Jelentés az Ismeretlen Hősökről, akik daraboként 17 forintért ellenőrizték az olimpiai népszavazás aláírásait, pedig az egésznek nem volt semmi értelme

POLITIKA
2017 március 03., 19:05
comments 118

Jattoltunk Papp Gergő Momentum-szóvivővel, bementünk a Városháza kapuján, felmásztunk az emeletre, benyitottunk egy osztályterem méretű szobába, és olyan perverz  jelenet tárult elém, ami keményebb volt, mint a bürokrata csoportszex: egyszerre negyven közalkalmazott játszotta a „csináljunk úgy, mintha ez egy normális ország lenne” játékot. Nem, nem Mészáros Lőrincnek kötöttek meleg takarót a fogdára, hanem lelkesen számolták a Momentum és a később csatlakozók által gyűjtött, olimpiai népszavazást követelő aláírásokat.

Normális esetben egyszerűen izgalmas dolog lett volna megnézni, hogy állnak és hogyan számolnak, hiszen ha összejön a szükséges mennyiségű aláírás, jöhet az új magyar demokrácia történetének első budapesti népszavazása. Így viszont, hogy a főváros a kormány sugalmazására időközben visszavonta Budapest olimpiai pályázatát, bizarr hangulata lett az egésznek, hiszen a munkájuknak nem volt az égvilágon semmi értelme.

A jelenlévőket ez azonban egyáltalán nem akadályozta a lendületes munkában. A helyszín - a Városháza egyik tárgyalója - első blikkre pont úgy nézett ki, mint egy újság szerkesztősége, három kivétellel:

  1. A sűrűn egymás mellé állított íróasztaloknál 1-1 helyett 2-2 ember ült;
  2. hiányoztak az embermagasságú szemét-, enegiaitalosdoboz- és rothadóélelmiszer-halmok;
  3. és a vezető politikusok, illetve bulvárlaplakók falra ragasztott, rajzolt Hitler- és egyéb bajusszal és más kiegészítőkkel kidekorált fotói.

A húsz, e célra kölcsönkapott fekete laptop megjelenését viszont nagyban feldobták azok a kártyaolvasó terminálra emlékeztető kártyaolvasó terminálok, amik a választási rendszerbe való belépéshez kellettek.

Az önkéntesek tanulópárokban dolgoztak: az egyiküknél volt az alárásgyűjtő ív, amin egy vonalzó segítségével haladt lefelé sorról sorra, felolvasva a soros nevet, anyanevet és személyi azonosítót, miközben a másikuk a laptopon ellenőrizte, hogy az illető szerepel-e a budapesti választópolgárok jegyzékében, illetve hogy stimmelnek-e az adatai.

Meg nem tudom mondani, miért számítottam néma csendre, félhomályos helyiségre és egy rakás nénire. A szoba duruzsolt, mint egy minden hájjal megkent kommunikációs tanácsadó, normálisan ki volt világítva és nénik helyett mindkét nembeli, jellemzően inkább fiatal emberek dolgoztak benne. Ez mondjuk nem is volt meglepő annak fényében, hogy az önként jelentkezők, akik egy, a Városházán köröztetett hirdetményre jelentkeztek, azután ültek be ide minden délután 2-től este 8-ig számlálni, hogy előtte reggel 8-tól 2-ig rendesen dolgoztak a szokásos beosztásukban. Ezt a tempót a szélsőséges időbeosztás miatt nyilván jobban bírja egy még nem családos ember.

Az extra munkáért nyilván extra pénz jár. Mint Megyesné Hermann Judit, az FVI helyettes vezetője elmesélte, ebben az esetben ellenőrzött aláírásonként 17 forint a tanulópárok mindkét tagjának.

Ez a csütörtök a számlálás nyolcadik napja volt. Mivel az eredményeket felkasírozták a falra, gyorsan át lehetett látni, hogy az önkéntesek teljesítménye idővel nemhogy csökkent volna, de a borzalmasan monoton feladat ellenére szépen megnőtt inkább.

Az adatok a szerdai zárásig voltak összesítve, eszerint a legmenőbb párok addig hét munkanap alatt összesen nagyjából tízezer aláírást ellenőriztek (ez durván 170 ezer forint extrabevételt jelent) , az átlagos duók hatezer-párszázat (úgy 110 ezer forint), az egyetlen olyan kettős pedig, ahol mindkét résztvevőnek doktori címe volt, alig több, mint négyezret. Hermann Judit, aki persze mindenkit ismert, végigmutogatta a listában, hogy a legjobban azok az adminisztrátorok és bérszámfejtők teljesítettek, akik úgy írnak vakon, mint egy irodai Borges.

Borzasztóan fárasztó dolog nézni, ahogy mások keményen dolgoznak: miközben néha Bartha Leventével, az FVI munkatársával, néha Hermann Judittal, néha pedig Papp Gergővel trécseltünk, megittam egy hektoliter irodaszódát az ivóvizes ballonból.

Az aláíróktól elég keményen számon kérték a pontosságot: az még belefért, ha egy dupla keresztnevű aláíró csak a használatos keresztnevét írta alá, de ha egy Krisztina lekrisztázta magát, máris repült a piros lap.

Én előzetesen annyit értettem az aláírásszámlálásból, mint egy kőkorszakból ittmaradt bennszülött, így azt is simán el tudtam volna képzelni, hogy magukat az aláírásokat ellenőrizzék, de persze nem. Azt csekkolták, hogy stimmelnek-e egy névhez tartozó személyes adatok, illetve hogy az illető szavazhat-e egy budapesti helyi népszavazáson.

Az ellenőrzött íveket adagonként átvitték egy szomszédos ad hoc raktárhelyiségbe, hogy a nap végén egy másik, jól őrzött szobában gyűjtsék össze őket. A papírokat a végén megsemmisítik egy nagy iratmegsemmisítővel. Hermann elmesélte, hogy talán a 2010-es önkormányzati választások idején a Kétfarkú Kutya elkérte a megsemmisített céduláit, amiket nagy meglepetésükre meg is kaptak, de alig bírták elvinni, annyi zsákba fért csak bele a rengeteg papírcsík.

Két és fél órán át figyeltem a számlálást. Az elején olyan kenetteljes gondolataim támadtak, hogy lám-lám, alapvetően minden ember egyforma, még egy rendes köztisztviselő is mennyire hasonlít egy rendetlen újságíróra. Aztán mégiscsak kiütköztek az áthidalhatatlan különbségek. Két és fél óra alatt senki sem sütött el marha hangosan valami rémes poént, nem volt nyerítés és nem járt ki mindenki tízperceként cigizni.

Pont indultunk volna haza, fél nyolc tájban, amikor Hermann Judit kiállt középre, figyelmet kért, majd bejelentette, hogy megvan az elegendő hiteles aláírás, úgyhogy mindenki mehet haza, vége a számlálásnak. Amit kéthetesre tippeltek, ehhez képest egy lett belőle.

Papp Gergő volt az első hús-vér momentumos, akivel élőben találkoztam. A végén, már a Városháza előtt búcsúzkodva megkérdezte tőlem, hogy mit rühellek a legjobban a Momentumban. Mondtam, hogy ilyesmire még nem volt időm, de ha egyet kell mondani, akkor a Momentumba szerelmes, nevetségesen lihegő újságcikkeket, aztán mindenki ment a dolgára.  

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.