Tóth Balázs, aki 2004 óta dolgozik a Helsinki Bizottságban, írt néhány szót arról, hogy akkor ő most ügynöke-e Soros Györgynek és cimborája-e a terroristáknak, mint ahogyan azt Németh Szilárd vagy Kovács Zoltán állítják, vagy sem. Érdemes végigolvasni.

„Nem Soros. Dosztojevszkij, Márai, Camus, Kertész Imre, Pilinszky, József Attila, Hemingway, Marx, Dworkin, Kis János, na meg a Bódig-speckolok miatt vagyok az, aki vagyok.

A kormányzati mainstream állítás szerint Soros-ügynök lennék (meg terroristák cimborája, de azt hagyjuk), aki Soros György politikai utasításait hajtja végre. Ez két dolog miatt nem lehet igaz: soha semmit nem olvastam Soros Györgytől (se könyvet, se esszét, se emailt), és soha nem találkoztam vagy beszéltem vele. Ki szervezett akkor be ebbe a körbe?

Én gyerekkoromban nem olvastam szinte semmit, otthon könyvek sem voltak igazán, szerintem max. 10 regény, mindegyik olvashatatlan mai szememmel. Az olvasást a gimnáziumban szerettem meg, bármilyen rosszul is hangzik, Shakespeare Hamletje után. Azóta a kedvenc időtöltésem az olvasás. Soros György vagy a Helsinki Bizottság nevét sem hallottam 2004-ig (amikor jelentkeztem oda egy állásra, ami a jogiforum.hu-n volt meghirdetve).

De akkor már megtanultam Dosztojevszkijtől, hogy az nem úgy van, hogy a gazdagokat megöljük, és szétosztjuk a vagyonukat a szegények között, és akkor jobb lesz a világ, mert a moralitás nem számtan. Márai Naplójából, hogy 43-44-re hova vezetett a Horthy-féle nacionalista politika és az antiszemitizmus, és hogy mit jelentett a kommunista hatalomátvétel. Camus-től, hogy ha a Pestis elkezd terjedni, mindent felfal, és azóta foglalkoztat a gondolat, hogy a pusztulás küszöbén képes lennék-e tartani magam az erkölcsi elveimhez. Kertész Imrétől, hogy nem Auschwitzra nincs magyarázat, hanem az erkölcsös cselekedetre Auschwitzban és úgy általában a jóra a világban (a Kaddis része arról, hogy a Tanár Úr odaadja a nekijutott extra adagot a jogosultnak, miközben viszik Auschwitzba). Pilinszkytől, hogy milyen fogolynak lenni a megsemmisülés küszöbén, függetlenül attól, hogy az ember francia vagy sem, és hogy „Nem betű a betű. Nem mondat a mondat. Isten az Isten. Virág a virág. Daganat a daganat. Tél a tél. Gyűjtőtábor a körülhatárolt bizonytalan formájú terület.” Hemingwaytől, hogy akiért a harang szól, az hogyan harcolt és pusztult el, az egyik regény, aminek az utolsó mondatára talán emlékszem (olyasmi, hogy „És ott feküdt a tűlevelek között és szíve hangosan dobogott”). Remarque-től, hogy a Nyugaton a helyzet változatlan azt jelenti, hogy ha a főhősöd meghalt a háborúban, akkor nem változott a fronton semmi, hogy a háború azért maga a pokol, mert az egyéni lét megszűnik jelentőséggel bírni. Marxtól, hogy az elidegenedés megeszi a lelket (Gazdásági-filozófiai kéziratok 1848-ból). József Attilától, hogy az őrületbe hajló fájdalom mellett, ami a létezéssel együtt jár, megfér az életimádat és a sok-sok szerelem. Dworkintól és Kis Jánostól, hogy az ember nem redukálható a társadalom cselekvési eszközévé, hogy az emberi autonómiának erkölcsi következményei vannak a politikai rendszerre és a jogra, elsősorban az, hogy a jog nem puszta kényszer, és hogy a hatalom nem lehet korlátlan. És a Bódig-speckolokon (aki ismer, tudja, Bódig Mátyástól tanultam a legtöbbet jogról és politikai filozófiáról) megtanultam, hogy mit jelent az és mi következik abból, hogy a jog autoritatív rend és nem kényszerrend, hogy az emberek, akihez szól a jog, egyenlőek és korlátozottan ésszerűek is, és hogyan kell tekinteni a jogra ahhoz, hogy a jog ne is váljon kényszerrendé, aminek pedig politikai feltételei és következményei vannak.

Biztos sok mindent kihagytam, de mindegy. Az is biztos ugyanis, hogy mire elmentem 2004 októberében felvételizni a Helsinki Bizottsághoz (ahol Kádár András jelenlegi és Kőszeg Ferenc volt vezető felvételiztetett), már mindez megvolt. És egy 170.000 forintos minisztériumi fizetést hagytam akkor ott határozatlan idejű köztisztviselői státusszal együtt egy 120.000 ezer forintos egyéves, határozott idejű szerződésért. És nem bántam meg.

Ebből következik egy elég fontos dolog: tökéletesen tiszta lelkiismerettel csinálom azt, amit csinálok. Ez az identitásom része. Nyílt erőszakkal a hatalom el tud hallgattatni. És bele is unhatok a közdelembe, ha már értelmetlennek tartom. A Hesse által az Üveggyöngyjátékban leírt dilemma 20 éve foglalkoztat. De amíg a kettő közül valamelyik nem következik be, nem hagyom abba. A szabad és egyenlő emberek közösségéről alkotott elképzelésem erkölcsi identitás kérdése. Azt meg nem cserélgeti az ember, amíg nem rohadt meg lelke. És mivel az enyém még nem rohadt meg, szarul is esik, hogy terroristák cimborájának és eltakarítandó szemétnek neveznek senkiháziak. Tudom már helyiértékén kezelni, de elfelejteni nem fogom nekik.

(PS: egy ideig nem írok erről a témáról, de ezt fontos tudnia annak,aki nem érti, miért csinálom ezt tovább, amikor lassan tényleg van félni oka az embernek, és olyan jól nem fizetik meg, mint a tolvajokat a kormányban).”

Azt pedig, hogy mit is csinál a Helsinki Bizottság, maguk foglalták össze, itt.