Amerre csak néz egy magyar, ellenségeket, irigyeket, haragosokat, gyűlölködőket, árulókat lát. Felsorolni is nehéz, hány éles karom mélyed csontig szeretett hazánk megtépázott szövetébe. Brüsszel gyarmatosít, az IMF a bőrt is lenyúzná, az USA csicskáztat, a bankok rabszolgasorba taszítanak, a civilek áskálódnak, a románok arcoskodnak, a menekültek megszállnának. És ezek csak a kispályások, kismiskák és lófaszjóskák. Ugyanis a nyíltan, szemtől szembe támadó ellenségeknél jóval félelmetesebb a láthatatlan ellenfél, aki rókaképpel sunnyogva, orvul bök onnan és oda, ahol nem is számítasz rá.

Kövér László évek óta szajkózza, hogy az SZDSZ csak mímeli a kimúlást, közben pedig nagyon is él, aktívan hazát árul, és fertőzi a lelkeket. Csak egy idézet az elmúlt időszakból:

„Országgyűlés elnök szerint az amerikaiak célja Magyarországon egy új, az SZDSZ helyébe lépő »kreatúrapárt« megalapítása lehet... Logikus lehet, hogy 2018-ra kell felépíteni a poszt-SZDSZ-t, hogy ne lehessen kormányt alakítani nélküle a Jobbikkal szemben.”

Viszont a házelnökön kívül nem sokan, de főleg nem elegen vették észre, hogy a SZDSZ-nél nem leselkedhet nagyobb veszély nemzetre. De ennek vége. 2016 világszerte, és itthon is a felocsúdás éve volt. Kinyílt a csipánk. Napra nap szemükbe mondjuk az igazságot. Én személy szerint az alábbi picit fellengzős formában szoktam ezt megtenni:

Hiába mesterkedtek lassú mérget árasztó viperafajzatok! Lebuktatok, pökhendi, magyar szüzek vérén felhízlalt, szakállas, fiúgyerekekhez betegesen vonzódó, azok szájába marihuánás cigarettát beügyeskedő nihilkufárok!

Ezen felül egymás után jelennek meg komoly emberek tollából fontos írások, amik rávilágítanak a politikai zombik áskálódásaira.

Ezek a férgek kicsinálták az 56-os emlékévünket is!

Tallai Gábor, Schmidt Mária komornyikja, a Terror Háza múzeum programigazgatója blogposztjában frappánsan mutat rá, hogy Dózsa László, 56-os superman lejáratásához „az utolsó autodidakta eszdéeszes historiográfus, Eörsi László” adta a „szakmai” segítséget. Majd Tallai kifejti, hogy valójában az egész jól szervezett sárdobálás mögött egyértelműen felsejlik az SZDSZ karakteres árnyéka:

„Ha valaki nem értené, megszűnése után évekkel miért még mindig az SZDSZ a legelutasítottabb hazai párt, a Tóth Ilona- és a Dózsa-ügy sajtófogadtatása, tálalása, a sebtiben csatasorba álló »szaktörténészi értelmezésekkel« együtt sokat segítenek.”

(Offtopic, de kipattant a fejemből egy remek ötlet! Érdemes volna pár milliárdot a közösből behúzni, és a nyilas és kommunista terrorrendszerek után létrehozni egy eleven mementót, egy közösségi teret az SZDSZ-es véleményterror áldozatainak emlékére. Ahol végre a hallgatás évtizedei után megnevezhetnénk a megnevezhetetleneket, kimondanánk a kimondhatatlannak tűnőt, úgymint: Kis János, Kőszeg Ferenc, Haraszti Miklós, Solt Ottilia, Tamás Gáspár Miklós, Bauer Tamás, Pető Iván, Magyar Bálint... Falra a bűnösökkel!)

A barna ing szabad demokrata szívet takar

Pont a minap fejtette meg a Nézőpont intézet fékezhetetlen agyveleje, Mráz Ágoston, hogy a Jobbik mögött bizony ott lopakodik a SZDSZ fokhagymaszagú szellemi öröksége. Célja pedig, hogy cselvetéssel uralomra törjön:

„A balliberális értelmiség a hajdani SZDSZ-es tapasztalatok alapján úgy tekint most a Jobbikra, mint egykor az SZDSZ tekintett az MSZP-re. Számukra a Jobbik most az új MSZP, amit saját többség híján próbálnak meg elfoglalni, illetve befolyásolni. Az SZDSZ és holdudvara így tudta annak idején a mérleg nyelveként, irányítani az MSZP-SZDSZ koalíciót. Ezek a megmondóemberek tehát nem lettek jobbikosok, ahogy az SZDSZ sem vált szocivá 1994 után, csak a többséget, és így a hatalmat akarják megszerezni az ő segítségükkel.”

Nyilván senki nem lepődött meg, hogy a szadeszesek azzal kezdték a mestertervet, hogy szerencsétlen Vona Gáborból buzzancsot faragtak.

Nem az a hír, hogy Kövér László megharapta az SZDSZ-t

Az LMP blogján, a Reflektoron egy bizonyos Gianni Schicchi szerző tollából (a tökéletes névválasztásról itt tudhat meg többet) megjelent egy szokatlanul kemény és őszinte vélemény erről a bizonyos megfoghatatlan, szinte láthatatlan leginkább SZDSZ-ként körülírható szűk, értelmiségi seggembenisfejemvan holdudvarról. Az írás veleje, hogy az SZDSZ szelleme bizony mindenütt megjelenik, ahol nem kéne, és az LMP szent kötelessége vele szembe helyezkedni.

„A jobboldali, liberális gazdaságpolitika hívei nem csak az SZDSZ-ben voltak jelen a kulturális – vagy még inkább az 1990-2010 közötti viszonyrendszer szerinti – baloldalon, de reformközgazdász vagy blairista alapon az MSZP-ben is. Sőt, ma is jelen vannak a 2014-es összefogáspártok vezetésében. A DK ma is azt hirdeti Gyurcsánnyal, az Együtt meg azt hirdeti Gyurcsány nélkül.”

De Schicchi nem elégszik meg azzal, hogy csak úgy a semmibe kieszdéeszezze magát. Először is követeli magának a jogot, hogy akkor eszdéeszezzen, amikor csak akar, ez alapjog, nem veheti el senki, másrészt elképesztő ravaszsággal le is leplezi a folyton rejtőzködő szabad demokratákat.

Tudják, honnan lehet felismerni egy virtigli SZDSZ-est? Hát onnan, hogy azt állítja, hogy SZDSZ nevű párt már nem is létezik! Brilliáns következtetés az LMP-s Sherlocktól, ha még tudják követni:

„A virtuális SZDSZ virtuális tagsága pedig egyenlő azok halmazával, akik ezen alkalmakkor sértve érzik magukat és azonnal le kell szögezniük, hogy döglött oroszlán és SZDSZ nevű párt már nem is létezik.”

Az LMP-s blogger nem csak megérti a problémát, nem csak feltárja annak okát, de végül megoldással is szolgál. Végre valakinek a sápítozáson túl van mersze végső megoldást is javasolni az úgynevezett SZDSZ-problémára:

„Tényleg ideje lenne eltemetni az SZDSZ-t, az MSZP liberálisaival, a túlvilágosult haladár »reformerekkel­­« együtt. Ez azonban nem fog úgy menni, ha a halott minden egyes, a koporsóján koppanó rög hangjára felsír.”

Egyetlen dolog van, amiben ma munkástól pártkáderig mindenki egyetért: Kis Jánosnak mennie kell!