Tényleg Hollandiában lesz a következő populista forradalom?

  • Soha nem figyelt még tán így a világ egy holland választásra. 
  • Egy héttel a választások előtt fej-fej mellett áll egymás mellett a jelenlegi kormánypárt és a szélsőjobbos Geert Wilders vezette Szabadságpárt.
  • Sokan a brexit és Trump által elkezdett folyamat folytatását látják bele Wilders esetleges sikerébe. 
  • És miközben mindenki a bevándorlásról beszél, a mélyben meghúzódó gazdasági okokra alig jut figyelem. 

Március 15-én választások lesznek Hollandiában, és idén a szokottnál jóval nagyobb nemzetközi figyelem övezi az eredményeket. A magyarázat meglehetősen egyszerű: eléggé elterjed narratíva, hogy Hollandiában folytatódhat az a 'globális populista felkelés', ami a brexit megszavazásával indult és Donald Trump megválasztásával kapott még nagyobb lendületet, hogy aztán Hollandián át továbbterjedjen Franciaországba és Németországba is. 

Geert Wilders (AFP PHOTO / ANP / Martijn Beekman)

Az ebben reménykedők/ettől tartók fő érve természetesen az, hogy a közvélemény-kutatások szerint már régóta az ország legnépszerűbb pártja a Geert Wilders vezette Holland Szabadságpárt (PVV). Az EU-, bevándorlás- és iszlámellenes PVV Wilders gyakorlatilag egyszemélyes projektje, és tényleg nem nehéz elképzelni, hogy a választások után akár a legnagyobb frakcióvá váljanak a következő parlamentben. Azt már jóval inkább, hogy tényleg kormányra is kerüljenek. 

Koalíció nélkül nem megy

Hollandiában egyfordulós választásokat tartanak, amin a képviselői helyeket országos szinten osztják el, nagyjából a szavazatok minden megszerzett 0,67 százaléka ér egy újabb széket. A parlamentbe összesen 150 képviselő jut be, ezekért a helyekért pedig idén 28 párt indít jelölteket. 

A politikai spektrum fragmentáltsága miatt Hollandiában tradicionálisan koalíciós kormány van, az elmúlt évtizedekben pár nagypárt, a jobbközép/liberális Szabadság és Demokrácia Néppártja (VVD), a szocdem Munkáspárt (PvdA), a Szocialista Párt (SP) és a Kereszténydemokrata tömörülés (CDA) körül alakultak ilyen-olyan formációban kormányok kisebb pártok bevonásával. 

De közben azt is látni, hogy a legnagyobb pártok támogatása folyamatosan csökken: míg 1986-ban a három párt a szavazatok 85,3 százalékát szerezte meg, addig ez az arány 2012-ben 61,5 százalék volt. 

Ez a trend vélhetően idén is folytatódik, ezért fordulhat majd elő, hogy a Szabadságpárt akár a legnagyobb politikai párt is lehet a következő parlamentben, de közben csak a szavazatok 15-20 százalékát kapja meg. Az előrejelzések hét pártot is 10 százalék fölötti eredményre mérnek, és akár 14 párt is bejuthat a parlamentbe. Azaz korai kormányalakításra nem lehet számítani, várhatóan elhúzódó koalíciós tárgyalások jöhetnek majd a választások után. Azt azonban a legtöbb nagy párt már előre jelezte, hogy a Szabadságpárttal nem lesznek hajlandóak szóba állni. 

A győztes, aki veszteni fog

A hagyományos pártok elzárkózása csak az egyik probléma a PVV számára. A másik maga a PVV, illetve Wilders személye lehet. A Szabadságpárt ugyanis gyakorlatilag egy egyszemélyes párt: hivatalosan egyetlen egy tagja van, Geert Wilders, a többi képviselő csak kvázi egyesületi tagként van jelen, így a közismerten gyanakvó pártvezér bárkitől könnyen megszabadulhat, nem kell kongresszusokat tartania és teljesen kezében van a párt irányítása. Ez viszont komoly hátrányokkal is jár: a PVV alig van jelen önkormányzatokban, nincs élő pártszervezete, a párt körül pedig igazi politikusok híján mindenféle botrányos figurák bukkannak fel.

Ebből egyenesen következik, hogy a PVV-nek nincs komolyan vehető programja sem. Wilders Twitteren tette közzé a párt kormányzati vállalásait, és ezek elfértek egyetlen A4-es lapon. Ezek között persze volt egy sor olyan hangzatos üzenet, amire a párt szimpatizánsai vártak: Wilders betiltaná a Koránt (bármit is jelentsen ez), kilépne az EU-ból, nem lehetne több mecsetet építeni, vége lenne a bevándorlásnak, nem lenne több külföldi segély, se pénz művészetekre vagy szélerőművekre. De például a gazdasági tervekre csak pár szó jutott. 

Geert Wilders és Marine Le Pen (AFP PHOTO / GIUSEPPE CACACE)

Ezért lehet, hogy nem nehéz olyan szavazókat találni, akik ugyan egyetértenek Wilders nézeteivel, végül nem rá fognak szavazni, mivel nem tűnik kormányzóképesnek. 

Wilders ugyanazt az elitellenességet próbálja meg meglovagolni, ami Donald Trumpot is az elnöki székbe juttatta. Azzal együtt is, hogy Wilders a holland politika egyik legrégebben aktív politikusa, jelenleg csak három olyan képviselő van, aki régebb óta ül benn a parlamentben, mint ő. Viszont mivel éveket töltött állandó rendőrségi védelem alatt, szükségből ugyan, de mindenkinél hamarabb fedezte fel az internet és Twitter lehetőségeit, mára pedig ez lett a párt első számú kapcsolata a világgal, a klasszikus sajtóval alig áll szóba. 

Azzal együtt, hogy Wilders valószínűleg nem fog kormányra kerülni a választások után, bizonyos értelemben így is győzelemre tudta vinni ügyét. Elemzések sora állítja, hogy erőteljes és népszerű kampányának hála a mainstream pártok is jobbra tolódtak, például Mark Rutte miniszterelnök számos elemében a PVV szólamaira emlékeztető módon beszélt a bevándorlásról és a multikulturalizmusról, a kisebb pártok közül pedig sokan sorakoztak fel az EU-szkeptikus, határlezárós vonalra. Sőt, Wilders még a baloldali retorikát is el tudta téríteni: a Munkáspárt új vezére, Lodewijk Asscher is progresszív patriotizmusról beszélt kampánya során. 

Látszólag minden a bevándorlásról szól

A nemzetközi beszámolók szinte mind a bevándorlás és a muszlimok kérdéseire hegyezik ki a holland választásokat, nyilván nem is alaptalanul. A 17 millió lakosú Hollandiának 3,8 millió első vagy többedgenerációs bevándorló lakosa van, közülük 2,1 millióan vannak olyanok, akik felmenői vagy ők maguk nem nyugati, európai országból érkeztek. 

A 2015-ben elindult migránsválság pedig Európa számos más országához hasonlóan Hollandiában is felforgatta a közvéleményt, de az igazi problémák ennél mélyebben lapulnak, évtizedekre nyúlnak vissza. Leonid Bershidsky nemrég a Bloombergben próbálta meg feltárni, hogy hogyan lehet az, hogy miközben Hollandia a világ egyik legbiztonságosabb országa, a bűncselekmények száma alacsony, mégis sok holland folyamatosan azt érzi, hogy csak rosszabbodik a helyzet az országban. 

Hága (Jaap Arriens/Nu)

Bershidsky szerint a probléma gyökerei odáig nyúlnak vissza, hogy a holland társadalomban tradicionálisan sosem keveredtek a különféle vallási vagy etnikai háttérből érkezők, és amikor az ötvenes években muszlim bevándorlók kezdtek el érkezni vendégmunkásként az újraépítendő országba, őket is ez az általános hozzáállás fogadta. Ez pedig egy még erősebben szegregált társadalomhoz vezetett, ahol nincsenek meg azok az intézményi keretek, melyek segítenék a más háttérből érkezők összeismertetését. 

Egy ilyen helyzetben pedig kevésbé meglepő, hogy az elsősorban török, marokkói és suriname-i származású bevándorlók egy része nem illeszkedett be sikeresen a többségi társadalomban, és hogy a két oldal kölcsönösen idegenkedve és gyanakodva tekint a másikra. (Ezt a problémát mostanában talán semmi nem jeleníti meg olyan élesen, mint a 19 éves vlogger, Ismail Ilgun, akit miután megtalált az országos média, Hollandia legutáltabb elsőválasztója lett. Ilgun Zaandam városában rögzített videóiban klasszikus polgárpukkasztó eszközökkel mutatja meg, hogy nem találják a helyüket a másodgenerációs fiatalok Hollandiában.)

A gazdaság teljesen rendben, vagyis...

Választások előtt általában a legtöbb vita világszerte gazdasági kérdésekről szokott szólni, de a bevándorlás és az iszlám kérdése annyira leuralja az idei holland választásról szóló cikkeket és elemzéseket, hogy könnyen adja magát az az értelmezés, hogy ezen a téren minden a legnagyobb rendben van. 

Erre utalt az ország gazdasági minisztere, Henk Kamp is, amikor nemrég arról beszélt, hogy az emberek akkor szoktak más témák után nézni a kampány során, amikor a gazdaság jól teljesít. És papíron tényleg minden jól néz ki: a 2008-as válságot követő visszaesés után a Rutte-kormány 2014 után be tudta indítani a gazdasági növekedést, alacsony az infláció, nőnek a bérek és rekordalacsony a munkanélküliség. 

Vannak ugyanakkor, akik azt állítják, hogy gazdasági okok is megbújnak amögött, hogy ennyire megjósolhatatlan az idei választás kimenetele és hogy a tradicionális pártok folyamatosan veszítenek táborukból. A Delft Egyetem közgazdásza, Servaas Storm nemrég olyan keveset emlegetett jelenségekre hívta fel a figyelmet, amiket a fényesen festő makroadatok mind eltakarnak. 

Egyrészt, hogy a Rutte-kormány megszorító intézkedései következtében olyan területeken jelent meg forráshiány, mint az egészségügy, az idősgondozás vagy az oktatás, emellett nem jutott elég pénz sem a tömegközlekedés, sem a megfizethető lakhatás támogatására. Ezeknek következtében olyan a holland lakosság döntő többségét érintő szolgáltatások színvonala csökkenhetett, melyek nagyban meghatározzák a mindennapok minőségét, biztonságát, viszont amik azonnal nem olvashatóak ki a makroadatokból. 

Ennél is fontosabb Storm szerint a munkanélküliség kérdése: a hivatalos adatok szerint jelenleg 5,4 százalékos a munkanélküliség az országban, ebbe azonban nem számítják bele azokat, akik már feladták a legális munkakeresést, és nem is regisztrálnak álláskeresőként. A holland jegybank számításai szerint ha őket is számítanák, 16 százalékos lenne a munkanélküliség az országban. 

És szintén komoly problémát jelent az is, hogy miközben a foglalkoztatottak száma nőtt, a biztonságos munkahelyek száma meredeken zuhant: míg 2008-ban a munkavállalók 56,8 százaléka, addig 2014-ben már csak 30,5 százalékának volt biztos munkája. Ezen általában a határozatlan idejű szerződésre épülő stabil munkahelyeket szokás érteni. Ami jött helyettük, azok a részmunkaidős szerződések, a határozott idejű megbízások, az önfoglalkoztatás különféle formái, azaz a prekár munkák terjedése. (Világszerte tapasztalt jelenségről van szó persze, ugyanez mondható el például az USA-ban 2005 óta létrejött tízmillió munkahely döntő többségéről is.)

Az OECD-országok közül messze Hollandiában a legmagasabb a részmunkaidőben foglalkoztatott emberek aránya, azt pedig már számos kutatás igazolta, hogy az ilyen munkák hogyan járnak együtt a nagyobb bizonytalansággal, a közép- és hosszútávú tervek hiányával, közvetve pedig szorongással, depresszióval és más mentális problémák terjedésével. 

Storm ezekre az adatokra hivatkozva ír arról, hogy ne csodálkozzunk, ha a holland szavazók, beleértve a középosztály tagjait is, aggódnak a gazdasági helyzetük, a munkájuk és a kilátásaik miatt. Ezek az aggodalmak pedig, kombinálva a megszorításokat követő szűkösséggel, termékeny talajt jelentenek az elitellenes szélsőjobb számára egyrészt a bűnbakképzésre, a Másikat, jelen esetben a másodgenerációs marokkói bevándorlókat okolva, másrészt hogy egy közös nemzeti célt hirdetve követeljék vissza "szuverenitásukat" Brüsszeltől. 

Tényleg bármi lehet

A legtöbb előrejelzés egyetért abban, hogy nem lehet megtippelni, hogy mi lesz a választások eredménye. Jó esély van rá, hogy a PVV lesz a legnagyobb párt, de még ez sem biztos: Wildersék ugyan még mindig népszerűek, de a Szabadságpárt támogatottsága csökkenő tendenciát mutat, a VVD be is érte őket, és még mindig 40 százalékra mondják azokat, akik nem döntötték el biztosan, kire fognak szavazni. 

Ez politológusok szerint épp a hagyományos pártoknak kedvez, hiszen méréseik szerint Wilders szavazói már korán elkötelezték magukat, a mérsékeltek azok, akik inkább bizonytalankodnak. 

Jesse Klaver (AFP PHOTO / ANP / Remko DE WAAL)

A legvalószínűbb, hogy tovább fog polarizálódni a holland politika, és a 30 éves Jesse Klaver vezette Zöldek akár még meglepetést is okozhatnak balról, de azzal, ahogy Wilders tematizálni tudta a kampányt és a közbeszédet, sokak szerint már azzal is győzött, ha végül tényleg nem kerül kormányra.