Az amerikai titkosszolgálatok már tudják, hogy kik adták ki a Wikileaksnek a hackelt leveleket

külföld
2017 január 06., 13:16
comments 138

Bár az amerikai titkosszolgálatok még nem hozták nyilvánosságra bizonyítékaikat arról, hogy valóban Oroszország állt a Demokrata Párt szervereinek feltörése és a megszerzett információk kiszivárogtatása mögött, a jelentés titkosságára tekintettel nevük elhallgatását kérő amerikai illetékesek elkezdték szivárogtatni a jelentés részleteit.

Ami jó, mert ugyan a titkosszolgálat azt ígérte, hogy a jelentés egy szerkesztett változatát akár már pénteken nyilvánosságra hozhatják, az a források védelme miatt biztosan sokkal felvizezettebb lesz annál, amit most szivárogtatni kezdtek.

Most ugyanis a Reutersnek szivárogtató egyik forrás olyan érzékeny részleteket is megosztott, amelyek alapján egyértelműen kiderül, hogy az amerikaiak Putyin belső köreit is le tudják hallgatni.

Állításuk szerint lehallgatott üzenetek és beszélgetések alapján Putyin belső köréhez tartozó orosz tisztviselők is tudtak a hackelés részleteiről, Trump győzelmét pedig az akció sikeres lezárásaként ünnepelték.

A források azt már nem árulták el, hogy milyen kommunikációs csatornák lehallgatásával jutottak erre, ami azért érthető és indokolható is.

Tájékoztatásuk szerint az amerikai kémszolgálatok azokat az orosz tisztviselőket is azonosították, akik Putyin utasítására kiszivárogtatták a megszerzett információkat a Wikileaksnek. Az oroszok nem közvetlenül álltak kapcsolatban a szervezettel, hanem közvetítők útján, így megteremtve a tagadhatóságot. Ezért is nyilatkozhatta bátran Julian Assange, hogy ő már nem "állami szereplőtől" kapta az anyagot.

A Reutersnek nyilatkozó források szerint a megszerzett információkat az orosz katonai hírszerzés, a GRU juttatta el közvetítők útján a Wikileakshez.

A jelentésben egyéb közvetett bizonyítékokat is felsoroltak, például azt, hogy bár a hackerek érzékeny személyes adatokhoz is hozzájutottak demokrata politikusokról, ezeket nem szivárogtatták ki a Wikileaksnek. Ez alapján arra következtetnek, hogy az orosz titkosszolgálatok ezeket a kémszakmában megszokott módon használhatják a későbbiekben arra, hogy gyengeségeket feltárva megpróbálják zsarolással vagy más ösztönzőkkel a saját szolgálatukba állítani a célszemélyeket.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.