Az Afrikai Unió szerint nem szép, hogy rabszolgának jók voltak Amerikába, de menekültként nem

külföld
2017 január 31., 07:36
comments 153

Az 53 országot tömörítő Afrikai Unió (AU) vezetője szerint Donald Trump elnöki rendelete, amely hét, muszlim többségű ország állampolgárait gyakorlatilag kitiltotta Amerikából, hatalmas kihívás a kontinens számára. Trump rendelete három afrikai országot, Líbiát, Szomáliát és Szudánt érint.

Maliból érkezett menekülteket látnak el az UNICEF mauritániai táborában (ABDELHAK SENNA / AFP)
photo_camera Maliból érkezett menekülteket látnak el az UNICEF mauritániai táborában (ABDELHAK SENNA / AFP)

Az AU képviselői jelenleg az etiópiai Addisz-Abebában tartanak kétnapos csúcsot, melynek egyik témája az új amerikai adminisztráció külpolitikája. Nkosazana Dlamini-Zuma, az AU dél-afrikai főtitkára itt jelentette ki, hogy

„az ország, amely rabszolgának vitt el sokakat közülünk, most úgy döntött, hogy kitiltja a néhány országunkból érkező menekülteket”.

Az etiópiai AU-csúcson felszólalt Antonio Guterres az ENSZ főtitkára is, aki megdícsérte az afrikai országokat, amiért nyílt határokkal fogadják az erőszak elől menekülőket. Guterres szerint a világon az afrikai országok bánnak a legnagyvonalúbban a menekültekkel. (Independent)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.