7500 szobás médiafalu felépítését vállalta az olimpiára a kormány

POLITIKA
2017 január 25., 19:59
comments 217

A szerdai Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányhatározat, amelyben a kormány felhatalmazza a miniszterelnököt, hogy aláírja a 2024-es olimpia megrendezésére benyújtott pályázat harmadik körének garancialevelét.Forrás: Magyar Közlöny 2017. évi 10. szám

Az olimpiai pályázat harmadik köréhez  a dokumentációt február 3-ig kell benyújtania a budapesti beruházásokért felelős kormánybiztosnak. A mostani döntéssel gyakorlatilag jóváhagyták ennek tartalmát.  

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének címzett garancialevélben biztosítják Thomas Bachot, hogy „Magyarország Kormánya számára megtiszteltetés, hogy felajánlhatja teljes támogatását a 2024-es Olimpiai és Paralimpiai Játékok megrendezésének budapesti pályázatát illetően”.

Kikötik azt is, hogy a kormány fedezni fogja a Szervezőbizottság esetleges költségvetési deficitjét. 

Ezzel vállalják  olyan előlegek, illetve egyéb hozzájárulások visszafizetését a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) részére, amelyeket a NOB teljesített a Szervezőbizottság felé.

A magyar állam állná azokat a költségeket is, amelyeket a NOB-nak akkor kellene visszafizetnie harmadik felek számára, ha például az Olimpiai Játékok teljesen vagy részlegesen elmaradnának.

Egyben a kormány biztosítja a szükséges finanszírozást a Paralimpiai Játékokhoz a Paralimpiai Játékok költségvetésének megfelelően.

Vállalják a kormány hatáskörébe tartozó aktualizált helyszín projektek finanszírozását és megvalósítását, ideértve a létező létesítmények fejlesztésére irányuló tőkeberuházásokat is. A levéllel a kormány garantálja az aktualizált Olimpiai Falu és a médiafalu projektek finanszírozását és megvalósítását, ideértve a szükséges tőkeberuházásokat és vállalja az Olimpiai Falu finanszírozása tekintetében felmerülő bármely veszteség megtérítését.

Vagyis biztosítani fogják 7500 médiafalu szoba finanszírozását és megvalósítását a Szervezőbizottság által megkövetelt teljes időtartamra.

Továbbá a kormány garantálja, hogy a Szervezőbizottságnak a szobák igénybevétele vagy nem jelent költséget, vagy a bérleti díj nem haladja meg egy azonos értékű háromcsillagos hotelszoba tisztességes piaci árát. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.