Egy magyar film, ami nekifutásból, teli rüszttel torkon rúg
2017 január 13., 10:38
Arcot adtunk a fekete seregnek, amitől Európa retteg
- Az állampolgár egy magyar film, ami nekifutásból, teli rüszttel torkon rúg (kritikánk a filmről).
- Egy afrikai menekült, Wilson évek óta Magyarországon él, szeretné megszerezni az állampolgárságot, de sorozatosan elbukik az alkotmányos alapismeretek vizsgán. Mari elvállalja, hogy korrepetálja. A mátáyásföldi tanárnő és a fekete biztonsági őr egymásba szeretnek. Ekkor jön a képbe Shirin, a kilátástalan helyzetben lévő iráni menekült, akinek életbevágó, hogy sürgősen búvóhelyet és magyar férjet találjon.
- Az állampolgár nem egy szimpla menekültfilm, nem is egy didaktikus tanmese, hanem egy szofisztikált dráma.
- Vranik Roland (Fekete kefe, Adás) rendezővel beszélgettünk.
„Az emberek természetes és érthető félelmeit tiszteletben kell tartani. Ne felejtsük, hogy mik történnek szerte Európában! Tök jogos, ha azt mondják, hogy mi ezt nem akarjuk. Ráadásul ezek ősi félelmek. Ha megjelent egy törzs határán egy másik, akkor nem kerítést építettek, hanem megették őket. Az amerikaiak falat építenek a mexikói határra, Izrael fallal védi magát, Kína már több, mint ezer éve fallal vette körbe magát. Európa egy szigorúan számozott struktúra, ami most összezár. De el kell választani az államot és az egyént. Mert másképpen működnek. Nincs átfedés. Az ember segíteni akar, a rendszer nem.”
Melegszívű ország
Vranik Rolandék 2012-ben, évekkel a menekültválság előtt kezdtek el dolgozni Az állampolgár forgatókönyvén.
"Néztem a fekete srácokat a Blahán. Gondolkodtam, hogy mit csinálhatnak itt, merre tartanak."
Ebből aztán született egy szarkasztikus történet három fekete srácról. De a rendező és szerzőtársa, Szabó Iván a kutakodásaik során, szép lassan botcsinálta menekültszakértőkké váltak, és rájöttek a prekoncepcióik szemben állnak a valósággal.
„Egy ponton elgondolkodtam, mit akarok állítani? Hogy itt kirekesztés van, meg verik az idegeneket? De hát ez nem igaz. Ez nálunk nem igaz. Nyilván vannak esetek, de ez statisztikailag sem igaz.”
Interjúkat készítettek Magyarországon élő menekültekkel, akik szinte egybehangzóan állították, hogy egy abszolút befogadó és meleg szívű ország a magyar és hogy bármilyen hihetetlen, de itt talán több segítséget kapnak az emberektől, mint otthon. Mindez a 2015-ös menekültválság előtt volt.
Vranik szerint abból a 3,3 millió emberből, aki ősszel arra szavazott, hogy ne fogadjunk be menekülteket 3,2, ha találkozna egy az egyben egy menekülő szíriai családdal, akiket be kéne fogadni, mert különben meghalnak, akkor befogadná és megetetné őket.
„A tömegpszichózist külön kell kezelni. Mi nem vagyunk tömeg, és Az állampolgár pont erről szól, hogy arca lesz, emberré válik az a fekete sereg, amitől éppen retteg Európa. ”
A történet és a világ egy irányba gurul
2015-ben kirobbant az európai menekültválság, ami hamar elérte Magyarországot is.
„Egyáltalán nem engedtem, hogy megérintse a forgatókönyvet a válság. Egy menekült sorsa most is, meg 10 éve is, meg Fassbinder idejében '74-ben, meg a Gyűlölet idejében '94-ben, meg Az állampolgár idejében 2017-ben ugyanaz:
Beszűkült tudatállapotban száguldanak a biztonság felé.”
Az, hogy Az állampolgár borzalmasan aktuális lett totálisan a véletlen műve. Nem ilyen szándékkal készült a film.
„Ha van önző rendező, akkor az én vagyok. Nincs se küldetéstudatom, se karitatív vonalam, se szociális beállítottságom, engem kizárólag a téma érdekel.
A filmet nem a magyarországi helyzet ihlette. Egyszerűen véletlenül az én történetem és a világ egy irányba gurult.”
A rémálom
Az Állampolgárban a Bissau-Guineából származó Dr. Cake-Baly Marcelo, forgalomirányító Arghavan Shekari, iráni divattervező és Máhr Ágnes miskolci színésznő játsszák a főszerepeket. Tehát a színészek közül ketten amatőrök voltak, akik életükben először álltak kamera elé.
„Rémálom volt. Nagyon féltem. Az első próbák olyanok voltak, mintha egy óvodás karácsonyi ünnepségre készülnénk. Összeomlottam.”
Ezek után beíratták a színészeket egy improvizációs tanfolyamra, ahonnan már puhítva jöttek vissza, de amikor beálltak a jelentbe, még mindig olyanok voltak, mint a robotok. Meséli a rendező.
„De csináltuk, csináltuk, csináltuk. Aztán kreáltunk nagy forgatást az előre felépített díszletben, majd a budai várban full stábbal, hogy szokják. Nekifutottunk egy teljes napnak. Picit oldódtak, elkezdett íze lenni a játékuknak, de ha konkrét színészi feladatokat egyáltalán nem tudtak teljesíteni. És nem jöttem rá, hogy mit kell csinálni. Aztán az első forgatási napon átkattant valami. Elsírták magukat. Nem tudom, mi történt. Erre nincs recept. Ez egy sokismeretlenes egyenlet.”
Onnantól kezdve a főszerepet játszó Cake-Balyt alig kellett instruálni. Csak a hivatásos színészeket kellett erőből lenyomni, hozzáigazítani. A forgatás másik nagy kihívása az volt, hogy hogyan lehet minden apró részletet hitelessé tenni, hogyan lehet a lehető legközelebb kerülni a valósághoz.
„Szépelegni ilyen dolgokon béna. Azt mondtam, hogy nem érdekel semmi csak, hogy mi van ezekkel az emberekkel. Tű pontosan. Szóval minden felesleges eszközt, dolgot lehántottunk a stábról. Nem kell nagy kamera, nem kell filmes megközelítés, betiltottam a steadicamet. Fel a vállra azt a két kamerát, és induljunk neki. Volt is félelem, hogy senkit nem fog érdekelni a végeredmény. Ronda lesz a film. Brutális meccs volt, de végül mindent lecsupaszítottunk. Kizárólag átlagos dolgokat kerestünk.”
Az állampolgár alkotói mindent úgy alakítottak, hogy a forgatás során egyszerűen ne lehessen kimódolt, filmes, gyönyörű képeket készíteni.
„Ebben a témában semmilyen szépelgést nem tudok elképzelni.”
Címlapfotó: Kiss Nelly