Miután Áder János megköszönte Majtényinak, hogy vállalta a jelölést és megosztotta gondolatait, elmondta, hogy mit tartott az elnöki ciklusa legnagyobb eredményeinek.

Azzal kezdte, hogy 2012-ben ő vetette fel először Tomislav Nikolić szerb elnöknek, hogy közösen kellene megemlékezniük az 1944-45-ös délvidéki vérengzések áldozatairól és a szerb politikának kezdenie kellene valamit azzal, hogy a magyarok kollektív bűnösségéről szóló 1945-ös döntés még mindig érvényben van. Erre Nikolić elnök is úgy látta, hogy eljött a megbékélés ideje, végül 2013-ban a szerb parlament nyilatkozatban ítélte el a vajdasági magyarok ellen 1944-45-ben elkövetett gyilkosságokat. Áder János pedig a szerb parlamentben elítélte a magyar hadsereg által elkövetett újvidéki vérengzéseket.

Áder emlékeztetett arra, hogy öt évvel ezelőtt egy Deák Ferenctől vett idézettel kezdte a beszédét: „Magyarországot nem uszító gondolatokkal nyugtalanítva, hanem köznapi, hasznos, jólétet gyarapító tettek sorával kell szeretni”.

Ebből ő azt szűrte le, hogy elnökként a hétköznapi teljesítményekre kell koncentrálnia. Mivel az elmúlt öt évben ő is kiemelt figyelmet szentelt az itthon teljesítményeknek, elsőként emelte ki a Tolna megyei Belecska közfoglalkoztatási programját, de kapott néhány jó szót a gömörszőlősi falumúzeum és a New Jersey-i Rubik-kiállítás is.

Külön köszönetet mondott azoknak a debreceni orvosoknak, akik megmentették azt a csecsemőt, akinek az anyját a szülés előtt három hónapig kórházban agyhalottként tartottak életben.

Áder jelölti beszéde azért is egyedülálló volt az utóbbi évek megszólásaihoz képest, mert szokatlanul keveset beszélt a klímaváltozásról és vízválságról. 

Elmondta, hogy minél többet olvas a támáról, annál aggasztóbbnak látja a helyzetet. Ugyanakkor megdicsérte a magyar parlamentet, amiért elsőként ratifikálta a párizsi klímaegyezményt.

Sajnos a klímaváltozással kapcsolatban a menekültválságról beszélni még említés szintjén sem maradt ideje.A beszéd végére már-már úgy tűnt, hogy a köztársasági elnök egy évvel az országgyűlési választások előtt a magyar belpolitikáról is mondani fog valamit, de végül csak a szokásos Arany János-idézetét szúrta oda iránymutatásként a képviselőknek, amit pár hete már a a Honvédelmi Minisztérium éves értékelő és feladatszabó vezetői értekezletén is elmondott:

„Aki azt mondja; én nem adok a hazának, amennyi tőlem telik, olyba veszem, mintha azt mondaná: én nem akarom, hogy legyen Magyarország. (…)
Nem gondoltuk meg, hogy ha a haza nem lesz, akkor mi sem leszünk; nem lesznek ökreink, juhaink, nem lesznek házaink, földeink (…), nem leszünk mi magunk.
Mert a haza ezekből áll. Most ez a kérdés: akarjuk-e, hogy éljen a haza, vagy sem?”