Újabb parádés befejezésű elszámoltatás

2017 március 02., 12:08
comments 29

Bűncselekmény hiányában jogerősen felmentette a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének vádja alól Ferenci Tibort, a Budapest Gyógyfürdő és Hévizei (BGYH) Zrt. egykori vezetőjét a Fővárosi Törvényszék csütörtökön.

Az eredeti vád szerint Ferenci Tibor a BGYH vezérigazgatójaként 2009-ben feleslegesen és szükségtelenül szervezte ki a cég alaptevékenységét egy külső cég számára. A pályázaton nyertes céggel  tudatosan olyan szerződést kötött, amely egyoldalúan, a kft.-nek volt előnyös. (A korábbi híre szerint Ferenci olyan szerződést kötött, ami alapján akkor is fizet a fővárosi cég, ha a kft. nem nyújt ellenszolgáltatást.)

A cégnél még házkutatást is tartottak 2010 elején, Ferenci ellen 2011-ben emeltek vádat. 

Eltelt majdnem hat év és a mai tárgyaláson Nyírfa Ilona ügyész is a vádlott felmentését kérte.

Nem bűncselekmény, hanem bizonyítottság hiányában.

Az elvileg a váadt képviselő ügyész a perbeszédében elmondta: a kiszervezés nem az alaptevékenységre irányult, hanem a többi között a karbantartásra, a mosodai, varrodai szolgáltatásokra és a takarításra.

A szakértői vélemények alapján egyértelműen nem állapítható meg, hogy a kiszervezés előnytelen lett volna a BGYH számára, vagy az intézkedés hiányában növekedtek volna a költségek.

Ugyanakkor a közbeszerzési eljárás kiírása nem a vádlott döntése volt, azt jóváhagyta a Fővárosi Közgyűlés gazdasági bizottsága.

Mindezért az ügyész maga kérte a vádlott felmentését.

Papp Gábor, a vádlott ügyvédje perbeszédében a 2010 utáni politikai elszámoltatások egyikeként értékelte az eljárást. 

Ezek a 2010 után indított ügyek pedig eddig egytől-egyig a vádlott, vagy vádlottak felmentésével végződtek - emlékeztetett.

Ebből az is következik, hogy az ügyészség az elmúlt időszakban teljesen félreértelmezte a hűtlen kezelés bűncselekményét. Ha nem így történik, elkerülhető lett volna a vádemelés és a több éves bírósági procedúra 

- fűzte hozzá.

Az ügyvéd szerint Ferenci nem saját hatáskörében intézkedett, hanem a Fővárosi Közgyűlés gazdasági bizottságának felhatalmazása alapján, miután több szakapparátuson keresztülment az előkészítés során a szerződéstervezet. Ez végül több százmilliós megtakarítást eredményezett a BGYH számára.

Védence a bírálóbizottságban sem vett részt, tevékenysége csupán abban merült ki, hogy aláírta a szerződést, ezért fel sem merül a hűtlen kezelés - mondta az ügyvéd.

Gimesi Ágnes bíró indoklásában azt hangsúlyozta, hogy az ügyészi és a védői perbeszéd ugyanazon bizonyítékokból ugyanarra a következtetésre jutott.

A tevékenységek kiszervezéséről az igazgatóság, majd a Fővárosi Közgyűlés gazdasági bizottsága döntött, vagyis nem a vádlott.

A döntés előkészítése szakszerű volt és tényadatokon alapult, sőt Ferenci Tibor még a pályázatok bíráló bizottságában sem vett részt. Ezért nem bizonyítottság, hanem bűncselekmény hiányában menti fel a vádlottat a törvényszék - mondta a bírónő. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.