A Roszatom – jó atom, avagy ikertornyok hagymakupolával

Posztfaktoiditással vegyes poszttrúsz sajtóvilágunk számos posztfurcsaságát posztolni posztert próbáló föladat a változó médiafogyasztási szokások Charybdisei között, kiváltképp az önnön sokszínűségétől a kakofóniáig hangos hazai médiákok tekintetében.

Ezúttal olvasónk, Béla („A” BÉLA), a föltűnően éber médiafogyasztó figyelt föl egy különös hibára a Mátrixban. Szerdautt, egy nappal a főváros teljes putyinizációja  előtt a Magyar Idők és a frissen kormánymarokra fogott Világgazdaság is internyút között Alekszej Lihacsovval, a Roszatom (senkit ne tévesszen meg a név: a Roszatom – jó atom!) konszern vezérigazgatójával. Ekszkluzíve típusú internyúk ezek, a lapok egymásról nem tesznek említést sem a bevezetőben, sem másutt, úgyhogy azt kell gondolnunk, a két újságíró nem beszélt össze, nem találkozott, nem egyeztetett.

Azon még nem csodolkoznánk, ha Lihacsov kábé ugyanazokat válaszolná mindkét lapnak, tán még azon sem akadnánk fönn, ha szinte szórul szóra. De az igazi parajelenség (vagy a NER-ben előállott különös nemzeti rezonancia egzakt bizonyítéka), hogy mindkét újságírónak pont azok a kérdések jutottak eszébe.

Íme a nyitás (balról a VG-interjú részletete szkennelve, jobbról a Magyar Idők anyaga):

Az első kört a Magyar Idők olvasószerkesztője nyerte a nukleárisenergia-termelés szóösszettétel helyes kötőjelezésével. A VG mentségére legyen mondva, hogy a „nukleáris energiatermelés” sem hibás írásmód, csak kicsit mást jelent. Viszont a Föld szó helyesírását a VG találta el, mert itt a nagybetűs kezdés indokolt (a bolygóról van szó). A szén-dioxid-kibocsátást döntetlenre hozták.

Nézzük a második kérdést:

A teljesen fölösleges (és a napi sajtóban nyomasztóan gyakran használt, ám annál borzasztóbban hangzó) „jelenleg” szót egyik szerző sem merte megspórolni.

Csak a rosszindulatúak és a dilettánsok gondolhatnak valami rejtélyes suskusra, központi sajtóirányításra, háttérből mozgatott bábújságírókra, amikor azt látják, hogy két szöveg ennyire egyezik. Eszükbe sem jut, hogy ez lehet akár a legmagasabb szintű profizmus jele. Vegyük például a Forma-1-et! Teljesen más műszaki megoldású autókkal, teljesen eltérő beállításokkal is csupán századmásodpercnyi különbségek vannak a legjobb pilóták köridejei között. Mert profik. Itt vajon nem ezt látjuk?

A VG és az MI is fej-fej mellett haladt a harmadik körig, amikor váratlanul egy egész mondatnyi előnybe került a Magyar Idők kérdezője:

A negyedik körben már ismét csak nüansznyi különbséget találunk a versenyzők között.

A gránitkeménységű ötödik kérdésnél már szinte szikrázik a nyomdafesték. Csoda, hogy Lihacsov még bírja, és nem omlik össze a fokozódó feszültségben. Szerencsére gyorsan kiderül, hogy a Roszatom reaktorai nem csak technológiai fejlettségük miatt egyedülállók, de egyedülállóságukban még egyedülállóbban biztonságosak, biztonságosabbak, mint egy zsák csecsemő plüssmacska. Itt valamiért a Magyar Idők kérdezője (balről) egyénieskedik, és beszúr egy plusz mellékmondatot.

Ha egy pillanatig úgy is tűnt, hogy kettéválhat a mezőny, a hattodik kérdésnél már újra összenő, ami összetartozik.

Ráfordulunk a célegyenesre, már látszik a kockás zászló. Ebben az elmondhatatlanul kiélezett helyzetben mi más juthat az ember eszébe, mint a „turbinasziget” szó?

Ebben a finisben a célfotó sem dönt:

A Világgazdaság még ugyan beszúr ezután egy levezetőkérdést, ami a MI-ben nincs („A paksi atomerőművön kívül mely magyar szakmai intézményekkel működnek együtt?”), de ezt tekintsük tiszteletkörnek.