Trump nem tűr meg bajszos embert a kormányában

Eleve jó lehet ötven-hatvan körüli fehér milliárdosnak lenni az Egyesült Államokban, de az elmúlt hetekben még tovább pezsdült az életük: amióta elindult a Trump-kormány összeállítási folyamata, gyakorlatilag úgy kell elhajolniuk, ha nem akarnak véletlenül összeszedni kormányzati posztot maguknak.

Most a Washington Post közölt egy hosszú cikket a kiválasztási folyamatokról, arról, hogy hogyan formálódik a kormány. A cikk egyik fő megállapítása, hogy a szórakoztatóiparból is érkező Trumpnál fontos szempont, hogy a kormány kiemelt posztjaira jól kinéző emberek kerüljenek, és hogy gyakorlatilag egy casting zajlik épp a jelöltek között.

Trump régi barátja, Chris Ruddy arról beszélt a lapnak, hogy a leendő elnök számára kiemelten fontos, ha valaki jól tudja előadni magát és mindig nagyra tartja, ha valaki sokat korábban szerepelt korábban a tévében, mivel Trump szerint a tévés szereplés egy fontos felülete a közpolitika alakításának.

Már amikor júliusban bejelentette Trump, hogy Mike Pence lesz az alelnökjelöltje, arról beszélt, hogy az is az okok között volt, amiért őt választotta, mert remekül néz ki, nagyszerű családja, nagyszerű felesége és családja van.

A védelmi miniszter posztra kinézett James Mattis esetében pedig többször hangsúlyozta, mennyire hasonlít a világháborús hős George Patton tábornokra.

A WaPo cikkében rengeteg részlet és apró történet jön még elő arról, mennyire fontos szempont a külső, amikor Trump mérlegel valakinek a pozíciójáról. A kormányalakítás részleteit ismerő forrás szerint jöhet ugyan valaki tökéletes szakmai háttérrel, ha Trumpnak nem tetszik, ahogy kinéz, nem fogják felkérni semmire.

John Bolton (AFP PHOTO / STAN HONDA)

A cikk legerősebb része is idekapcsolódik: több Trump-közeli forrás is megerősítette, hogy az egykori ENSZ-nagykövet John R. Bolton a bajsza miatt is vérzett el azon, hogy komoly esélyes legyen a külügyminiszteri posztra.

Donald ki nem állhatja azt a bajszot.

– mondta erről egy Trump-közeli szereplő, aki nem is tud felidézni senkit Trump környezetéből, akinek mondjuk szakálla lenne és a leendő elnök kedvelné. (Washington Post)