Simonka György: Tudnék róla, ha nyomoznának ellenem

politika
2016 december 08., 17:26
comments 39

Visszautasította az őt ért vádakat a HírTV-nek a Fidesz országgyűlési képviselője, Simonka György, aki kamera előtt kijelentette, hogy

"velem szemben nyomozás nincs, hiszen én nem tudok róla, akkor valószínűleg nincs."

link Forrás

Az Együtt Békés megyei elnöke, Bod Tamás szerdán jelentette be, hogy nyomoznak Simonka ellen, mert a fideszes politikus ellen tett feljelentését azzal az indokkal utasították el a hatóságok, hogy

az ügyben már folyik egy nyomozás.

Bod szerint mikor a Simonkához köthető termelőszövetkezet fizetésképtelenné vált, a hitel fedezetéül szolgáló ingatlanokat a fideszes politikus egyik rokonának értékesítette, majd áron alul visszabérelte azokat. A HírTV megkereste a Központi Nyomozó Főügyészséget, aminek szóvivője, Simon Richárd elmondta, hogy

„a feljelentést szoros tárgyi és személyi összefüggés folytán a Központi Nyomozó Főügyészség egy már folyamatban levő nyomozás keretében vizsgálja. Az a nyomozás költségvetési csalás bűntette miatt folyik, és abban az ügyben nincsen gyanúsított, viszont az ügyről egyéb tájékoztatás jelenleg a nyomozás érdekeire tekintettel nem adható.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.