Rendszeresen kínozták, és verték kiskorú társukat a gyermekotthonban élő fiatalok

bűnügy
2017 január 18., 8:21
comments 64

Testi sértés, kényszerítés, valamint személyi szabadság megsértése miatt emelt vádat három fiatalkorú fiú ellen a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség. A 16-17 éves, bűncselekmények miatt gyermekotthonban elhelyezett fiatalok

ok nélkül kínozták kiskorú társukat.

Az ügyészség szóvivője, Pirger Csaba az MTI-nek elmondta, hogy még 2015-ben heteken át bántalmazták a fiatal fiút,

több alkalommal is előfordult, hogy bírónak vagy ügyésznek nevezték magukat, hogy rugdosással megbüntessék áldozatukat.

Volt, hogy a kegyetlenkedések közepette ájultra verték a fiút, mert az a szökési tervükhöz nem volt hajlandó kitörni az egyik rács nélküli ablakot. Majd a kiskorút fellocsolták, később pedig a mellkasánál fogva egy törölközővel felakasztották és negyed órát lógni hagyták. Pirger szerint a megfélemlített fiú sosem mert panaszkodni, a kínzásokra úgy derült fény, hogy egyik társa elmondta a történteket az intézet pszichológusának.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt