A Clyde Challenger négy hónapos útja végén Nagy-Britanniából az Azori szigetek felé tartott, amikor eltörött az árbóca. A hajó a nyílt tengeren, a brit partoktól majd ezer kilométernyire sodródott, amikor két nap után megérkezett a segítség.
A brit flotta HMS Dragon nevű rombolója 800 kilométeres kitérővel vette fel a bajba jutott tengerészeket, 13 britet és egy amerikait.
A yacht utasait ezt megelőzően egy vegyi anyagokat szállító tanker, a CPO Finland próbálta megmenteni a brit királyi légierő és az amerikai légierő gépeinek segítségével, de a viharos időben kudarcot vallott.
Az HMS Dragon egész éjjel teljes gőzzel haladt, de így is alig három órájuk maradt a mentésre napnyugta előtt. A legénység dolgát nagyon megnehezítette a dagály is.
A Clyde Challenger árbócát egy váratlan irányból érkező nagy hullám törte ketté. A hullám erejére jellemző, hogy az egyik utas, a 62 éves Elisabeth Ligethy szerint az három méter magasba repítette a becsapódáskor. (Via BBC)
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.