„Ha nem megy fel, mentsed fel!” – ma 22 éve kezdődött a múlt évszázad pere

1994. június 12. este 10 és 11 óra között Los Angelesben, a South Bundy Drive 875. szám alatt álló ház kertjében brutálisan meggyilkolták Nicole Brown Simpsont és ismerősét, Ronald Goldmant. A brutális nem túlzás: a gyilkos egyik kezével férfi áldozatának nyakát szorította és fojtogatta, miközben a másikkal többször a nyakába és a mellkasába szúrt; a földön fekvő nő fejét a hajánál fogva hátrahúzta, rálépett a hátára, és úgy vágta át a torkát. A holttestekre vérbe fagyva találtak rá a gyilkosság után nem sokkal.

Nicole Brown Simpson, O. J. volt felesége, az egyik áldozat. Fotó: AFP

A gyanú pillanatokon belül a nő volt férjére, két közös gyerekük apjára, az akkoriban még csak B mínusz kategóriás Los Angeles-i celebritásra, a 47 éves O. J. Simpsonra terelődött – különösen azután, hogy a gyilkosság helyszínétől pár perc autóútra fekvő rezidenciájára kiérkező nyomozók másnap reggel megtalálták a Bundy Drive-on felejtett véres kesztyű szintén véres párját, és vérnyomokat találtak a háznál parkoló autójában, egy fehér Ford Broncóban is. Simpsont azonban nem tudták kihallgatni, mert sajnos épp nem tartózkodott otthon: még a gyilkosság estéjén limuzint rendelt, és Chicagóba repült egy rendezvényre. Onnan nem sokkal később visszatért ugyan Los Angelesbe, de annak ellenére nem volt hajlandó feladni magát, hogy a rendőrség általános körözési parancsot adott ki ellene.

O. J. Simpson kezén a véres kesztyúkkel. If it doesn't fit, you must acquit!

Simpsont végül öt nappal a kettős gyilkosság után, június 17-én a slow speed chase-ként vagy Bronco chase-ként elhíresült, 60 kilométer per órás Los-Angeles-i autós csigaüldözés végén fogták el, amiben legalább húsz rendőrautó és kilenc helikopter vett részt, a Bronco útját szegélyező járdákon pedig szurkolók álltak, akik arra biztatták a pillanatról pillanatra nagyobb sztárt, hogy ne adja meg magát, és meneküljön tovább.

A nyomozás későbbi szakaszaiban a helyszínen és a Simpsonnál talált kesztyűkön, illetve a Ford Broncón elvégzett DNS-vizsgálatok kimutatták Simpson és mindkét áldozat vérét.

A gyilkosság helyszínén találtak ezen kívül véres lábnyomokat, amelyekről megállapították, hogy egy 46-os, vagyis pont Simpson-méretű Bruno Magli cipőtől származtak, ráadásul abból a típusból, amiből az egész USA-ban összesen 299 párt hoztak forgalomba. Simpson hálószobájában rábukkantak egy pár véres zoknira, rajta a két áldozat vérével, Simpson ingén pedig megtalálták Goldman hajszálát.

A rendőrség azzal is tisztában volt, hogy Simpsont már korábban feljelentette a felesége bántalmazás miatt, ami jó látható nyomokat hagyott a nő testén, és ha még ez sem lenne elég, a meneküléshez használt Broncóban, amit egyébként nem Simpson, hanem szintén focista barátja vezetett, találtak 8000 dollárnyi készpénzt, egy töltött pisztolyt, egy váltás ruhát, egy útlevelet, egy álszakállt és egy álbajuszt.

Nem létezik olyan ember a világon, aki ezeknek a bizonyítékoknak az alapján ne találta volna bűnösnek O. J. Simpsont – kivéve azt az esküdtszéket, amelynek el kellett döntenie, bűnös-e O. J. Simpson. Csaknem másfél évvel a kettős gyilkosság után, 1995. október 3-án a vádlottat a kezdetben még magabiztos ügyészség legnagyobb meglepetésére felmentették a kettős gyilkosság vádja alól, és Simpson szabadon távozhatott a tárgyalóteremből.

Hogyan történhetett?

A gyilkosság előtt O.J. Simpson viszonylag sikeres amerikaifocista-karriert tudott a háta mögött: soha nem volt ugyan egy Joe Montana, de még egyetemista korában a USC Trojans-zal Heisman Trophyt nyert, később játszott a Buffalo Billsben és a San Francisco 49ersben is, és ő volt az első az NFL-ben, aki egy évadban 2000 yardot futott a labdával. Visszavonulása után ott sündörgött Hollywood környékén, és ahogy nem volt Joe Montana, ugyanúgy nem volt egy Robert de Niro sem, de szerepet kapott a Pokoli toronyban Paul Newmannel meg Steve McQueennel, aztán később a Csupasz pisztoly két részében, ezen kívül sportkommentátorkodott az ABC-nek és az NBC-nek is. Ismertsége garantálta a közfigyelmet, az ugyanis még Amerikában sem minden nap történik meg, hogy egy ekkora celebritást brutális kettős gyilkossággal vádolnak.

Marcia Clark, az ügyész, aki akkor még nem sejthette (Fotó: AFP)

Az amerikai média, és nyomában a világsajtó ennek megfelelően egy emberként ugrott az O.J. ügyre: amikor Simpson azt ígérte, hogy feladja magát, példátlan méretű médiamassza, több mint ezer újságíró, televíziós és rádiós riporter várt rá a helyszínen. A tévénetworkök nézettsége a gyilkosság és az azt követő per alatt végig csúcsközelben járt, OJ nélkül nem múlhatott el egyetlen esti tévéhíradó sem, a Los Angeles Times pedig kereken 300 napon át a címlapján szerepeltette a sztorit, amire talán a második világháború óta nem volt példa. A tárgyalás fordulópontjain kiürültek az amerikai utcák, mindenki a tévé előtt izgult, hogy mi lesz, és a pizzaláncok olyan házhoz szállítási rekordokat produkáltak, amilyeneket csak a Super Bowl idején szoktak.

Erre mondta egy talán igaz andekdota szerint a CNN-es Larry King a Discovery elnökének, Henry Schleiffnek: „Ha behívtuk volna Istent a stúdióba, de kiderül, hogy O. J, ráér, akkor Istent töröljük” a műsortervből.

A médiafigyelem gerjesztéséhez nagyban hozzájárult a bíró, Lance Ito, aki úgy döntött, hogy beengedi a kamerákat a tárgyalóterembe, így a kilenc hónapon át húzódó per alatt alig volt olyan pillanat, amit a tévék és a nyomtatott sajtó ne közvetítettek volna élőben, aztán ne adták volna le rövidítve és dolgozták volna fel elemzés vagy kommentár formájában (az internet mélyen hallgatott, lakossági internet ugyanis 1995-ben még csak nyomokban létezett).

Lance Ito, az O. J.-ügy bírája. Fotó: AFP

Itónak ezt a döntését azóta is folyamatosan megkérdőjelezik, hiszen a médiafigyelem az egész per integritását veszélyeztette: a Simpson elleni vádemelésről dönteni hivatott vádesküdtszéket jellemző módon már összeállása után két nappal fel kellett oszlatni, mert a sajtóössztűz miatt kérdésessé vált, hogy tagjai semlegesek tudnának maradni.

Tovább bonyolította a helyzetet, hogy mivel a törvények kimondják, hogy a végső bűnös-nem bűnös döntést kimondó 12 esküdt a per alatt senkivel nem beszélhet az ügyről, az esküdteket kilenc teljes hónapra elkaranténozták egy Los Angeles-i szállodában, aminek hollétét teljes titokban tartották, nehogy a sajtó vagy az érdeklődők rájuk találjanak, és befolyásolni tudják őket (később kiderült, hogy az Inter-Continetlaban laktak).

És hogyan lehet kilenc hónapra hermetikusan elkaranténozni tizenkét esküdtet, plusz a két póttagot azoktól a hírektől, ami még a szállodai csapokból is éjjel-nappal folynak? Nyilván sehogy, és nem is sikerült.

Mondjuk ki feketén-fehéren!

Bár ezt az esküdtek utólagos beszámolóikban cáfolják, kétségtelen, hogy a Simpson-ügy kimenetelét alapvetően befolyásolták az USA-ra általában, Los Angelesre pedig különösen jellemző faji ellentétek. Mondjuk ki feketén-fehéren: a meglehetősen biztos lábakon álló vád szerint egy fekete férfi meggyilkolt egy fehér nőt és egy fehér férfit egy olyan városban, ahol a lakók fele latino, harmada fehér, tizede fekete; a vádat egy fehér nő képviseli, a védelmet egy fekete férfi, a bíró ázsiai származású, a vád egyik koronatanúja egy fehér férfi (akiről menet közben kiderül, hogy gyűlöli a feketéket), a végső döntést meghozó esküdtek közül pedig kilenc fekete, egy latino, és kettő fehér.

Az esküdteket a vád és a védelem képviselői vegyezéses módszerrel állítják össze, mint a grundon a focicsapatokat, és természetesen mindkét fél azon van, hogy a neki megfelelő beállítottságú tagokat válogassa be az esküdtek közé. A Simpson-perben különös módon az ügyészség és a védők és arra bazíroztak, hogy a többségében fekete nőkből álló esküdtszék számukra kedvező döntést hoz majd, de mint kiderült, a fekete nők inkább Simpson pártját fogták.

Nem mellékes körülmény, hogy a Simpson-ügy tárgyalása 1995-ben kezdődött, alig három évvel azután, hogy egy Los Angeles-i bíróság felmentett néhány fehér rendőrt, akik indokolatlanul megvertek egy Rodney King nevű fekete embert, aminek következtében lángba borult a város. A rengeteg halálos áldozattal és sebesülttel, ehhez milliárd dolláros anyagi kárral járó 1992-es zavargást (más értelmezésben: lázadást) csak a Nemzeti Gárda mozgósításával lehetett megfékezni. És hogy az esetleges további faji ellentéteken alapuló felkeléstől való félelem nem volt alaptalan, azt mi sem mutatja jobban, mint hogy az Egyesült Államok akkori elnökét, Bill Clintont külön eligazításon tájékoztatták az O. J. -ügyben hozott ítélet miatti esetleges újabb zavargások megelőzésére tett biztonsági intézkedésekről.

Előhúzza-e vajon a védelem a rettegett fegyvert, a “fajkártyát” (race card), és kihasználja-e a Los Angelesben feszülő ellentéteket annak érdekében, hogy az esküdtek felmentsék Simpsont? – ez volt a kommentátorokat leginkább foglalkoztató kérdés a per kezdeti szakaszában. És bár a Dream Teamet eleinte vezető Robert Shapiro vonakodott ettől, ő átadta a marsallbotot gátlástalan kollégájának, Johnnie Cochrannek, akinek sikerült az összes lehetséges faji előítéletet belekevernie a Simpson-ügybe, egyúttal teljes mértékben diszkreditálnia a vád fehér bőrszínű koronatanúját, Mark Fuhrmant.

Mark Fuhrman, a vád koronatanúja (Fotó: AFP)

Fuhrman volt az a rendőr, aki aki a gyilkosság másnapján társaival elsőként érkezett a Simpson-rezidenciára. Ő volt az, aki házkutatási parancs nélkül, állítása szerint a Simpson testi épsége fölött érzett aggodalmában átmászott át a kerítésen, és beengedte a kapun a többieket; ő talált rá a gyilkosság helyszínén hagyott véres kesztyű véres párjára, illetve a véres pár zoknira O. J. hálószobájában és a vérnyomokra a Broncóban.

Amikor Cochranék esetleges faji előítéleteiről kérdezték a tárgyalóteremben, Fuhrman kategorikusan cáfolta, hogy ilyesminek birtokában lenne, aztán csak csodálkozott, amikor kiderült: a védelem előásott egy csomó hangfelvételt, amin a rendőr összesen 41 ízben használta a “nigger” szót. És bár Fuhrman rasszizmusának látszólag nem sok köze volt Simpson bűnösségéhez, a tárgyalás alatt felmerült, hogy esetleg mégsem olyan szavahihető, mint elsőre tűnt, sőt az sem kizárt, hogy ő csempészte a bizonyítékokat, például a véres kesztyűt Simpson otthonába, esetleg ő vérezte össze a hálószobában talált zoknikat.

Hogy a további kellemetlenségeket elkerülje, Fuhrman kénytelen megtagadni a további tanúskodást, amihez az amerikai alkotmány 5. kiegészítésének értelmében joga van: a nevezett passzus kimondja, hogy senki nem köteles magára nézve terhelő tanúvallomást tenni. A koronatanú kiesése hatalmas győzelem volt a Dream Teamnek, és legalább akkora csapás a vádat képviselő ügyésznek, Marcia Clarknak.

Ha nem megy fel, mentsed fel!

Nem hiába kaptak a Simpsont védő ügyvédek 3-6 millió dollár közötti tiszteletdíjat munkájukért: a Dream Team minden egyes centért megszolgált. Cochran konzervatív értelmezésben különös, unortodox, egyszerűbb értelmezésben kifejezetten kretén, zavaros, hablatyoló érveléstechnikájával apránként felőrölte az ügyészséget, ellehetetlenítette a vád tanúit, és sikeresen elültette a gyanút az esküdtekben, hogy a rendőrök vagy rosszul kezelték a Simpson ellen legfőbb bizonyítékul szolgáló DNS-mintákat, vagy egyenesen meghamisították a bizonyítékokat.

Cochran leghíresebb fegyverténye a híres sapkás-kesztyűs beszéd volt: a tárgyalóteremben látványosan felvett egy ugyanolyan kötött sapkát, amit a gyilkosság helyszínén találtak, és amit a vád szerint Simpson viselt, összevissza beszélt egy kicsit, majd közölte az esküdtekkel a konklúziót: “If it doesn’t fit, you must acquit’. Mondjuk hogy rímeljen is, mint az eredetiben: “Ha nem megy fel, mentsed fel”.

A versike, amit ugyanúgy lehet érteni a kötött sapkára, mint a Simpsonnal felpróbáltatott véres kesztyűkre, magyarul ugyanúgy nem jelent semmit, mint angolul, de felettébb hatásosnak bizonyult. A jogi érvelésnek ez az első hallásra koherensnek tűnő, jobban belegondolva semmitmondó formája a vonatkozó South Park-epizód nyomán évekkel később Csubakka-védelemként vonult be a köztudatba; arra persze kevés bizonyíték létezik, hogy a Simpson-per felfokozott, hisztérikus és szövevényes kontextusán kívül bármely más tárgyalóteremben működött volna. Itt működött.

Amikor pedig 1995. október 3-án az esküdteknek dönteniük kellett O. J. bűnösségéről, nem azt kellett kimondaniuk, hogy igenis ő ölte meg Nicole Brownt és Ron Goldmant, hanem csak azt, hogy „ésszerű kétséget kizáróan” (beyond reasonable doubt) ő tette-e, erre pedig nem utolsó sorban Cochran agyafúrt hablatyolásának köszönhetően nemleges volt a válasz.

Híresek lettek

A példátlan mértékű médiarészvétel és a közfigyelem következtében a Simpson-per gyakorlatilag minden egyes résztvevője legalább olyan híres lett, mint O. J. a tárgyalás kezdete előtt volt.

Könyvet írt az ügyről több, a pert követő újságíró, könyvet írt az ügyész, Marcia Clark, aztán a másik ügyész, Christopher Darden, aki állłtólag össze is jött Clarkkal a tárgyalás alatt; könyvet írt Mark Fuhrman, a niggerező rendőr, könyvet írt a Dream Team eredeti vezetője, Robert Shapiro, könyvet írt Nicole Brown legjobb barátnője, és közös könyvet írt a nem bűnös ítéletet kimondó esküdtszék három tagja is. A bíró, Lance Ito is akart könyvet írni, és csak azért nem írt, mert akkor fel kellett volna adnia a bírói hivatást. És persze könyvet írt az O. J.-ügyről maga O. J. Simpson is, a meglehetősen pimasz If I Did It (“Ha én tettem”, esetleg “Ha én tettem volna”) címmel.

Az FX-en tavaly meglehetős sikerrel futott az American Crime Story első évada, amit teljes egészében az O. J.-ügy dokumentarista szintű, kifejezetten hiteles feldolgozásának szenteltek. Emellett a Simpson-ügy indította el egy Greta Van Susteren karrierjét, akit ügyvédként szakkommentártornak hívtak be a CNN-be, de olyan jól szerepelt, hogy később két saját Jogi esetek-szerű műsort is kapott, aztán átment a Foxhozt, és most az NBC-nél dolgozik, Robert Kardashian gyermekei pedig ugye a Kardashianok néven váltak ismertté, és máig száguldanak, bár apjuk,a Dream Team oszlopos tagja a teljes sikert már nem érhette meg, 2003-ban meghalt.

Középen Robert Kardashian, a Dream Team tagja, O.J. barátja. Fotó: AFP

És hogy mi van O. J Simpsonnal?

Nem sokkal azután, hogy felmentették a kettős gyilkosság vádja alól, az áldozatok családja polgári peres eljárást indított ellene, és bár abban a perben nem mondták ki, hogy bűnös, azt kimondták, hogy „felelős” Nicole Browen és Ron Goldman haláláért. Az eljárásban Brownnal közös gyerekeiknek 12,6 millió, az áldozatok családtagjainak további 33,5 millió dolláros kártérítést ítéltek meg, amit a korábbi büntetőperben teljesen legatyásodott, adósságokkal küzdő Simpson azóta sem tudott kifizetni.

És erre egyre kevesebb az esélye, ugyanis épp börtönben ül: 2008-ban Las Vegasban a kettős gyilkossági ügytől teljesen függetlenül rablásért és emberrablásért 33 éves börtönbüntetésre ítélték. Ha jól viselkedik, feltételesen idén októberben szabadulhat.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.