Kovács Zoltán: Semmilyen fennakadást nem okoz az Erzsébet-utalványok kézbesítése

politika
2016 december 03., 16:41
comments 277

Kedden jelentette be Orbán Viktor, hogy

minden magyar nyugdíjas, azaz 2,7 millió magyar 10 000 forintnyi Erzsébet-utalványt kap idén karácsonyra.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János pedig két nappal később jelentette be, hogy mivel a posta túl drágán, darabonként 482 forintért kézbesítené az utalványokat,

a kormányhivatalok dolgozói fogják majd házhoz vinni.

Lázár sem akkor, sem azóta nem árulta el, hogy milyen munkaszervezéssel fogják ezt karácsony előtt megoldani. Erről a területi közigazgatásért felelős államtitkár sem beszélt szombaton az MTI-nek, Kovács Zoltán csak annyit jelentett ki, hogy

"semmilyen fennakadást nem okoz az ügyintézésben és semmilyen hátránnyal nem jár a járási és kormányhivatalok dolgozóinak a nyugdíjasoknak szánt karácsonyi utalványok kézbesítése."

Kovács szerint már az téved, aki azt gondolja, hogy a járási és kormányhivatalokban csak irodai dolgozók vannak, akik nem képesek elmozdulni az íróasztal mellől. Az államtitkár ígéri, hogy

"mindent ugyanúgy el tudnak majd intézni azokon a napokon is, amikor a munkatársaink egyrésze utalványt kézbesít, hiszen megfelelő munkaszervezéssel biztosítani fogjuk a folyamatos hivatali ügyintézést."

Kovács kiemelte: a kézbesítés megszervezésekor a hivatalvezetők minden emberi szempontot figyelembe fognak venni,

"senkinek nem rontják el az ünnepét",

de azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy az államigazgatásban a munkatársak szabadságigénye alapján szervezik meg a munkát. Ez szerinte a versenyszférában sincs így.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
photo_camera MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Kovács Zoltán szerint az az utalványok kézbesítése során a biztonsági szempontokat kiemelten szem előtt tartják majd, de a lényeg, hogy

"a hivatali dolgozók munkaidőben kézbesítik az utalványokat, amely így lényegesen alacsonyabb költséggel jár, mint a postai kézbesítés, azaz adófizetői források megtakarítását eredményezi, miközben a nyugdíjasok lényegében ugyanazt a szolgáltatást kapják."

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.