Palmer is kezd beleroskadni hamvaiba, ez mind az ő, mind főedzője, Bruce Arians végét jelent(het)i Glendale-ben.

Baltimore Ravens – Cincinnati Bengals 19-14

A speciális egység nyeri a bajnokságot! Justin Tucker operaénekes leszáll a pályára és a kötelezők mellett bevág három ötven jardon túli kísérletet, így segítve csetlő-botló támadóalakulatát. A bengáliak oldalán A.J. Green és Giovani Bernard pótlása volt a kulcskérdés a potens támadójátékhoz, az előrelépés meg lett volna, ha Andy Dalton nem veszt labdát két kulcsszituációban – a második negyed elején, amikor a védelme a kezébe adta a lehetőséget a felzárkózáshoz, mellel próbálta megszelídíteni a játékszert, – valamint a végéhez közeledve csapták ki a kezei közül a disznóbőrt. A mérkőzés lezárása sokáig emlékezetes marad, John Harbaugh edző nem rúgatni küldte a gyepre punterét, hanem időt húzni, hogy lepörgesse a meccsórát – ami sikerült is. Ám közben sárgába borult a stadion a sok zászlótól, de büntetés nem érkezett, a Cincinnati meg mehetett haza dolga végezetlenül..

Buffalo Bills – Jacksonville Jaguars 28-21

Könnyedebb meccsre számítottak Buffalóban. A vendégirányító Blake Bortles nagyon bekezdett, akárcsak a Jaguár védelem. Ettől az irányító csomagolók is beindultak a túloldalon. Az első félidő a gyűrődésé volt, aztán a második játékrészre kiérkezve LeSean McCoy egyből egy gyönyörű 75 jardos tédével ejtette ámulatba a floridai védőket. Eztán csak az eredmény után futottak a vendégek, de nem sikerült azt utolérniük. Bánhatják, mert talán ez volt az idei legjobb teljesítményük.

Chicago Bears – Tennessee Titans 21-27

A Chicagóba látogató titánok egy nem túl megterhelő félidős meccsre készültek. Gondolták, ki az a Matt Barkley, ugyan mit tehet velünk? Majdnem ráfaragtak, ugyanis nem a védelmükön múlott, hogy nem a hazaiak ünnepelhettek. Két csúnya elejtett passz okozta a Macik végzetét. Ám van miért örülniük, hiszen úgy néz ki, van élet Cutler után is. Tennessee-ben pedig azért örömködhetnek, mert egyrészt Marcus Mariotában hosszú távra megtalálták az irányítójukat, másodrészt megtanulták azt, hogy az egy félidős húszpontos előny nem Karácsony.

Cleveland Browns – New York Giants 13-27

Látható, hogy a kötelező ujjgyakorlat sem egyszerű, pedig Josh McCown, a Browns irányítója egyszerűen fogalmazva gyalázatosan játszott, és Isaiah Crowell is csatlakozott e „nagyszerű” teljesítményéhez. És hogy hova is vezethet a Moneyball jelenség, ami a kisköltségű tehetségek kihalászását jelentené, rögtön megértjük, ha tudjuk, hogy idén nyár végén épp azt a Taylor Gabrielt, a draftolatlan „occsójancsit” engedték el, aki ezen a héten parádézott, immáron Atlanta játékosként. Szomorú látni egy ennyire leépült csapatot. Bár így is megvolt a feltámadás esélye egy Terrelle Pryor elkapás után, de Jason Pierre-Paul könyörtelen volt s az ölébe hulló elvesztett labdát a célterületen belülre juttatta.

Houston Texans – San Diego Chargers 13-21

Csak annyit mondok: Brock Osweiler és a második félidőre már kiürült a Texans stadionja. Philip Riversék hozták a kötelezőt, bár egy eladott labdát ő is termelt, hiába, a houstoni védelem nem kutya. Egyetlen jól kivitelezett támadással nem lehet esélye senkinek. Ráadásul Osweiler nagyon pontatlan, inkább szereti az ellenfél védőjátékosait célba venni. És ha ez nem lenne elég még szerencsétlen is, hiába rúgta le Joey Bosa sisakját, a védő valami láthatatlan fonatba kapaszkodva ledöntötte.

Miami Dolphins – San Francisco 49ers 31-24

Colin Kaepernicket elfogták a gólvonal előtt. Hallják ezt! Talán kezd visszatérni az élet a kaliforniai csapatba? A passz még nem annyira, de a játék már igen. Mi sem mutatja jobban, hogy Ryan Tannehillék úgy ünnepelték az elfogást, mintha legalábbis egy rájátszás meccset nyertek volna. Bár ezzel a mérkőzéssel még csak a táblára kerültek fel. Szintén egy előzetesen jó nagy hazai győzelemnek látszó összecsapást tett izgalmassá egy kiscsapat, ami nem hízelgő a floridaiakra nézve. Hiszen ez a teljesítmény kevés lehet a jövőben.

New Orleans Saints – Los Angeles Rams 49-21

Szeretnél egy pontháborút Drew Brees-zel? Hát, ha Jared Goffnak hívnak és ez a második profiligás meccsed, akkor óva intelek tőle. És mégis, egy labdavesztéstől eltekintve parádésra sikerült az első félidő a Szentek otthonában. Annál szomorúbb lett a második felvonás, mind támadó, mind védőoldalon csődöt mondtak a Kosok. Az eddig brillírozó védőegység szégyenkezve mehet haza, mert olyan verést kaptak az öregecske, kopaszocska new orleans-i irányítótól, hogy Jeff Fisher sokáig fogja még ezt emlegetni nekik. Bár neki is vágják már a centit, ennél többre vágynak Los Angelesben.

Tampa Bay Buccaneers – Seattle Seahawks 14-5

Az eredmény láttán csak az dörzsöli a szemét, aki nem látta a mérkőzést. Russell Wilson és támadóalakulata a múlt héten bemutatott csoda után, most értékelhetetlen teljesítményt adott le. A sokat hozsannázott Seahawks védelem sem tudott ellenállni a Jameis Winston – Mike Evans duó első negyedes pontszerzéseinek, a többi néma csend. Öt pont nem elég, főleg ha nem jutsz el az ellenfél 20 jardosáig, hétszer puntolsz és még a turnover háborút is elbukod. Érdekesség még, hogy a második félidőben nulla pontot sikerült a csapatoknak a táblára pakolni.

New York Jets – New England Patriots 17-22

Fitz kapitány a végén ismét lábon lőtte magát, most éppen hazai rangadón! Pedig elsőre úgy tűnt, hogy az akut Gronk-hiányban szenvedő Patriots álmos-szenvedős napot fogott ki. Tom Brady még csak-csak mendegélt az eredmény után utcáról toborzott támadóival, aztán egyszer csak láss csodát: megvillant Chris Long, a veterán védő, és elvette a Fitzpatricktől a labdát, a Jetstől a győzelmet. Déjá vu! – kiálthattak fel sokan a nézőtéren, Nincs bocsánat Fitznek! Bezzeg a védelmük kíméletes volt Bradyvel…

Oakland Raiders – Carolina Panthers 35-32

Ha Derek Carr pályán van, sima liba, ha megsérül, szétesik minden? Nagyot megy az idényben a Raiders, de azért az irányító sérülése után 25 pontot pakolt fel nekik a szebb napokat látott és Luke Kuechly nélkül felálló Panthers, ami elgondolkodtató a jövőre nézve. Carr visszatérésével kínkeservesen visszajöttek a meccsbe ugyan, de ehhez nagyon kellett Michael Crabtree elkapásai és a védő Khalil Mack „romboló” üzemmódja. Aztán a végén, miközben Cam Newton éppen a győzelemért masírozott előre, újra előtermett Mack a Fekete Lyukból, bezsákolta Newtont és még a labdát is elvette tőle. Oakland a rájátszásban, Carolina készülhet a hosszú pihenőre és az újoncbörzére.

SNF Denver Broncos – Kansas City Chiefs 27-30 h.u.

Méghogy nem foci? A Kansas-rúgó, Cairo Santos (aki mellesleg Sao Paulo-i születésű és futballista volt) nem töketlenkedett és kapufás góllal pecsételte meg a kiváló támadójátékkal előhozakodó denveri címvédő sorsát. A lassan induló mérkőzésen Tyreek Hill pörgette fel pontszerzéseivel a vendégcsapatot, azonban Trevor Siemian vezette Broncos offense sem nézte ezt tétlenül. A sérüléséből visszatért Justin Houston is megmutatta magát (3 sack, 1 forced fumble), azonban hazai irányítót megszállta az ihlet és sorozatban gyártotta a jardokat és a pontokat. A végén egy kétpontos kísérlettel jött vissza a Chiefs ikszre, hogy aztán Gary Kubiak edző 64 jardról próbálkozzon Brandon McManussal betalálni a kapuba. Nem jött össze. Bezzeg, Santos!

MNF Philadelphia Eagles – Green Bay Packers 13-27

Aaron Rogers feltámadott! Hallelujah! Már-már senki sem hitte, főleg a Philly-védelem, hogy kibabrálnak velük zuhanórepülésben lévő wisconsiniak, aztán mégis úgy lett. Rodgers gyors és pontos passzaival szétkapta őket, mint majom a vekkerórát. A hazai irányító Carson Wentz ügyes-aranyos fiú (példának okáért szép hatpontost futott!), de lássuk be, Ryan Mathews futásai nagyon hiányoztak a hazai támadásoknál. A Green Bay támadófala kitett magáért, a sérült-összestoppolt védelmük pedig négyszer is bezsákolta Wentzet. Az óra pedig csak ketyegett, aztán véget ért a rangadó, ás nagy valószínűséggel mindkét franchise idénye is.