Hiába a csökkentési terv, duzzad az állam

gazdaság
2017 január 20., 06:57
comments 31

2016 októberéig nem csökkent, hanem növekedett a közigazgatásban dolgozók száma - írta meg a Világgazdaság.

Az év áprilisában elvileg nagy intézményi átalakítások kezdődtek a közszférában, de ebből az év végéig nem sok látszott.

A KSH szerint 2015 októberében 253 ezren dolgoztak közigazgatási intézményekben, ez egy év alatt 260 ezerre növekedett. A teljes közsférában sikerült 1,6 százalékkal csökkenteni a létszámot, 698,9 ezerről 687,6 ezerre. A Világgazdaság úgy tudja, erre a szociális ellátás és az egészségügy zsugorodása a magyarázat.

A lap szerint a közigazgatásban azért nem sikerült a csökkentés, mert leginkább egyik hivatalból a másikba irányítják az állami alkalmazottayíkat.

2017-ben a költségvetési szerveknek kormányhatározat írja elő a bértömegük 20 százalékos csökkentését, amit komoly elbocsájtási hullám nélkül lehetetlen véghezvinni. A Világgazdaság arról ír, hogy 2016 legvégén ezt már lehetett is érezni, az OEP-től például közvetlenül karácsony előtt küldtek el 133 embert, aminek eredményeként viszont „nagy a káosz a szervezetben”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.