Trump uralkodásának kezdete óta már az amerikaiaknak is kínszenvedés bejutni Amerikába

bűnügy
2017 február 13., 10:03
comments 122

Nemrég egy kanadai nővel történt meg, hogy átruccant volna vásárolni az USA-ba, ahogy szokott, de nem engedték be az országba: miután átkutatták a mobiltelefonját, közölték vele, hogy Amerika-ellenes videók vannak rajta (a videók a muszlim vallású nő imáiról készültek), úgyhogy lesz szíves és hátraarc.

Egyre inkább úgy tűnik azonban, hogy nemcsak a muszlim vallású külföldi állampolgároknak nehéz visszajutniuk saját országukba (vagy azoknak, akik jártak már életükben muszlim országban, amitől különösen gyanúsak a hatóságok szemében), hanem azoknak az amerikai állampolgároknak is, akik eleve gyanún felül állnak, és egy gyanún felül álló országból próbálnak hazajutni az USA-ba.

Sidd Bikkannavar például amerikai állampolgár, az USA-ban született, és még Obama elnöksége idején utazott Dél-Afrikába, hogy ott hódoljon hobbijának, és részt vegyen egy napelemesautó-versenyen. 

Visszatérni viszont már Donald Trump beiktatása után próbált meg az USA-ba, de nem volt szerencséje: a hatóságok a houstoni repülőtéren elkapták, beterelték egy szobába, ahol több másik, gyanúsnak tartott alakkal kellett ücsörögnie egy ideig, mielőtt sort kerítettek a vallatására. 

Bikkannavar nem csak hogy az USA-ban született, hanem az amerikai űrkutató intézet, a NASA sugárhajtási laborjának (Jet Propulsion Laboratory) megbecsült munkatársa, immár tíz éve.  Ráadásul korábban átment az amerikai határőrség Global Entry programján, ami pont arra szolgál, hogy előzetesen átvilágítsa a résztvevőket, ezzel is megkönnyítve a ki- és beutazásukat. 

A texasi határőröket mindez nem hatotta meg, részletesen kifaggatták a férfit, majd közölték, hogy meg akarják vizsgálni mobiltelefonját. Bikkannavar  vonakodott megadni a pin kódját, mert a telefon a NASA  tulajdona, a NASA pedig nem engedi a munkatársainak, hogy bárkinek megadják a pin kódjukat, hiszen a telefonon bizalmas adatok is lehetnek. 

A határőröket ez sem hatotta meg: közölték, hogy ha nem kutathatják át a telefont, a férfi nem mehet sehova - a törvény szerint senki nem köteles ugyan hozzáférést adni a telefonjáhjoz vagy a laptopjához, cserébe a hatóságok bizonyos ideig gyakorlatilag fogva tarthatják.

Bikkannavar végül megadta a pin kódját, de most nagyon ki van akadva. (The Verge)

FYI: címlapképünkön nem Donald Trump látható. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.